2014. március 15., szombat

Politikai akció - 1 hónap alatt 1 milla

Erre kattitntva tudsz jelentkezni a havi 1 millára!

Szakmai és Érdekvédelmi Fórum (beszámoló)

Március 10-én került megrendezésre a "szociális életpályán innen és pótlékon túl" elnevezésű rendezvény, melyen szakmánk néhány illusztris tagja is részt vett, ki előadóként, ki pedig hozzászóló résztvevőként.

Szűcs Viktória (Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke) kezdte összefoglaló előadását az eddig történtekről (2013 nyara és 2014 február közötti időszak eseményeiről).

Ahogyan ő fogalmazott a "vészcsengő külön-külön nyomogatása után eljutottunk a közös vészcsengő nyomásig", hiszen 2014-re kiderült a "szociális dolgozók nettó átlagbére létminimum alatti".

Ezután Krémer Balázs (Szociális Szakmai Szövetség elnöke) helyzetértékelése következett:

Czibere Károly (aki ugyancsak meghívott volt) kakukktojás voltával kezdett, majd beszélt a "tahó és bárdolatlan módokról", érdemi dialógus és érdemi egyeztetés hiányáról, a szakma megosztottságáról, de önkritikusan a "szegénység lordjairól" is és a "beszarisági faktorról", miszerint - "kell a változtatás, csak ne mi kezdjük el" - mely véleménye szerint meghatározza szakmánkat.
És miközben a "kormány mindenben próbál palira venni bennünket", addig mégis az elmúlt időszak sikertörténet, amelyben kiderült: erősebbek vagyunk, annál, mint amire számítottunk, ebben a helyzetben pedig egyszerre kell erőt mutatni és megállapodni. Majd Szűcs Viktória érdekvédő méltatásával zárta mondandóját.

Krémer után a már emlegetett Czibere Károly (Magyar Református Szeretetszolgálati Iroda vezetője) következett, akivel talán egyedüliként bár nem nagy mértékben de a jelenlévők a legkevésbé szimpatizáltak. 
Talán ezt megérezve vagy inkább valóságos meggyőződés által folytatta, ahol Krémer abbahagyta: dicsérte az érdekvédők "arcát" Szűcs Viktóriát.
Ezután elhangzott izgalmas és többek érzelmét felkorbácsoló elemzése:

Véleménye szerint a szakmapolitikai tőke megtartásának utolsó pillanatában vagyunk, és kifejtette: "kinek mekkora befolyása volt a döntésekre úgy kell elszámolnia magával, felelősségével." Ugyanakkor a béremelés mellett az ellátás minőségét is javítani kell álláspontja szerint, hiszen "sok olyan ember dolgozik (a szakmában - én) akire a bicikliket nem bíznák rá, nemhogy az édesanyákat".
Talán nem kritikának, hanem a reálpolitikust megjátszó érdekvédő kollégáknak, mintegy ismeretterjesztő tájékoztatásként elmondta, hogy nem szeptemberre, hanem májusra(!) be kell kerülnie a számoknak a költségvetésbe, és ki kell deríteni van e komoly kormányzati fogadása a követeléseknek, különben nem lesz semmi. Ahogyan egész pontosan ő fogalmazott: "rövidtávon kell gyorsan, itt és most".
2 kulcsszava a "hosszútávú garanciák" és az "interszektorális átjárhatóság" voltak.

Mondandója előtt Takács Imre (Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke) is dicsért, ő engem emelt ki, mint aki sokat tett a szakmai összefogásért.
Majd a biztonságot emlegette és a kiszámítható értéktudat hiányát okolta a fejetlenségre és a szolidaritás hiányára, mely jellemzi, nem csak szakmánkat, hanem az egész magyar társadalmat. 
Ugyanakkor érzékletes példával erősítette, hogy eszköztelenek a szociális munkás kollégák, hiszen az elmúlt évekből akkor is kapott fegyelmit és megrovást a kolléga, "ha kivette a gyermeket a családból és akkor is ha nem".
Beszédében ostorozta az "alkalmatlan szociális munkás képzéseket" - melyek gyakorlatidegenek és a 17 éve megszületett gyermekvédelmi törvényt, mely "köszönő viszonyban sincs a mai magyar társadalommal".

Takácsot követően jött a legsikeresebb (taps hangerejét tekintve) hozzászólás, melyet paradox módon az a Kiss László (Független Egészségügyi Szakszervezet) követett el, akinek legkevésbé van köze a szociális területhez.
De ettől még a bérrendezést firtató és elsőként rendezendő kormányfeladatként megjelölő hozzászólása vitathatatlan.

Az est házigazdája amúgy Migács Tibor (Szociális Munkások Demokratikus szakszervezetének elnöke) volt, aki inkább a felkért hozzászólók diskurzusát segítette és magához hűen; szürke eminenciásként de igen profi módon terelgette a beszélgetést. 

Kiss után még egy kör következett a szociális életpálya modell-lel kapcsolatban.

Ebben először Krémer adott hangot annak, hogy szerinte az életpálya
modell, nagy átverés de ha más nem is: időhúzás. Ugyanakkor óva intett egy gyorsan kierőszakolt megállapodástól, mely visszásan sülhet el. 
"A pofára osztogató kegyenceket és kegyelteket teremtő életpályát (mint a tanároké is) pedig hagyjuk a francba." 

Czibere az alapvető elvekben való megállapodást hangsúlyozta, mely alapelvek nála a következők:
- minőség
- minősítési rendszer
- pályaalkalmasság

Takács az eszközök biztosításának szükségességét vette fel újra: 


Ebben pedig majdnem végeláthatatlan felsorolásba kezdett melyekből nekem a szakmai létszámok újraírását, szupervízió fontosságát, a segítő módszertan megteremtését, a hatósági munka rendezését, a képzés teljes átalakítását és a szociális szakvizsga átszabását sikerült lejegyzetelnem.
Ahogyan találóan ő fogalmazott: "a tartalmat a tanárok képesítése és az iskola felfogása határozza meg nem a szociális munka kihívása".

Migács végre kiesve moderátori szerepéből (ugyanakkor hagyományos szociális munkásként törvényszerűen) hangsúlyozta, hogy tűzoltásra/elsősegélyre van szükség. Természetesen nem a szakma szerepvállalását illetően jegyezte ezt meg, hanem a bérrendezés kapcsán.

Ezután főként az érdeklődők kaptak szót, melyek közül most csak egyet emelnék ki, mely aztán a felkért előadók közül is többeket újabb hozzászólásra sarkallt.

Győri Péter (BMSZKI) 

Egybehangzóan Krémerrel kifejtette, hogy az életpálya modell átverés!
"életveszélyes csapda", "a bérezés egészen arcpirító". Majd kissé hazabeszélve hangsúlyozta, hogy a szolgáltatásokra is fordítani kell vagyis nem elég a bért emelni, hanem a munkakörülményeket is javítani szükséges.
De óvatos hozzászólása, mely a bértábla megkérdőjelezését és főként annak eredményeként az idősebb kollégák drágább voltát hangsúlyozó gondolata felhorkanást váltott ki.

Kiss László érezhetően, de nem hangsúlyosan erre reflektálva még elmondta:

A szakma vagy marad ott ahol van vagy nyer! 
A szociális életpályamodell lehetőség, komoly nagy lehetőség és felelősség is egyben. A pedagógusokat pedig nem mint negatív példát hozta, hanem mint akiktől tanulhatunk.


Radikális szocmunkás kommentár:

Páran a szakma prominensei közül politikust megszégyenítő dumákat löktek egy olyan rendezvényen, ahol akár csak 5 éve is elképzelhetetlen lett volna jelenlétük - de szerencsére tényleg van változás még 50 felett is - és próbálnak hatást, befolyást gyakorolni olyanokra, akik most helyettük ülnek ott, ahol. Akik pedig megfogadhatják ezen tanácsokat vagy elengedik maguk mellett azok az elmúlt 8 hónapban elég sok jelét adták annak, hogy - az a köpeny, amiből kibújtak vagyis a hazai érdekvédő mozgalom és ennek szocializációs hatásaként öröklött teketória, asztalok mögötti kompromisszum, érdekvédő taktika meg a többi baromság és a beszarisági faktoruk, aminek köszönhetően elhalasztódott egy távoli jövőbe a szociális szakma valódi összefogása - aligha lesznek képesek elkerülni az "életveszélyes csapdát".
 

2014. március 13., csütörtök

A szociális munka bármi mást tehet, azon kívül, mint amit most tesz

Mit tehet a szociális munka társadalmi és gazdasági válságok esetén? 

Szerte a világban ez a Szociális Munka Világnapjának központi témája, mely minden érintett országban azonos napon, március 18-án, kedden kerül megrendezésre.

Ahogyan a hagyományos szociális munka Etikai kódexe is írja: felhívhatjuk a figyelmet


("A szociális munkás felelőssége, az Etikai Kódexet aláíró és 

csatlakozó szakmai szervezetek joga és kötelessége, hogy 

felhívják a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét 

mindarra, amiben a nélkülözés és a szenvedés 

kialakulásáért a döntéshozók, a társadalom vagy egyes 

intézmények felelősek, illetve amivel akadályozzák ezek 

enyhítését.")

és/vagy

mindennapi munkánkkal enyhíthetjük a szegények nélkülözéseit, segíthetünk megoldani problémáikat

és/vagy

végrehajthatjuk a mindenkori kormányzatok szociálpolitikáját.






Egyszóval a fenti kérdésre a törvénytisztelő (hagyományos) szociális munka keretei között a válasz: érdemben nem sokat.


Míg a figyelemfelhívás csupán pusztába kiáltott szó, a mindennapi munkánk sziszifuszi tűzoltás, addig a mindenkori szociálpolitikák végrehajtása pedig a status quo fennmaradását és a társadalmi változások lehetőségét akadályozó konfliktusenyhítés.

A hagyományos szociális munka, ahogyan eddig, most is képtelen bármiféle releváns tevékenységre válságok idején.
Egyes szakemberek szerint nincsenek eszközei a szociális munkásnak, míg mások azt állítják, hogy eszközök márpedig vannak, sőt olykor ezek sokszínűsége okoz problémát.
Gondoljunk csak arra, amikor bizonyos szociális munkás körök "még mindig" szót értenek a szegényeket sújtó törvényeket elfogadó kormányzattal, míg mások "már nem" és már egyre kevésbé akarnak.
Bárhogy is van: hazánkban a létminimum alatt élők száma és a társadalmi különbségek is növekednek.

Vagyis a tények elárulják: a szociális munka bármi mást tehet, azon kívül, mint amit most tesz!

Ahogyan egy ismert szakember fogalmazott egy beszélgetésen: "egyre inkább megengedhető bármilyen eszköz". De mégis, ne legyünk ennyire sejtelmesen izgalmasak, nekünk a következő dolgok is elegek lennének:

kiszolgálás helyett ellenállás
elfordulás helyett melléállás
számonkérés helyett szolidaritás
elutasítás helyett cinkosság
sztrájkkészültség helyett sztrájk
ingyen gyakorlat helyett fizetett gyakorlat
konferenciák helyett tüntetések
a nagy túlélők helyett elhivatott fiatalok
karrierista helyezkedők helyett igazi lehetőséget nem kapók
nettó 80 ezer helyett 120 
egymás mellett dolgozó egyéni vállalkozók helyett mesterek
megmondó guruk helyett szakmai műhelyek
a passzív jellegű védekezés helyett ellentámadás
a törvény betartása helyett törvény elleni izgatás

Addig pedig, amíg ezek nem teljesülnek a törvényes (hagyományos) szociális munka ha nem is virágzik, de eléldegél a mindenkori hatalommal történő kokettálása eredményeként.




2014. március 5., szerda

Szakmai gyakorlat és ingyen munka; meddig?


– Tehetnék fel a kérdést leendő kollégáink, de nem teszik.
Talán nem is baj, hiszen akkor minek lennénk MI, a szociális szakma érdekvédői.

Kérdezni ugyanis Mi is tudunk.

