halt meg egy szociális munkás.
Régóta "mostohagyermeke" az EMMI-nek (Emberi Erőforrások Minisztériuma) a szociális ágazat.
Az egészségügy és a közoktatás is elhanyagolt, de a szociális ágazat és a benne dolgozó szakemberek kilátásai, megbecsültsége és társadalmi megítélése jóval elmarad a két másik társadalompolitikailag jobb sorsra érdemes területhez és ezen területen dolgozók hasonló mutatóihoz képest.
Persze lehetne itt versenyt futni "ki a kiszolgáltatottabb/kizsákmányoltabb" szakmája iránt elhivatott dolgozó - de nem ez a cél.
A tegnapi naptól ezt a statisztikai és tapasztalati tényt egy tragikus eset is igazolja:
Munkavégzés közben, egy érintett meggyilkolt egy szociális munkás kollégát.
A lakáshitelét tovább kezelni nem tudó "kliens" vélhetően kilátástalan és tehetetlen állapotában, egyfajta módosult tudatállapotában olyat tett, mely cseppet sem szokványos, ugyanakkor nem meglepő.
A szociális ellátórendszerben dolgozók előtt nem újdonság a verbális vagy tettleges fenyegetőzés és fenyegetés, azonban ez az eset, mégis új időszámítást kell hogy jelentsen a szakmában és itt most nem a "minden szociális munkás mellé, egy rendőrt" vagy a "beléptető kapuk" világát elhozó jövőre gondolunk, hanem arra, hogy az állam a közszolgáltatásokat ellátó szakembereit, valódi becsben tartsa, nem pedig feláldozható pufferekként, akik az ütközőzónában "tűzet oltva" "hazárdíroznak" mások és legfőképp saját életükkel.
Ne gondolja senki, hogy a legprogresszívabb konfliktuskezelő tréningek kivédhetővé teszik ezeket az eseteket - hiszen kétség nem férhet hozzá, hogy a meggyilkolt kollégának sem ez volt az első ilyen esete.
Valószínűleg több száz esetben diplomás szakemberként a korábbi 4 éves képzés során a kiképzők által felvértezett elméleti tudással és a gyakorlatban is alkalmazható konfliktuskezelő praktikákkal került ki a "harctérre", melyet sikeresen is alkalmazott 99 alkalommal.
Azonban a 99 alkalom nem hír!
Az 1, viszont midig az, most is!
Szakemberekként, Mi tisztában vagyunk azzal és csak azt ismételhetjük az 1, nem egyedi, hanem hétköznapi, a Mi praxisunkban mindennapos rendszerességgel előfordul a kilátástalanság-, a meg nem értés -, a düh - , az elkeseredettség -, és az előítélet szülte erőszak.
Ebben dolgozunk, ebben dolgoznak a kollégák, akik legyenek utcai szociális munkások, tűcsere programban résztvevő szerhasználók ártalomcsökkentését segítő szociális munkások vagy épp családsegítőben tevékenykedő szociális munkások.
Egy mindannyiunkban közös, ez pedig a szociális szakma iránti elköteleződés, melyet szívvel-lélekkel, ugyanakkor megfelelő tudással felvértezve hivatásszerűen végzünk.
Egy szociális munkás halt meg - mert jól végezte a munkáját, - hiszen a szociális munkája sokszor éppen az, hogy a elégedetlenkedőt jobb belátásra bírja, a dühöngőt lecsitítsa, netán ha módja (kiskapuk) és eszköze (jogszabályi felhatalmazás pl: adósságkezelő szolgálat, eseti segély) van rá akkor érezhetően segítse.
Ebben az esetben elterelve a valódi felelősökről és döntéshozókról a figyelmet. A bankárokról (gazdasági technokratákról) és politikusokról, akik lobbistákként és döntéshozókként felelősek a deviza- és egyéb hitelekért és a kilakoltatásokért éppúgy, mint a társadalmi intézmények arculatáért és azon funkciókért, melyet ezek az intézmények és a benne dolgozók betöltenek.
A szociális munkásokat magára hagyta az állam, azokkal a feladatokkal, amit ez az állam korábban maga vállalt a saját állampolgárainak jobb létéért.
Az alacsony státusz, mely minden téren jellemzi a szociális ágazatban dolgozókat és így magát az ágazatot is azt eredményezte, hogy óriási a szakemberhiány, korábban azt hittük ez magával vonja a szakmai szolgáltatások színvonalának csökkenését, azonban a kolléga tragikus halála ráébresztett bennünket, sokkal inkább a szociális szakemberek személyisége, - és most már látjuk, - élete kerül veszélybe!
Nekünk, akik még "a harctéren" vagyunk a felelősségünk, - hogy Andrea halála még ha most fájó és megrendítő és valójában egy szakma halt meg, ne legyen hiába.
Hiszen minden halált követ születés és ne egy ábránd legyen - a szociális munka magyarországi felemelkedése és újjászervezése.
