A bántalmazott látássérült visszakerül a
Vakok Állami Intézetébe, ahol az őt bántalmazó, az „érdekvédelmi” képviselője
Régóta tartozom ezzel a
cikkel, de eddig bíztam abban, hogy nem következik be az, ami végül
elkerülhetetlenül be kellett, hogy következzen:
Zsiga idegkimerültség és az
állandó őt ért zaklatás, de úgy is fogalmazhatnánk súlyos bizalomvesztés miatt kénytelen-kelletlen bemenekült a Vakok Állami
Intézetéből egy kórház pszichiátriai osztályára, hogy ott vészelje át a maradék
idejét, ami még hátravolt számára a rehabilitációs szerződéséből, hogy az amúgy
is elindított intézményi elhelyezéséig se kelljen egy levegőt szívnia bántalmazójával, és
azzal a szociális szakgárdával, akik jobbnak látták egy fedél alatt hagyni a
verekedő gyengénlátót a megvert született vakkal. Sajnos ez nem jött össze, ugyanis a fogadó intézmény nem vette be soron kívül Zsigát hiába mindezen okok. Vajon mi kellhet még a soron kívüliséghez? A másik bántalmazott jobbnak látta kiköltözni, (neki szerencsére volt választása) ha már a verekedőt nem távolították el. Sőt.
Ugyanez a szakmai team semmi
kifogásolnivalót nem talált abban sem, hogy Zsigának (bántalmazott) ugyanaz a
szociális munkása legyen, mint az őt bántalmazó gyengénlátó bentlakónak.
Remélem ez a fenti infó, nem
csak a főiskolát végzett szociális munkások "érzékenyített" fülébe üt szeget, hanem minden
laikus számára érthető?
Ezért újra megismétlem egy
hasonlatba ágyazva: az az ember (szociális munkás), aki intézi szociális ügyeidet, de akivel megosztod mindennapos ügyes-bajos dolgaidat is, sőt
érzéseidet, gondolataidat, egyszóval önmagadat (egy
bentlakásos intézményben ez kénytelen-kelletlen, ha meg látássérült vagy, akkor
jóformán nincs is választásod, hogy ne legyen egy melléd kirendelt "hivatalos barát") ugyanaz az ember, aki hasonló
viszonyban van azzal a sorstársaddal, aki két napja még „adott pár taslit” neked.
A tetejébe pedig még, nem is a Te pártodat fogja.
A szociális intézet, melyről
szó van az adófizetők pénzéből fenntartott ún. állami szociális intézet,
költségvetési szerv, mely ráadásul a jövőben a látássérült személyek elemi
rehabilitációjának módszertani központjává is válhat…de ne szaladjunk ennyire
előre.
A hasonló monopolhelyzetben
lévő (egyetlen országos hatáskörű látássérültek számára rehabilitációt és
gondozást nyújtó bentlakásos) totális intézményeket a szociális munkás szakirodalom
a következőképpen jellemzi:
Az idézett mondatokat, legfőképp az utolsót sikerült átlépniük, azoknak a megvert látássérülteknek és a ügyüket felkaroló bentlakó és egykori bentlakónak, akik a közvéleményt is tájékoztatták erről az ügyről és a mai napig küzdenek saját méltóságukért, személyiségük visszavételéért egyszóval az intézeten belül uralkodó "elnyomó-fojtogató" légkör és a szervilizmusra szocializáló mechanizmusok ellen.
„Ha mindent nem tehetünk is,
semmit nem tennünk őrültség lenne” - ez az idézet áll a nemrégiben kinevezett miniszter
Balog Zoltán honlapján. Ebben az idézetben bízva írtam levelet a miniszternek,
minisztériumnak, minisztériumi sajtóirodának azonban erre 30 napja nem jött
válasz, csak egy visszajelzés: megkapták levelem. – ez valóban több, mintha nem
tennének semmit, de jóval kevesebb, mint amit fenntartó, irányítóként
tehetnének vagy épp tenniük kéne ebben az ügyben. Lehet mégiscsak őrültek vannak a minisztériumban?
Az igazgatónő szakmai
hozzáállása az ügyhöz, finoman szólva is aggályos és súlyos szakmai etikai
normákat sértő. Az, hogy természetesnek kezeli a benti verekedést (vagy verekedéseket, hiszen ki sem derül több hasonló eset, mellesleg ez sem derült volna ki, ha nem lépnek át saját szocializációjukon Zsigáék) arra hivatkozva, hogy a
látássérült emberek ugyanolyanok, mint a nem látássérültek: esznek, isznak,
vígadnak és persze verekednek is, eltörpül az mellett a hazugság mellett, amit
lenyilatkozott a tv2-s interjúban, miszerint az ombudsman keresztül-kasul
átvizsgálta az intézetet és nem talált kivetnivalót, - na persze. Csakhogy abban a
szövegkörnyezetben, ahogy az igazgatónő elmondja: olybá tűnik, hogy a
bántalmazást illetően nem találtak kivetnivalót – csakhogy épp a bántalmazást
nem vizsgálta az ombudsman, mert hiszen az nem emberi méltósággal összefüggő
jogsérelem és nincs ez ügyben vizsgálati jogköre a biztosnak…
Ez még talán, így főiskolát
végezve kicsit ismerve a jog útvesztőit, el is fogadja az ember, de azt nem,
hogy folyamatban lévő büntetőügyben az, hogy az intézetben „ez a bántalmazás
nem téma” már elég nagy baj, ráadásul hazugság is, hiszen az ügy mellé állt bentlakók beszámolói nem ezt támasztják alá, ráadásul az intézet folyamatban lévő perben van 1 bentlakójával és egykori rehabilitáción átesett ügyfelével. Mindent elárul a "hozzáértő" és nemsoká módszertanná váló szakembergárdáról, hogy az intézmény iránti elfogulatlan lojalitásuk, vagy épp a bántalmazottakkal szemben a bántalmazó mellé állásuk vagy épp kussolásuk mind szakmailag, mind etikailag védhetetlen álláspont. Ahol
ilyet meg lehet tenni és még csak nem is téma, akiknek pedig az, és a
közvélemény elé tárták az ügyet, ők fel lettek jelentve rágalmazás címén,
(természetesen megint csak az adófizetők forintjaiból alkalmazott vagy épp
megbízott jogász közreműködésével) ott bizony alapvetően kérdőjeleződik meg a szakembergárda szakmaisága és hozzáértése.
Ahogy az egyik érintett
mondaná:
„Mink kérjünk elnézést!?”
Azt már csak én mondom:
lófaszt,
az igazságért küzdünk és azért, hogy azok a szociális szakemberek, akik bármilyen módon közreműködtek ebben a botrányos ügyben, aktívan vagy passzív hallgatásukkal
mielőbb el legyenek távolítva az intézetből. És többé látássérült emberek közelébe se kerüljenek!
Kapcsolódó cikkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése