2011. november 3., csütörtök

Egy, a sok támogató/tiltakozó levél közül KÖSZÖNJÜK! - DANKE SCHÖN!

OBDS- Szociális Munkások Osztrák Szakmai Szövetsége

Magyar szociális munkás a bíróság előtt a kliensek melletti elköteleződés/kiállás miatt

A szegénység csökkentését célzó nemzeti és európai programok meghiúsulása, párosulva a szegények, mint a társadalom legsebezhetőbb csoportja, elleni represszív intézkedések Magyarországon botrányos abszurditás keretében a tetőfokára hágott!
Szociális munkások demonstráltak Budapesten egy olyan rendelet ellen, amely a szemetes átkutatását, az abban való keresést (élelmiszerek és tárgyak felkutatását illetően) illegálisnak definiáltak. Emellett egyes aktivistákat eljárás alá vontak. Ferencz Norbert szociális munkás és kollégai felhívása a szolidáris magatartásra, megtörte a csendet és akár 3 évi szabadságvesztéssel járó büntetést maga után vonó bűncselekmény vádját eredményezte.
Az OBDS – a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetségének (IFSW) tagja - heves tiltakozását fejezi ki azon repressziók ellen, melyeknek a szociális munkások nemzetközi etikai kódexét követő magyar kollégák vannak kitéve. 
Az OBDS követeli az olyan új keletű magyar közigazgatási és büntetőjogi törvényhozás nemzetközi száműzését, mely(ek ) a szakmai szabályokon és emberi jogokon alapuló szociális munkás szakma gyakorlását büntetéssel való fenyegetés alá helyezi. Az emberi jogok egységes nemzeti nyilatkozatát a magyar kormány ratifikálta.
Az OBDS követeli Ferencz Norbert szociális munkás ellen folytatott büntetőeljárás azonnali megszüntetését!

OBDS elnökség
2011.11.02.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése