A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fedél nélküliek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fedél nélküliek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 15., hétfő

Kísértet járja be a hagyományos szociális munkát

a tehetetlenség kísértete.

A szociális munka opciója a szegények mellett megmutatja a szolidaritás politikai dimenzióját. Mivel a szociális munka a valóságosan és nem csak fiktíven létező szegények mellett áll ki, mivel a ténylegesen kizsákmányoltakért és elnyomottakért száll síkra, ezért politikai térben mozog, és ott válik igazán szociális munkává. - O. Romero alapján (eredeti a cikk végén)


Mind közösségi oldalakon, mind pedig szakmai diskurzusokban, baráti beszélgetésekben, cikkekben hagyományos - és kritikai szociális munkások egymásnak és a nyilvánosság felé is őszintén kinyilvánítják tehetetlenségüket, az október 15-én hatályba lépő közterületen életvitelszerűen tartózkodó fedél nélküliek elzárását vagy - a jogalkotó eredeti szándéka szerint - közérdekű munkára kötelezését célzó szabályozás kapcsán. Most már az utcán visszatérően és rendszeresen történő alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás 'elkövetővé' "avanzsálja" a hajlék nélkülit. Méghozzá az "életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértését" elkövetővé. XXII. cikk (3) "Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás"- ahogyan az Alaptörvény fogalmaz.
Ha a rendpárti/konzervatív - vagy itthon érthetőbb "jobboldali" szociálpolitikának nevezett irányzat értékválasztását vesszük, akkor aligha kételkedhetünk abban, hogy ilyen munkaerő éhséges időszakban, akit lehet, a dologtalan szegényeken túl a dologtalan nyomorgókat is be akarja fogni közérdekű munkára ha máshogy nem, akkor kényszerrel. Természetesen, akinek fizikai vagy pszichés állapota nem engedi annak marad az elzárás.
Kiskaput maximum a kórházi fekvőbeteg-szakellátás illetve vmilyen fogyatékosság igazolása (pl: pszichoszociális fogyatékosság) jelentene.
Most már szabályozási szinten egyszóval rendszerszinten is bekövetkezett, amiért én még 2009-ben otthagytam az utcai szociális munkát. Akkor "csak" helyi gyakorlat, - hagyomány volt itt-ott basztatni a fedél nélkülit, éjszaka járőrökkel vegzálni, üres épületekből határozat nélkül kijjebb rúgdalni stb. Ha pedig konkrét esetekben a szociális munkás a közvéleményhez fordult, vagy az érintett fedél nélkülinek ártott még inkább vagy magának, hiszen a helyi képviselő-testület élén polgár- és alpolgármesterrel netán kiegészülve jegyzővel az adott esetben mindjárt meg is lehetett zsarolni az önkormányzati feladatot ellátó civilt, hogy ha kellemetlenkedik akkor a szerződés lejártával aligha vele fognak hosszabbítani. Ezért is ritka az ellátásban normatívát kapó szervezetek nyílt konfrontációja. Ahogyan nincs is radikális szociális munkás a gyakorlatban és kritikai is egyre kevesebb. 
Sőt, most már a látszatsemlegesség is oda, hiszen az új eljárásrend gondoskodott arról, hogy bár ne az utcai szociális munkás közvetlenül jelentse a rendőrségre az éjjeli menedékre nem kívánkozó utcán élőt, hanem közbeiktatva az ugyancsak szociális munkások által működtetett diszpécserszolgálatot utasítja erre. 

178/2018 kormány rendelet
2
(3) Ha az elkövető (utcán élő - Pum.), az intézkedő rendőrnek tett, hajléktalan ellátások igénybevételére vonatkozó együttműködési nyilatkozatát nem tartja fenn, és a munkatárs (utcai szociális munkás - Pum.) (2) bekezdés szerinti segítségét nem fogadja el, erről a diszpécserközpont - a munkatárs tájékoztatása alapján - a rendőrséget értesíti.

Mindenkire rábízom hogyan értelmezi ennek a rendeletnek az itt idézett részét és hívja vagy sem a diszpécserközpontot.
Ahogyan a diszpécserközpont saját döntése: értesíti vagy sem a rendőrséget, bár a rendőrség bármikor visszatelefonálhat, hogy végül mi történt az elkövetővel.
Az eddig leginkább rendszeren kívüli (mármint a jobboldali szociálpolitikai rendszeren) utcai szociális munkások, ellátottjaik - törvényhozók általi - elkövetőkké nyilvánításával egyszerre a jobboldali szociálpolitika közvetlen és legerősebb végrehajtóivá, sőt az elnyomó struktúrák működtetőivé váltak.

