2014. május 31., szombat

A "semleges" Vöröskereszt és a kamara


2006 és 2010 között Szeghalom városának FIDESZ-es önkormányzati képviselője, 2011-ben pályázik a Magyar Vöröskereszt Békés megyei igazgatói posztjára, elnyeri.
2012-től pedig, már a Magyar Vöröskereszt igazgató helyettese. (na persze egy bölcsész-katona mellé egy szaki is szükséges).
Ez a sikeres szakmai előmenetel egy bizonyos Nagy Gábor nevéhez fűződik, ezzel persze még önmagában nem vívta volna ki, hogy cikk jelenjen meg róla, azonban a legutóbbi szakmai tanácskozáson elhangzott: „ a kamara alapítása és ezzel együtt a kötelező kamarai tagság is benne van a szociális életpályamodell bizottsági diskurzusban”. Na ezért viszont utánajártunk honnét e vissza-visszatérő „nagyszerű” kezdeményezés és mint kiderült a kamara létrehozásának egyik legnagyobb lobbistája, maga Nagy Gábor.
Aki, amúgy Debrecenben végzett szociálpolitikát. 
Veg31.JPG 
(Nagy Gábor középen)

És egy olyan civil szervezet igazgató helyettese, aminek nevében, delegáltjaként az életpályamodell bizottságokban lobbizik a kamaráért.
"Annak érdekében, hogy továbbra is élvezze mindenki bizalmát, ellenségeskedések során a mozgalom nem állhat egyik oldalra sem, és sohasem folytathat politikai, faji, vallási illetve ideológiai természetű vitákat." - áll ugyanennek a szervezetnek az alapszabályában.

Még jó, hogy érdeket egyeztethet.

2014. május 16., péntek

Reset vagy frissítés gomb?

Így lehetne összefoglalni a május 13-án "szociális szolgáltatások működtetésének aktuális kérdései" című konferencia egyik leglényegesebb kérdését, melyet az előadók körbejártak.
A Schweitzer Albert Református szeretetotthonban megrendezett konferenciát 3 szeretetszolgálat rendezte: a Máltai, a Református és a Baptista.

Az első előadó Nyitrai Imre (volt államtitkár) kitért arra, hogy a kihívások és a szakmai fejlesztési lehetőségek semmi újat nem takarnak és idézett Meleg Sándor kecskeméti kolléga aktuális kérdések című blogbejegyzéséből ("A mai magyar szociális és gyermekvédelmi rendszer egy amolyan „patchwork” jellegű, agyon toldozott-foltozott valami, amiben kaotikus rétegződésben egymásra rakódtak az elmúlt évtizedek folyamatosan változó elméleti irányzatai, stratégiái, spontán kormányzati ötletei, választási ígéretei.") 
Aztán kitért arra, amiből építkezhetünk:
 - hagyományok (a szakma mely korábban szolgálat és segítés címszó alatt futott és több ezer éve végezték katolikusok, reformátusok de a baptisták is több, mint 1 évszázados múltra tekintenek ebben vissza)
 - közös értékek melleti voks (pl: NSZK - Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció)
Majd elmondta, hogy a szakma "presztízse" leginkább a fizetésekben nyilvánul meg. 
Kiemelte, hogy azért is tartunk itt mert hiányzik az érdekképviselet és egyfajta szellemi tunyaság jellemzi szakmánkat hiszen az NSZK óta nem született új iránymutatás. (itt halkan megjegyezném, hogy a radikális szociálpolitikai reformjavaslat; "az alapjövedelem koncepció" minden bizonnyal elkerülte figyelmét - bár az is igaz, hogy ezzel szemben paradox módon a legnagyobb ellenállást éppen a szociális szakma fejtette ki).
A megújulás kapcsán azt mondta "egyedül nem megy", egymásra vagyunk utalva, ugyanakkor azért a szakma felelős, hogy a büdzsén - ami évek óta nem változik, sőt - belüli elosztásba nem szól bele.
A Meleg Sándor féle 3 pontban összefoglalt stratégiával szemben (1. Le kell ülni a szakmának a kormányzattal és az ellátottakkal egy asztalhoz.
2. Egy laza mozdulattal rácsapni a Nagy Piros RESET gombra. Reboot. Tabula rasa. Vagy ahogy tetszik.
3. És akkor lehet tárgyalni arról, mik a valódi problémák, meg akarjuk-e őket egyáltalán oldani, ha igen, akkor ki mit hajlandó tenni ezekért. Őszintén, szépen koreografált játszmák nélkül) Nyitrai az empowerment mellett a közösség- és hálózatépítést valamint a szükségletalapúságot említette és mintegy összefoglalva hangsúlyozta, hogy saját magunkon kell átlépni.
A végén azt is megtudtuk, hogy, a testvérek szóhasználatában a 'szeretet', az egykori elvtársak ma szaktársak vagy kollégák esetében használatos 'szolidaritás' kifejezés szinonimája.
A diája végén:
a Bizalom - Jövőkép - Rugalmas Rend - Szeretet 
négyese feszített.