Főleg én, aki újra kisebbségben maradt, most épp a sztrájk kérdésben.

Ebben persze semmi meglepő de a lenti szabályozásban és annak be nem tartásában annál inkább.

Szóval megkérem a nálam nagyobb hatalommal rendelkező érdekvédő kollégákat, hogy ennek a törvénysértésnek a megszüntetésében lépjenek fel, hiszen a leendő kollégák érdekei – úgy gondolom ezt kívánják.

Tehát nézelődtem végre a saját házam tájékán is és ezt találtam:

még „2012. szeptember 1-től hatályba léptek a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) hallgatói munkaszerződésre vonatkozó szabályai. Ennek alapján a képzési program keretében, illetve a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlat vagy gyakorlati képzés során a felsőoktatási intézményben, az intézmény által alapított gazdálkodó szervezetben vagy külső gyakorlóhelyen, a hallgatók csak hallgatói munkaszerződéssel végezhetnek munkát.” 



Amíg a „nagyok/felnőttek” (lévén ifjúsági megbízottként főleg a 35 év alatti szakszervezeti tagok speciális érdekeinek megjelenítéséért tevékenykedem) vacillálnak sztrájk és a hónapokig tartó „sztrájkkészültség” jól hangzó blöffje között és hagyják a már végzetteket megalázóan alacsony bérért gürcölni családsegítőkben, átmeneti otthonokban vagy az alap- és szakellátás bármelyik területén addig az éppen szociális munkás diplomáért hajtó „fiatalok” kötelező szakmai gyakorlatuk ideje alatt hetente nettó 9972 forinttól esnek el.

Szokták mondani: „amilyen az ország, olyanok a vezetői”, és amilyen beletörődő, megosztott és kishitű egy (egyre kevésbé) szakma, éppen olyan kishitű, kiégett és konfliktuskerülésre szocializált az érdekvédelme is.

Próbálja mindenki homokba dugni a fejét – docens, szociálpolitikus, „ferge-tanítvány”, wesleys vagy bárczys, szocpedes és mezei szocmunkás vagy épp 3sz-es, szóval mindenki, akik közül sokaknak utoljára épp a képzésben volt vmilyen az előbb felsorolt identitása – mintha itt se lett volna és nem lett volna része abban, hogy ma Magyarországon a szociális területen főiskolai végzettséggel rendelkezők pályakezdőként 81 ezer forintot vihetnek haza. Arról már nem beszélve, hogy ha munkája során egy szociális munkás, orvossal, pszichológussal vagy más rokonszakmabélivel diskurál érezhetően nem egy státuszszinten kezeltetik ezen szakmák szakembereivel.



Amúgy a szakszervezeti vezetők is évtizedek óta nyomják az érdekvédelmet, (lassan én is egy évtizede) nem igen mutogathatnak hátrafelé. 
A szakma „érdekvédői” megfutamodva a szakmai összefogást és az egymás melletti kiállást gyakorlatban szolgáló érdekvédő munkabeszüntetéstől és nem csak papíron lőzungokként hangoztatva a „sztrájkkészültséget” inkább tárgyalóasztalok mellett próbálják több-kevesebb sikerrel kivívni a szakmai megbecsülést.

Kívánjuk nekik sok sikert! Hiszen nekünk, nem maradt más, persze aláírhatunk (és alá is kell) petíciókat, elmehetünk tüntetgetni századmagunkkal (el is kell hogy menjünk) de a sztrájk meghirdetésének elmaradása következtében rajtunk kívül álló okok fogják eldönteni a szakmánk és saját sorsunkat.



Itt mindenki „szociális”: a munkáltatók, az érdekvédők, és a munkavállalók is, szóval uralkodik a területen a munkabéke, a megbocsátás és tolerancia, havi 90 ezerért cserébe. 
Persze naiv idealizmus abban hinni, hogy lesz majd másként ott, ahol a rendszerváltás óta ugyanazok a meghatározó és befolyásos arcok.

De nincs más lehetőségünk! 


vonatkozó jogszabály:





a szerző a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség alelnöke és a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének ifjúsági megbízottja