Ezért kell dolgoznunk, ahogyan Andrea is dolgozott ezért minden nap!
kapcsolódó cikkek:
Népszava
Mérce
Az alábbi írás éppen 112 évvel ezelőtt született és egy vitasorozat kezdő cikke, mely az akkori Népszavában nem jelenhetett meg. Így végül "A jövő" hasábjain, áprilisban kapott teret "Politikai küzdelem és közvetlen cselekvés" címmel.
Elkövetője az a Batthyány Ervin, aki a korszak meghatározó hazai anarcho-szindikalista gondolkodója, szocialista reformiskola alapító, emlékét Bögötén köztéri szobor, domborműves emléktábla és a róla elnevezett művelődési ház is őrzi.
Sorai 4 nappal a parlamenti választások előtt jó volna ha sokak fülében csengene:
A legismertebb közösségi oldalon megjelent nagy vihart kavaró bejegyzés (miszerint egy otthonában gondozott érintettnek feltehetőleg az idősgondozója egy cetlin iránymutatásként leírta, melyik egyéni képviselőjelöltre és pártlistára kellene majd szavaznia mintegy 1,5 hét múlva) újra ráirányította a figyelmet arra a hiányosságra és szabályozatlanságra, mely immár 30 éve várat magára a szociális szakmában.
Bár van egy Szociális Munka Etikai Kódexe, melyet a Szociális Szakmai Szövetség közreműködésével 1995-ben írt alá több szervezet - és bizonyos időközönként felülvizsgálnak, - azóta mindösszesen 10 civil szerveződés csatlakozott a Kódexhez, így kötelező érvényűnek tekintve tagjai számára.
Ennek a 29. pontja erre az esetre is iránymutató:
"A szociális munkát folytató szervezetek nem használhatják fel a segítő folyamatot pártpolitikai célokra, vagy vallási meggyőződés befolyásolására."
De mi van azokkal, főként egyházi fenntartású intézményekkel ill. az állami és önkormányzati szektorban tevékenykedő munkáltatókkal, akik ezidáig nem csatlakoztak a Kódexhez és nem is hoztak létre egy alternatív szakmai etikai normákat tartalmazó gyűjteményt? Így nemhogy a szociális gondozóikra, hanem egyetemi, főiskolai, alap- vagy mesterképzésben szerzett oklevéllel rendelkező munkatársaikra sem vonatkozik ez a Kódex.
Sőt!
A szociális ágazat képzési, továbbképzési programjának megújulására mintegy 12 milliárd forintot költ el a szakállamtitkárság. Gondolhatnánk ennek részeként ideje lehetne egy valódi, - a szociális ágazat egésze által magára kötelező érvényűnek elismerő - Etikai Kódex megalkotására és elfogadására.
Az államtitkárság szakszervezeti (MKKSZ Szociálisok) javaslatra bár felkérte az általa 2015-ben létrehozott szociális szakmai kollégiumokat (összesen 7), de ezek úgy nyilatkoztak, hogy nem szükséges a Szociális Munka Etikai Kódexének felülvizsgálata és esetleges szélesebb elterjesztése a szociális szakmában.
(Érdekesség, hogy a szociális szakmai kollégiumok némely tagja megegyezik a 3SZ Etikai Kollégiumának tagjával).
Maga a Kódex egyébként is a saját definíciója alapján kizárólag a felsőfokú szakirányú végzettségű munkatársakra vonatkozik, akik netán annak a 10 civil szerveződés közül valamelyiknek tagjai és szociális munkát végeznek. Utóbbi kitétel igen fontos, hiszen így történhetett, hogy pár évvel ezelőtt az országgyűlésben törvényhozó szociális munkás vagy szociálpedagógus végzettségű képviselők, akik megszavazták a közterületen életvitelszerűen tartózkodó (fedél nélküliek) szabálysértő jogállását, a 3SZ Etikai Kollégiumának állásfoglalása alapján, mivel ők nem szociális munkát végeznek, így nem ítélhetőek el ez ügyben. Lásd itt.
Vagyis még ha netán fenn is áll, hogy valamely egyesület tagja a szociális szakember, azonban nem szociális munkát végez, akkor nem vonható felelősségre. Legalábbis ha országgyűlési képviselő az illető, akkor biztosan nem.
Természetesen a munkáltatók az elmúlt években ennek ellentmondó gyakorlattal is éltek: egy szociális munkást, aki munkaidőn kívül "megzavarta" ill. ellentüntetőként részt vett a Budapest Pride-on később elbocsátották állásából.
Így marad a jelenlegi állapot, mely úgy tűnik egyaránt megfelelő mind a szakállamtitkárságnak, mind a szociális szakmai kollégiumoknak és magának a 3SZ-nek is, aki így a jelenlegi "nincs és van is" állapot fenntartásával egyedüliként őrködhet és tetszeleghet az önkéntes semmit nem érő Etikai Kódexe felett.
