A szociális munka értékrendszerének Világnapja

Mihály Bulcsú szerzőnk írása:

„nem mondhatom el senkinek elmondom hát mindenkinek”

(Karinthy Frigyes: Előszó)

A szociális munka motivációit és értékeit tekintve az egyik legszebb hivatás.
De vajon hányan végzik valóban terepen, hányan tanítják, és hányan küzdenek érte? Lehet-e, illetve kell-e etikusan szociális munkásként dolgozni?

Nyilván a kérdés provokatív. Az SZMME, a 3SZ és más szakmai fórumokon – ha nem is „hot topik” –, de lényeges téma az etikai kódex megújítása, illetve maga az etika kérdése. Talán azért is, mert ez az, ami maradt: amikor a szociális munkáról, mint hivatásról beszélünk, nehéz más konkrétumot megfogalmazni vagy más érvet hozni. Az etika, a normák és értékek helyes alkalmazása – nem véletlenül származik a szó a görög „szokás” kifejezésből.
Vagyis annyit jelent: a munkám során a szociális munka normái és elvei szerint járok el, a jó–rossz, helyes–helytelen tengelyen a jót és helyeset választom, a szociális munka esküjének szellemében.

Ez a legitimáció alapja is:

“Szakmai tudásomat az emberi nélkülözés és szenvedés megelőzésére, enyhítésére, valamint a kiszolgáltatottak képviseletére fordítom. Arra törekszem, hogy a hatalmon lévők és az egész társadalom figyelmét felhívjam a társadalmi igazságtalanságokra. Munkám során a szociális munka etikai kódexében foglaltakhoz tartom magam.”

Szerintem ez, első körben, akár elég is lehetne etikai kódexként.

Sokadszorra is elolvasva az etikai kódexet, tulajdonképpen minden segítő – sőt, akár minden humán szakmára – igaz lehetne, ha kivesszük belőle az identitásnövelő részeket (amelyek persze a legfontosabbak). A helyes viselkedés és a tisztességes munka azonban nemcsak a szociális szakma, hanem az egész társadalom alapja kellene, hogy legyen.

Nem adok kamu számlát, nem adok kamu árajánlatot trénerként vagy vállalkozóként. Nem fekszem le felnőtt tanítvánnyal oktatóként, segítőként klienssel,  nem hazudok, nem vállalok összeférhetetlenként döntési pozíciót, helyesen töltöm ki a jelenléti ívet, bejárok dolgozni, családterapeutaként nem csalom a feleségemet titokban stb. Egyik esetet sem bünteti közvetlenül a törvény, mégis azt mondjuk: nem etikus. De nemcsak szociális munkásként – emberként sem.

A szociális munkás hivatás talán annyiban visz előrébb, hogy – radikális szociális munkásként meggyőződésem – ez a szakma baloldali értékrendhez kötődik, szervesen abból ered.

A magyar társadalom anómiás állapotban van: nem világosak az értékek és célok, sem az, hogy milyen eszközökkel érhetők el. A szociális munka etikai kódexének üzenete számomra az, hogy te egy szakmai közösség tagja vagy, aki valamiféle motivációból ezt a hivatást választotta, s ezzel értékeket vállal. A kódex üzenete az is lehetne, hogy ha etikusan, tehát helyesen viselkedsz, a szakmai közösség megvéd – de tapasztalatom szerint ez ritkán történik meg.

Jelenleg az etika “őrzői” gyakran nincsenek a terepen, nem dolgoznak ténylegesen a szakmában. Az Etikai Kollégium például nem teszi közzé határozatait nyilvánosan, így – költői képpel élve – „benned a létra”: Weöres   az etika valójában te magad vagy.

Személyes megjegyzés: bár sokat beszélgettünk etikáról az egyetemen, több tanítványom is volt gyakorlaton a hírhedt Szőlő utcában. Én magam is ellátogattam oda, és az intézmény nevében tereptanárként tárgyaltam K. B. Károly igazgatóhelyettessel. Utólag azt hallottam, hogy sokaknak tudomásuk, vagy sejtésük volt J. P. Pál viselt dolgairól – mégsem szólt senki.
Idővel oda jutottam, hogy szinte lebeszéltem a hallgatókat a gyerekotthonos gyakorlatokról – de egyáltalán: hová engedhettem volna őket?

Ha pedig az emberi szenvedés enyhítése és a kiszolgáltatottak képviselete a cél, akkor milyen fizető szociális munkás állások jöhetnek szóba? Írom „fizető”, mert a szociális munka identitását nem sok – bár annál tiszteletre méltóbb – civil szervezet érzi magáénak. A civil munkák gyakran extra elköteleződést és anyagi biztonságot feltételeznek; és a célok, lehetőségek képviselete sem sokkal tágabb, mint az állami szférában. Gyakran a pályázatról pályázatra dolgozás, a modelltevékenységek, a bizonytalanság mind a terep- és kliensmunka értelmének, rovására mennek.

Időről időre számos tudományos tanulmány megállapítja, hogy az intézményes segítő tevékenység egyre inkább kontrollt jelent – a magatartási szabályok betartatásáról szól, nem pedig az empowermentről, azaz a hatalommal való felruházásról, képessé tételről, ami eredetileg a cél volt.

Hol van ma a szociális munka és annak etikája?

A szociális munka valójában aktivizmus – de nem minden aktivizmus szociális munka. A választások kapcsán nem az az etikus kérdés, hogy hogyan ne befolyásoljunk, hanem az, hogy hogyan jelenjenek meg a társadalmi igazságosság kérdései a választópolgárok döntéseiben. Hogyan hívom fel a figyelmet arra, hogy a segítség mást jelent – mást nekem, mást a hatalomnak, és megint mást a kirekesztettnek. Ez pedig csak a segítők megbecsülésével és szabadságuk visszaadásával lehetséges.

A szociális munka tehát nemcsak aktivizmus, hanem kreatív szakma is – amennyiben engedjük, amennyiben a motiváció nem pusztán a munkavállaló túlélése. Addig azonban ez kis körök sajátja marad – részben, egészben, minden értelemben.

Boldog Szociális Munka Napot!