Czibere Károly bevezetőjében a "szakmaiságot megőrző szakma felé fordulás"-sal kezdett majd a párbeszédre való éhség bizonyítékaként konstatálta, hogy a 90 fős konferenciára 48 órán belül beteltek a helyek. (azzal egészíteném ki, hogy nem csak a párbeszéd, hanem az információhiányból adódó éhség is nagy).
A Nyitrai által előhozott reset gomb hasonlat (melyet Meleg Sándortól kölcsönzött) kapcsán elmondta, nem ért egyet Nyitraival és Meleggel sem, nem nyomná meg, hiszen vannak modell kísérletek és ezek fognak a jövőben is folytatódni (emlékszünk még Nyitraira ugye? "semmi új nincs"). Szerinte soha nem úgy újul meg a szabályozás, hogy resetelek. A szakember attól szakember, hogy kísérletezik még kötött szabályozás mellett is. Inkább frissítés gombot emlegetett.
Majd a várható változásokról beszélt, mely 3 irányból határozódik meg:
 - belső sztori; vagyis a kormány ha valamit elhatároz vagy gondol akkor azt végigviszi erre hozta példaként a nevelőszülői rendszert
 - külső analógiák; ami mindenkiben már felmerülhetett rém/álmában, miszerint az SZGYF hasonlóan a KLIK-hez az oktatásban, megkap minden alapellátást is...(cssk, gyejo, tám. szolg., falugond. stb)
 - külső determinációk (napközik magas normatívája)
Az érdekvédők így számomra is legfontosabb témája ezután következett, bérrendezés lehetőségei alcímmel:
Czibere a szakmai humántőke amortizálásának megállítását jelölte meg első számú feladatként, melyet azonban kísérnie kell egy önvizsgálatnak is (itt utalt Krémer Balázsra, aki ha teheti és megkérdik tőle, úton-útfélen el is mondja ugyanezt), melyben ki kell téri arra is, hogy a csökkenő társadalmi támogatottságért kinek mi a felelőssége.
A jövő kapcsán vizionált egy nem is annyira abszurd egyfajta 'foglalkoztatói nyugdíjat', melyet az állami alkalmazottak esetében fog elsőként bevezetni az állam majd elsütötte a 2000-es évek eleji FIDESZ féle "az 50%-os béremelés hűtlen kezelés volt" dumáját. 
A jogszabályi struktúra megváltoztatását nem látja időszerűnek épp ezért erre kell építeni vagy be is lehet várni az új szakképzést de akkor a béremelés fog csorbát szenvedni. "Az aszinkronitásnak nem áldozható be az előmenetel és a béremelés" - ahogyan ő fogalmazott.
Egyik legszimpatikusabb gondolata a létszám újragondolások hangsúlyozása volt.
További érdekességként kifejtette, hogy szerinte 8-10 ezer bentlakásos férőhely lenne kiváltható a jelenleg óriási pénzeket elnyelő házi gondozás felülvizsgálata/szabályozásmódosítása után.
A szakmai ellenőrzések nem működése és ennek újbóli megerősítése mellett érvelt, hangsúlyozta a pályaalkalmasság vizsgálatát és a minősítési rendszer 2 szintjét, melyben lenne egy életkor alapú minősítés nélküli (hasonlóan a jelenlegi Kjt.-hez) és egy gyorsító sáv, mely minősítési rendszerben magas kezdőfizetés lenne, hogy megérje egyáltalán ide belépni.

2014. március 15., szombat

Politikai akció - 1 hónap alatt 1 milla

Erre kattitntva tudsz jelentkezni a havi 1 millára!

Szakmai és Érdekvédelmi Fórum (beszámoló)

Március 10-én került megrendezésre a "szociális életpályán innen és pótlékon túl" elnevezésű rendezvény, melyen szakmánk néhány illusztris tagja is részt vett, ki előadóként, ki pedig hozzászóló résztvevőként.

Szűcs Viktória (Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke) kezdte összefoglaló előadását az eddig történtekről (2013 nyara és 2014 február közötti időszak eseményeiről).

Ahogyan ő fogalmazott a "vészcsengő külön-külön nyomogatása után eljutottunk a közös vészcsengő nyomásig", hiszen 2014-re kiderült a "szociális dolgozók nettó átlagbére létminimum alatti".

Ezután Krémer Balázs (Szociális Szakmai Szövetség elnöke) helyzetértékelése következett:

Czibere Károly (aki ugyancsak meghívott volt) kakukktojás voltával kezdett, majd beszélt a "tahó és bárdolatlan módokról", érdemi dialógus és érdemi egyeztetés hiányáról, a szakma megosztottságáról, de önkritikusan a "szegénység lordjairól" is és a "beszarisági faktorról", miszerint - "kell a változtatás, csak ne mi kezdjük el" - mely véleménye szerint meghatározza szakmánkat.
És miközben a "kormány mindenben próbál palira venni bennünket", addig mégis az elmúlt időszak sikertörténet, amelyben kiderült: erősebbek vagyunk, annál, mint amire számítottunk, ebben a helyzetben pedig egyszerre kell erőt mutatni és megállapodni. Majd Szűcs Viktória érdekvédő méltatásával zárta mondandóját.

Krémer után a már emlegetett Czibere Károly (Magyar Református Szeretetszolgálati Iroda vezetője) következett, akivel talán egyedüliként bár nem nagy mértékben de a jelenlévők a legkevésbé szimpatizáltak. 
Talán ezt megérezve vagy inkább valóságos meggyőződés által folytatta, ahol Krémer abbahagyta: dicsérte az érdekvédők "arcát" Szűcs Viktóriát.
Ezután elhangzott izgalmas és többek érzelmét felkorbácsoló elemzése:

Véleménye szerint a szakmapolitikai tőke megtartásának utolsó pillanatában vagyunk, és kifejtette: "kinek mekkora befolyása volt a döntésekre úgy kell elszámolnia magával, felelősségével." Ugyanakkor a béremelés mellett az ellátás minőségét is javítani kell álláspontja szerint, hiszen "sok olyan ember dolgozik (a szakmában - én) akire a bicikliket nem bíznák rá, nemhogy az édesanyákat".
Talán nem kritikának, hanem a reálpolitikust megjátszó érdekvédő kollégáknak, mintegy ismeretterjesztő tájékoztatásként elmondta, hogy nem szeptemberre, hanem májusra(!) be kell kerülnie a számoknak a költségvetésbe, és ki kell deríteni van e komoly kormányzati fogadása a követeléseknek, különben nem lesz semmi. Ahogyan egész pontosan ő fogalmazott: "rövidtávon kell gyorsan, itt és most".
2 kulcsszava a "hosszútávú garanciák" és az "interszektorális átjárhatóság" voltak.

Mondandója előtt Takács Imre (Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke) is dicsért, ő engem emelt ki, mint aki sokat tett a szakmai összefogásért.
Majd a biztonságot emlegette és a kiszámítható értéktudat hiányát okolta a fejetlenségre és a szolidaritás hiányára, mely jellemzi, nem csak szakmánkat, hanem az egész magyar társadalmat. 
Ugyanakkor érzékletes példával erősítette, hogy eszköztelenek a szociális munkás kollégák, hiszen az elmúlt évekből akkor is kapott fegyelmit és megrovást a kolléga, "ha kivette a gyermeket a családból és akkor is ha nem".
Beszédében ostorozta az "alkalmatlan szociális munkás képzéseket" - melyek gyakorlatidegenek és a 17 éve megszületett gyermekvédelmi törvényt, mely "köszönő viszonyban sincs a mai magyar társadalommal".

Takácsot követően jött a legsikeresebb (taps hangerejét tekintve) hozzászólás, melyet paradox módon az a Kiss László (Független Egészségügyi Szakszervezet) követett el, akinek legkevésbé van köze a szociális területhez.
De ettől még a bérrendezést firtató és elsőként rendezendő kormányfeladatként megjelölő hozzászólása vitathatatlan.

Az est házigazdája amúgy Migács Tibor (Szociális Munkások Demokratikus szakszervezetének elnöke) volt, aki inkább a felkért hozzászólók diskurzusát segítette és magához hűen; szürke eminenciásként de igen profi módon terelgette a beszélgetést. 

Kiss után még egy kör következett a szociális életpálya modell-lel kapcsolatban.

Ebben először Krémer adott hangot annak, hogy szerinte az életpálya
modell, nagy átverés de ha más nem is: időhúzás. Ugyanakkor óva intett egy gyorsan kierőszakolt megállapodástól, mely visszásan sülhet el. 
"A pofára osztogató kegyenceket és kegyelteket teremtő életpályát (mint a tanároké is) pedig hagyjuk a francba." 

Czibere az alapvető elvekben való megállapodást hangsúlyozta, mely alapelvek nála a következők:
- minőség
- minősítési rendszer
- pályaalkalmasság

Takács az eszközök biztosításának szükségességét vette fel újra: 


Ebben pedig majdnem végeláthatatlan felsorolásba kezdett melyekből nekem a szakmai létszámok újraírását, szupervízió fontosságát, a segítő módszertan megteremtését, a hatósági munka rendezését, a képzés teljes átalakítását és a szociális szakvizsga átszabását sikerült lejegyzetelnem.
Ahogyan találóan ő fogalmazott: "a tartalmat a tanárok képesítése és az iskola felfogása határozza meg nem a szociális munka kihívása".

Migács végre kiesve moderátori szerepéből (ugyanakkor hagyományos szociális munkásként törvényszerűen) hangsúlyozta, hogy tűzoltásra/elsősegélyre van szükség. Természetesen nem a szakma szerepvállalását illetően jegyezte ezt meg, hanem a bérrendezés kapcsán.

Ezután főként az érdeklődők kaptak szót, melyek közül most csak egyet emelnék ki, mely aztán a felkért előadók közül is többeket újabb hozzászólásra sarkallt.

Győri Péter (BMSZKI) 

Egybehangzóan Krémerrel kifejtette, hogy az életpálya modell átverés!
"életveszélyes csapda", "a bérezés egészen arcpirító". Majd kissé hazabeszélve hangsúlyozta, hogy a szolgáltatásokra is fordítani kell vagyis nem elég a bért emelni, hanem a munkakörülményeket is javítani szükséges.
De óvatos hozzászólása, mely a bértábla megkérdőjelezését és főként annak eredményeként az idősebb kollégák drágább voltát hangsúlyozó gondolata felhorkanást váltott ki.

Kiss László érezhetően, de nem hangsúlyosan erre reflektálva még elmondta:

A szakma vagy marad ott ahol van vagy nyer! 
A szociális életpályamodell lehetőség, komoly nagy lehetőség és felelősség is egyben. A pedagógusokat pedig nem mint negatív példát hozta, hanem mint akiktől tanulhatunk.


Radikális szocmunkás kommentár:

Páran a szakma prominensei közül politikust megszégyenítő dumákat löktek egy olyan rendezvényen, ahol akár csak 5 éve is elképzelhetetlen lett volna jelenlétük - de szerencsére tényleg van változás még 50 felett is - és próbálnak hatást, befolyást gyakorolni olyanokra, akik most helyettük ülnek ott, ahol. Akik pedig megfogadhatják ezen tanácsokat vagy elengedik maguk mellett azok az elmúlt 8 hónapban elég sok jelét adták annak, hogy - az a köpeny, amiből kibújtak vagyis a hazai érdekvédő mozgalom és ennek szocializációs hatásaként öröklött teketória, asztalok mögötti kompromisszum, érdekvédő taktika meg a többi baromság és a beszarisági faktoruk, aminek köszönhetően elhalasztódott egy távoli jövőbe a szociális szakma valódi összefogása - aligha lesznek képesek elkerülni az "életveszélyes csapdát".