Verje meg veréssel egész életünket,
Ha tovább tengődünk ilyen kábult-árván,..."
(Ady)
A közelgő szociális munka nap (november 12.) kapcsán érdemes megállni kicsit és megpróbálni a kívülálló szemével reflektálni a szakmánkban zajló történésekre. Hiszen soha nem voltak ennyire ellentmondásos folyamatok a szociális ágazatban.
Miközben évek óta húzódik a szociális életpálya bevezetése és mindinkább az egyszerű halandó 4 lépcsős életpályájáról szóló vicc (lásd a képen) juthat az eszünkbe róla, addig álbotrányok (TEGYESZ-ben "zajlódott" molesztálások) és botrányok (bicskei gyermekotthon vezetőjének pedofil ügye) színezik, az amúgy jogi értelemben nem, de a gyakorlatban a munkaerőhiánynak köszönhetően a sztrájk állapotában dolgozó kollégák cseppet sem unalmas hétköznapjait.
Fenti megjegyzésem alatt azt értem például, amikor családsegítős kollégák 80-as (!) esetszámot "visznek".
Az alacsony bérek és a szakemberek különböző felcímkézéséből előállított mesterséges szembeállítás, mely a munkavégzés mindennapjait fertőzi a szolgálatoknál és a központokban éppúgy, mint a gyermekotthonokban dolgozó szociális vagy pedagógus felsőfokú végzettségű kollégák érthetetlenül eltérő egyenlőtlen bérezése. Vagy épp a szociális bentlakásos intézményekben güriző gondozók, akik bár komplexebb tevékenységet végeznek az egészségügyben működő kollégáikhoz képest, mégis bérük alatta marad kórházi szaktársaikénál. De végül említhetném a szociális ellátórendszerben tevékenykedő fenntartók eltérő állami finanszírozását, melyben az egyháziak hozzávetőlegesen másfélszer annyi támogatást kapnak (mint a világi civilek, vagy önkormányzatok) mert az állam automatikusan megtéríti a fenntartó által fizetendő részt is, de csak nekik, ami azt eredményezte, hogy munkavállalóként is jobb, (nem csak ellátottként,) ha az ember egyházi munkáltató kezei közé kerül, némi plusz juttatásért cserébe; önkormányzatiság vagy világi civil kurázsi ide vagy oda.
Mégis idén a szakma történetében először sikerült megszervezni egy sztrájkot még ha rövid és felemás is volt, a követeléseiről nem beszélve.
Mégis az ősz folyamán konferenciák sora foglalkozik a szociális munka különböző szakterületeinek sajátosságaival, a közösségi oldalakon kollégák forronganak, vitáznak, véleményt cserélnek, eleven a szakma.
Mégis a több sebből vérző szociális ágazatban, ki-ki hivatástudattal, hittel, elszántsággal, szakmai alázattal, de főként egyéni teljesítőképességének határait súrolva, sőt átlépve próbálja saját szakmai hitelét, saját hivatását védeni.
Észre sem vevén, hogy közben "szarból épít várat".
Ezek talán szakmánk haláltusájának utolsó rezdülései lennének?
Idén a 30. születésnapját ünneplő családsegítős szakág (kormányzati nevén családvédelem) úttörői voltak a rendszerváltás utáni szociális munka előfutárai hazánkban, mégis 30 év kellett ahhoz, hogy kormányülés elé keveredjen szakminisztérium hiányában a szakállamtitkárság javaslata: miszerint legyen fizetett pihenőnap minden év november 12. a hazai szociális munka napja. Hiába na a pénz is,(hiszen megvolt rá) ha politikai akarat és ez esetben még, elég lobbi és befolyás nem volt szakmánkban, benne a prominensekben éppúgy, mint a végeken dolgozó szociálisokban. Persze ha a vétó magától a kormányfőtől jön, akkor nehéz bármi befolyás párttagkönyv ide vagy oda.
Ugyanakkor idén is rendez a szakma kormány távoli fele mindjárt 2 szociális munka napot. Az egyik az egykoron szebb napokat megélt (állami pénzekből stafírozott) EXPO néven, míg a másik 4 évvel ezelőtt egy szakszervezet kezdeményezésére elindított (azóta másik szakszervezetek által továbbvitt) és a szakmában jelentékenyebbnek mondható szakmai szervezetekkel karöltve megrendezett Szociális Munka Napja Konferencia.
Mára mindkettő saját forrásból teremti meg azt a szakmai napot, ahol szociálisok együtt, egymásért egymással is vitatkozva vagy ellenérdekeltség okán egymás ellenére de elgondolkodhatnak szakmájuk helyzetén és tehetnek saját és szakmájuk jövőjéért.
Akárhogy is, felelősségünk emberemlékezet óta nem volt nagyobb, mint ezekben az időkben, amikor szakmánk helyzete ránk, a benne dolgozókra nézve is szégyenteljes.
Ideje a valódi szociális munkának!
Le kell küzdenünk a félelmet, a kiszolgáltatottságot, a közönyt és a tehetetlenséget!
Itt az ideje saját és egymás empowermentjének!
Nem kell mást csinálnunk, mint a ki nem fizetett többletmunkákra, a felesleges adminisztráció ránk nehezedő és az ügyfélkapcsolatok minőségét romboló tendenciáira és a legalacsonyabb nemzetgazdasági átlagbérre válaszul legalább 1 napra NEMET mondanunk, lemondanunk egy napi amúgy is alacsony bérünkről és SZTRÁJKBA kezdenünk!
Mivel fenyegetnének, torolnának meg, Minket, akik itt maradtunk utolsókként lapátolni a vizet egy süllyedő hajóról?
Kirúgnának?
Ki merne ilyet tenni?
kapcsolódó:
Konferencia facebook oldala
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése