"Azért vállaltam el a beszédet is, s írok most neked is: Ismerjenek meg minél többen, tudják meg, hogy itt vagyok, várok azokra, akikkel összeállhatok, akikkel kiegészíthetjük egymást, összerakhatjuk, amink van. "

Prikryl Edinával beszélgettem, aki egy külvárosi gyermekjóléti központ szociális munkása és a május 29-i "becsapva és kisemmizve" szociális ágazati demonstráció egyik szónoka volt.

Hogyan jött a lehetőség, hogy felszólalj a színpadon?

A tüntetés előtt a Szakszervezet meghirdetett egy találkozót, hogy átbeszéljük, mivel lehetne a tüntetést még hatásosabbá tenni. Tibor (Migács Tibor SZMDSZ elnök - szerk.) ott felvetette, hogy kéne egy fiatal szociális munkás, aki beszédet mond. Akkor nem vállaltam el – nem mertem vállalni annak a felelősségét, hogy én képviseljem (főként) a fiatal szociális munkásokat + úgy éreztem, azért kértek fel, mert nincs más. Barátaimnak említettem, hogy felmerült, mondjak beszédet, de elutasítottam. Nagyon helytelenítették, és mondták, hogy rosszul döntöttem, mert ismerve engem (gondolataim, véleményem, meglátásaim, tapasztalataim, a szakmához való állásom, kiállásom) nagyon is alkalmas lennék erre. Reggel azzal a gondolattal keltem fel, hogy pont azt csináltam, amiért a kollegáim csesztetem. Nem hiszem el magamról, hogy képes vagyok hozzájárulni a változás eléréséhez. Átbeszéltem ezt még pár számomra fontos emberrel, s mind megerősítettek abban, hogy mondjak beszédet. Így hát elvállaltam.

Hogy látod, a kortársaid mennyire aktívak a szakma sorsának alakításában?

E téren sajnos csak a munkatársaimról tudok leginkább nyilatkozni. A beszédet magam ösztönzésére is írtam, nekem is meg kell ismerkednem minél több ágazatban dolgozóval (kortárssal is). A szakma alakítása nálunk sajnos kimerül abban, hogy egymással megosztjuk a véleményünk, ötleteink. Megvalósításra, cselekvésre nem kerül sor. Nagy kár, pedig a munkatársaimnak nagyon jó gondolatai, meglátásai vannak, mind okos, értelmes, tapasztalt és kreatív ember. A selfie is tőlünk indult. 2013-ban, a Szociális Elégedetlenség napján mi találtuk ki, hogy magunkra ragasztjuk ezeket az adatokat, s úgy vonultunk.

Mit gondolsz mi lesz a történelmi jelentőségű tüntetés után?

Egyik tüntetés után sem várok sokat, nagy horderejű, átütő sikert. Tüntetni leginkább a közösségi élmény miatt megyek. Úgy gondolom, hogy igazán érdembeli változás elérése csak a köztudat formálásán keresztül mehet, ez pedig hosszú folyamat. Volt, aki visszajelezte (nem ágazati), hogy több tüntetésen volt már, de egyik sem volt ilyen jó hangulatú mint ez. Tüntetésből is többféle van tehát. Ettől a legutóbbitól várom a hasonló hangulatúak elterjedését. Olyanokét, melyekhez szívesen csatlakoznak minél többen, ágazatiak, nem ágazatiak egyaránt.

Bátran, saját példádon keresztül demonstráltad a szociális ágazatban dolgozó szakemberek tevékenységének hasznosságát. Egy szakmán kívüli gondolhatja azt, hogy ez a szféra egy nagy család, ahol egykori érintettek (ellátottak,ügyfelek), lesznek képzett szakemberekké és így a kívülálló maga nem tud és nem is akar azonosulni ennek a családnak a problémájával hiszen retteg attól, hogy kapcsolatba kerüljön a szociális ellátórendszerrel mint rászoruló, mennyire érzed ezt problémának?

Éppen ezt a rettegést és mindenféle ellenérzést lehetne eloszlatni azzal, hogy megmutatjuk magunk, a munkánk, annak hasznosságát. A probléma helyett a pozitívumokat kell hangsúlyozni. A sztrájk, a fenyegetőzés, az agresszív fellépés helyett a békés megoldásokat részesítem előnyben. A sztrájk például szerintem azért sem lenne hatásos, mert senkit sem érdekel, hogy az ügyfeleink nem kapják meg a szolgáltatást. A mi ügyfélkörünk nem szavazótábor. Meg kell nyerni azokat, akik elmennek szavazni. A sztrájk számomra negatív csengésű, nem hiszem, hogy ez szimpatikussá tenne minket. Rászoruló sajnos bárkiből lehet, ezt a félelmet eloszlatni nem lehet, ezt a félelmet nem a szociális ágazatban dolgozók táplálják. Azt viszont a szociális ágazatban dolgozók tudják demonstrálni, hogy akkor sem dől össze a világ, ha valaki segítségre szorul, mert jó szakemberek nyújtanak segítséget.



 
Beszédedben hangsúlyozod, hogy ismerjük meg egymást, mint szakemberek, hogy érzékeled, ilyen fizetések és ennyi leterheltség mellett még marad energiája a szakmabelieknek saját magukat megszervezni valódi szakmai közösségeket alkotni?

Egyelőre sajnos nemleges választ kell adnom. A többséget tekintve. Ugyanakkor bízom benne, hogyha csak páran is, de vagyunk akikben van egy kis plusz energia, vagy a körülményei kicsit könnyebbek, s megtaláljuk egymást, el tudunk kezdeni valamit, ami idővel kinövi magát. S mint a szövegemben is mondtam, jó lenne, ha mindenki megtenne annyit, amennyit megtud. Eddig én sem sok mindent tettem, nem voltam aktív. Ezen kell változtatnom. Azért vállaltam el a beszédet is, s írok most neked is. Ismerjenek meg minél többen, tudják meg, hogy itt vagyok, várok azokra, akikkel összeállhatok, akikkel kiegészíthetjük egymást, összerakhatjuk, amink van.

Ha összeakarnám foglalni a mondanivalódat, akkor az "egység, büszkeség, kiállás" hármas mottóra húznám fel, ez akár az elkövetkező időszak programja is lehetne már ami a szociális dolgozók érdekképviseletének újjászervezését jelenti?

Húúú, de felelősségteljesen hangzik ez… ijesztő… de azt hiszem, fel kell vállalni, hogy igen, mint feljebb is utaltam rá, én kicsit változtatnék a mostani koncepción. Popularizálnám a szociális ágazatot.
Sokkal több közös program – kötött, szakmai és kötetlen, akár nemcsak ágazati résztvevőkkel, egyaránt - kéne, amin megismerhetjük egymást, erőt meríthetünk egymásból, összekovácsolódhatunk, ötletelhetünk. A programokat nagyon kéne nyomatni, népszerűsíteni, hirdetni – fb-on pl. Emellett nem ártana egy jó kis honlap sem – igényes, naprakész. A közösségben való részvételt motiválná, ha konkrét feladatok lennének kiosztva az egyes személyekre.

Mindez a büszkeséget fokozná, hiszen ilyen találkozókon keresztül megerősödhetnénk abban, hogy a kollégáink ugyanolyan jó fejek, értékesek, jó szakemberek mint mi.

A kiállás, önmagunk felvállalása mindenféle fórumon innen pedig egyenes út. Remélem.

Szakszervezeti tag vagy?

Nem vagyok szakszervezeti tag. Nem ebben szocializálódtam, nem érzem magaménak. Valami mást szeretnék, de ennek kitalálásához kevés vagyok, úgy mint a fent tárgyaltak megvalósításához. Várom a társaim!

Tervezed, hogy elhagyod az országot?

Nem tervezem. Szeretek az érzéseimre és a hitemre hagyatkozni. Hívő – református - lány vagyok. Úgy érzem és abban hiszek, nem véletlen születtem ide. Minden nehézség ellenére, a körülményeim szűkösen, de jól alakulnak. Többször bebizonyosodott már, hogy jó helyen vagyok itt, itt van feladatom. Sok dolgot szeretek itt, sok minden ideköt. Szóval sem az anyagiak, sem az ország működésével kapcsolatos ellenérzéseim nem tántorítanak el kis hazánktól. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek Magyarországon jól érezzék maguk.

Edina beszédét 7 perc 12-től tudjátok meghallgatni:
itt