Maratoni földön-futás (Beszámoló)

avagy

aktuális körlet (t)rendezés

            - Interaktív csoportos válaszkeresés

november  22. Merlin Színház  

beszélgetésen vettem részt.

A meghívott vendégek közül:

Bene Géza – hajléktalan ember, a Város Mindenkié Csoport alapító tagja

Breitner Péter – szociológus, BMSZKI, Menhely Alapítvány, Van Esély Alapítvány

Győri Péter  – szociológus

Hegedűs Zsuzsa – szociológus, Miniszterelnöki Főtanácsadó

Nagy Zoltán – a Menedékház Alapítvány igazgatója

Juhász Gábor - alpolgármester, VII. kerületi Önkormányzat

valamint a budapesti kerületek önkormányzatainak képviselői.

Végül épp a kormányzati oldal részéről delegáltak (kiemelés nélküliek) maradtak távol a rendezvénytől.

Így sajnos a rendezvény céljának sem sikerült (teljes mértékben) eleget tenni, ami az lett volna, hogy a hajléktalan-ellátás, az önkormányzat, a kormányzat és a civil szervezetek képviselői találkozhassanak, kérdezhessenek egymástól, megoszthassák egymással tapasztalataikat. Itt volt viszont Kaltenbach Jenő az LMP fővárosi frakciójának vezetője(?), Vinczek György kispesti szociális ügyekért felelős alpolgármester valamint Bálint Gergely munkanélküli szociálpolitikus.

Bár a szervezők részéről kezdésnek volt egy fekete-fehér, igen-nem, a jelenlévőket megosztani kivánó kérdésfeltevés, mármint egyetértenek-e a tervezettel, de természetesen ahelyett, hogy a kérdésnek eleget téve, átüljenek a résztvevők az egyik sarokból a másikba, ők inkább finomítgatásokba, árnyaltságról való elmélkedésbe bocsátkoztak, miközben egyedüliként jómagam átsétáltam a tervezettel egyet nem értőknek kijelölt helyre. A kis intermezzo után a szokásos közhelyek puffogtatása következett mindenki részéről:

Kaltenbach: a "ez nem megoldás" problematikáját ecsetelte

Győri: mondják meg hova küldik a 9 ezer embert, hiszen ő pragmatikus ember - immár 20 éve

Bene: a közterületi lakcímmel rendelkezőket a saját "lakásukból" tiltják ki

Breitner: nyugati mintára indokolt volna/lehetne egy finom "viselkedésszabályozó" rendelet (pl: rongálás, randalírozás, üvegösszetörés stb. tiltása)

Vinczek: végig azt az álláspontot képviselte, hogy ne önkormányzati szintre tolják le a problémát, hanem fővárosi szinten kezeljék, így pedig fővárosi feladat/felelősség legyen ezen emberek ellátása

Voltak más résztvevők, akiknek sajnos neveit nem tudtam felírni, közülük kettőt emelnék ki: Egy lakóközösség vezetője a VIII. kerületből a Dankó utcából, aki konténerekről beszélt ill. az ezek esetleges engedélyeztetésének a lehetetlenségéről, melyek felállítása a mai ÁNTSZ előírásokkal nem összeegyeztethető. Volt továbbá egy néni, aki kötelezően, mintegy erőszakkal mindenkit bent tartana egy zárható fedéllel rendelkező helységben. Még az ő radikális elképzelései vittek kis színt és felszisszenéseket az amúgy lapos beszélgetésbe, melyben, megint felmerült a magáncsőd intézménye melletti elnyűhetetlen lobbi (Győri). Mintha megoldaná magát a hajléktalanság okát?

Kiemelném még Bálint Gergely francia példáját, mellyel szemben a hazai lakásszektor és - bérlés feketepiaci, spekulációs és diszkriminatív jellegét hangsúlyozta, melyet Franciaországban egy olyan lakásbérlési törvénnyel próbáltak ellensúlyozni/megszüntetni, mely kifejezetten tiltja (és bünteti) a lakáskiadóknak, hogy válogassanak a bérlők között vagyis ha a bérlő kitudja fizetni a meghirdetett bérleti díjat, azonnal költözhet, így létrehoztak egy differenciált lakásbérleti piacot, mármint mindenki saját pénztárcájának megfelelő helységet tud bérelni, az 5000 forinttól a 120 ezerig. Ez is csak társadalompolitikai elhatározás kérdése, de akkor amikor a mi hajléktalanügyi szakértőink még mindig a magáncsőd intézményével bíbelődnek, akkor igen nehéz elképzelni ezt a gondolkodásbeli minőségi ugrást. Azonban Bálint példájánál ne felejtsük el, hogy nem mutat túl a társadalom politikai és gazdasági szerveződéséből adódó viszonyoknál, így aligha adhat kielégítő megoldást a lakáskérdésre hiszen az általa vázolt eszköz is kapitalista jellegű.

"Hogyan kell megoldani a lakáskérdést?A mai társadalomban ugyanúgy oldják meg, mint minden más társadalmi kérdést: a kereslet és kínálat fokozatos gazdasági kiegyenlítődése útján, ez pedig olyan megoldás, amely magát a kérdést újratermeli, szóval nem megoldás. ...a kérdés...sokkal messzebbmenő kérdésekkel is összefügg, amelyek közül egyik leglényegesebb a város és a falu közötti ellentét megszüntetése." (Engels)

Radikális szociális munkásként szimpatikus ötletnek és leginkább járható útnak tartom kapitalista viszonyok között a Város Mindenkié javaslatát, miszerint: Lakhatási célú alapba fizetnének kötelező hozzájárulást azok az önkormányzatok vagy befektetők, akik éveken át kihasználatlanul hagyják ingatlanjaikat, a kihasználatlan ingatlanok után létrehozott alapból bővíteni lehetne a legszegényebbek számára is megfizethető bérlakás-állományt, illetve emelni lehetne a legszegényebbek lakhatására fordított támogatás összegét.

Ugyanakkor a problematika komplex jellegét megértve egyértelműsíteni kell, hogyha elfogadjuk alapvető alkotmányos/emberi/állampolgári jogként a lakhatást, akkor arra kell törekednünk, hogy a lakhatási költségek mai arányát (a jövedelmekhez képest) radikálisan csökkentsük, így egyre inkább megteremtve egy alig észrevehető kiadást a családok kasszáját illetően. Emellett a lakásban maradást és visszakerülést elősegítheti a feltétel nélküli alapjövedelem intézményének bevezetése is.

Különben..."nem a lakáskérdés megoldása oldja meg egyúttal a szociális kérdést, hanem csak a szociális kérdés megoldásával, vagyis a tőkés termelési mód megszüntetésével válik egyúttal lehetővé a lakáskérdés megoldása" (Engels)

A folyamatokat és koncepciókat elnézve ugyanakkor várható egy visszarendeződés (államosítás) a 90-es évek erőszakos felülről gerjesztett lakásprivatizációs időszakához képest, vagyis az akkor olcsón megszerzett lakások, - melyeknek fenntartása (hosszú távon) kiderült többe kerül(t), mint a megszerzése, - lassan visszakerülnek önkormányzati vagy állami tulajdonba.