Kapcsolódó:
Szociális Munka Etikai Kódex
Szociális szakmai kollégiumok
Az új paradigma az 5 pillérről kapta a nevét:
Demokrácia, Együttérzés, Harciasság, Elnyomásellenesség, Strukturális gyakorlat
A (régi)-új radikalizmus a szociális munkában a megszorítások utáni évek eredményeképpen alakult ki.
Demokrácia (Democracy)
A valódi választás lehetősége és folyamatos kiterjesztése.
Ez a pillér éppen úgy magában foglalja a választás szabályainak - a közvélemény vagyis a nép általi - megalkotását éppúgy, mint a választás lehetőségének kiterjesztését a mindennapi életünkre befolyással bíró dolgokra, rendeletekre. Például a költségvetés megalkotása legyen az helyi vagy országos, netán kontinentális.
Tehát nem pusztán egy képviseleti demokráciát állít középpontba, ahol pusztán arról dönthetünk, hogy kik képviselnek bennünket, de arról már nem, hogy adott kérdésben hogyan. Hanem ennek ellenpontjaként a részvételi, aktív állampolgáriság és az ehhez kapcsolódó demokrácia koncepcióját foglalja magába.
Együttérzés (Empathy)
Ahogyan Alinsky fogalmazott: "nem tudtam nem beleélni magamat mások helyzetébe"
A radikális szociális munkás feladata ma sem más, mint hogy mindig és minden körülmények között beleélje magát az érintettek helyzetébe főként annak társadalmi viszonyait (társas kapcsolatok, jövedelmi viszony stb.) illetően.
Harciasság (Militancy)
A hagyományos szociális munka sekélyesnek bizonyuló elfogadás jelszava helyett - melyet egyszerre terjeszt ki a hatalom által elnyomottakra és a hatalom birtoklóira így megteremtve a feloldhatatlan ellentétet a szociális munka elmélete és gyakorlata között - a radikális szociális munka nem törekszik elfogadásra vagy megértésre a hatalom birtoklóival szemben vagy az elnyomók hétköznapi tetteivel kapcsolatban. Ezen tulajdonságait kizárólag az elnyomottak és hatalomnélküliek irányába tartja fenn.
Így teremtve meg azt a küzdelmi/konfliktusos állapotot, mely állandósuló "csörtét" eredményez.
A csörte pedig, ahogyan a vívásban is, a találatig tart. A radikális szociális munkások által kezdeményezett vagy fogadott csörte az ellenérdekelt fél célpontba állításán át (sajtófigyelem kiprovokálása) egészen a találatáig (az ügy ismertetése a szélesebb közvélemény előtt és ezek következményei) zajlik.
A fentiekből következően a radikális szociális munkások is elszenvedhetnek találatokat így különösen ki vannak téve a pszichés terhelésnek az összecsapás miatt pedig az állandó pszichés igénybevételnek.
Ez a folyamat eredményezi a harcias jelleget, mely megkívánja a radikális szociális munkástól a harciasságot.
Elnyomásellenesség (anti-Oppressiveness)
Talán ez szorul a legkevésbé magyarázatra, ezért álljon itt Iris Young által megkülönböztetett elnyomásfajták:
kizsákmányolás, erőszak, kirekesztettség, hatalomnélküliség és kulturális elnyomás.
bővebben: itt
Strukturális gyakorlat (Structural practice)
A medikalizáló megközelítés újra tért hódít a szociális munkán belül is, elég csak a "szociális diagnózis" Mary Richmond-i megközelítésének újrafelelevenítésére gondolnunk. A bajok és gondok forrásának újra az egyén, esetleg a család, netán a szomszédsági közösség jelöltetik meg. Elleplezve és mintegy elterelve a figyelmet a szélesebb társadalmi-gazdasági összefüggésekről pl: kevesebbet költ az állam a közszolgáltatásokra így folyamatosan romlik az egészségügyi ellátás és az ahhoz való hozzáférés, csökken a közoktatás és a szociális ellátások színvonala...
Az 5. pillér nem más, mint a szociális munka társadalompolitikai vetületének hangsúlyozása, mely elköteleződés a társadalmi-gazdasági tényezők irányába az egyéni megközelítésekkel szemben.
Ez az ötödik pillér jellemzi a ma is tartó küzdelmet a pszichológiai, az orvostudományi és mentálhigiénés kontra szociális munka, szociológiai, szociálpolitikai megközelítések szembenállását illetően.
Természetesen az egyes tudományterületeken belül számtalan irányzat foglal helyet, melyek közül vannak olyan kritikai/alternatív/radikális irányzatok is, melyek kritikus alapállásból viszonyulnak a tudományterületük fősodrához.
A szociális munka elhelyezése is szubjektív, hiszen történetét tekintve inkább sorolható az egyéni megközelítéseket preferáló tudományterületek közé, mint a társadalomtudományok csoportjába.