51. A szociális munkás kötelessége, hogy felhívja a munkáltatók, döntéshozók, politikusok és a közvélemény figyelmét azokra a helyzetekre, ahol az erőforrások nem elegendőek, vagy ha a források elosztásának gyakorlata politikai célokat szolgáló, a gyakorlat elnyomó, igazságtalan, káros vagy illegális.
                                    Szociális Munka Etikai Kódexe

Ahogyan minap fogalmazott egy szociálpolitikus: "súlyos etikai terheket ró az új szabályozásnak való megfelelés kötelme" - (a kollégákra - Pum.). Persze, mint fentebb írtam vannak az ellátórendszerben olyan szakemberek, akik tapasztalatuknál és kreativitásuknál fogva kísérletet fognak tenni, hogy emberségesek maradjanak az embertelenségben való gázolás közepette. De már a hátuk mögött minden lépésüket figyelemmel kísérik és hibára várva dörzsölik tenyerüket azok az ellátók, akiknek értékrendjét cseppet sem zavarja az ilyen jellegű intézkedő/együttműködő/bejelentő szociális munka.
Ezzel el is érkeztünk ahhoz a vízválasztóhoz, amely szükségszerűen fogja az utcai szociális munkásokat is válaszútra kényszeríteni.
Kár a győzködés és magyarázkodás, hisz ismerjük a konzervatív szociálpolitika értékválasztását, melyben fontosabb az alaptörvény által említett 4 érték az ember - még ha fedél nélküli is - értékénél.
Így aligha marad más választás, mint a szembenállás, ahogyan 7 évvel ezelőtt egy helyi rendelettel szemben úgy most az alaptörvénnyel szemben. Akkor kollégáinkkal törvény és hatósági rendelkezés ellen "izgattunk" most az alaptörvény XXII. cikke ellen kell uszítanunk, mert előrébb helyez olyan értékeket az embernél, melyek éppen az embernek köszönhetik bárminemű értéküket.
A hazai helyzet profanitását jelzi: egy nappal azután lép hatályba a közterületen életvitelszerűen tartózkodók szabálysértési elzárását is lehetővé tevő szabályozás, amikor a Vatikán szentté avatta azt a felszabadítási teológus Oscar Romero érseket, aki épp azért halt mártírhalált, mert az oligarchákkal szemben az elnyomottakkal és nyomorgókkal vállalt szolidaritást:

"Az egyház opciója a szegények mellett megmutatja a hit politikai dimenzióját. Mivel az egyház a valóságosan és nem csak fiktíven létező szegények mellett áll ki, mivel a ténylegesen kizsákmányoltakért és elnyomottakért száll síkra, ezért politikai térben mozog, és ott válik igazán egyházzá."

Az utcai szociális munka továbbra is politikai térben mozog, azonban a fősodra már nem tud legálisan a szegények mellett kiállni, sőt bizonyos irányzatai, a szegények ellenére tevékenykednek és ott vállnak a konzervatív szociálpolitikával igazán eggyé.


2012. február 9., csütörtök

Gyorsjelentés laikusoknak az Aszódi utcai menedékhelyről

Több kolléga jelezte, hogy a Könyves és a Dankó utcából is szabadulnak fel helyek, ugyanis ezekhez képest a nemrég megnyitott Aszódi utcai menedékhely klasszisokkal jobb feltételekkel várja a fedél nélküli embereket. Ami önmagában még üdvözlendő, sőt. Azonban ez azt eredményezte, hogy bár az Aszódi az utcán lévő lakástalanoknak nyújtott volna elsődlegesen túlélést, azonban, ahogy az lenni szokott az ellátórendszert jobban ismerő otthontalanok megelőzve az utcai sorstársaikat, elkezdtek átvándorolni a 8-10 vagy még több embert egy légtérbe zsúfoló menedékhelyekről erre az alapvetően szobánként 4 ágyas "fapadra".
Így azok, akik eddig sem mentek be épp a zsúfoltság és az ebből következő problémák (konfliktus, lopás, tetvesedés) miatt, most beférnek azokra a menedékhelyekre ahová eddig se mentek szívesen, sőt ahonnét, aki tehette és kicsit is mobilabb (és még inkább jobb érdekérvényesítő erejű volt) az átlagnál, azonnal eljött.
Így az utcákon rekedteknek maradnak a zsúfolt, "egy légtérben 150-en" vagy a 8-10 ágyas közösségi szobás menedékhelyek...
És még egy gyors: mivel idő előtt (engedélyek nélkül) lett megnyitva az "Aszódi menedék" így rendőrök sincsenek még.

2011. szeptember 7., szerda

"Kerekasztal" a józsefvárosi népszavazásról

A VIII. kerületi MSZP irodában megrendezett esemény résztvevői:


Bene Géza 'A Város Mindenkié' civil szervezet tagja
Iványi Gábor Oltalom Karitatív Egyesület elnöke
Kocsis Máté (FIDESZ) polgármester
Molnár György (MSZP) kerületi képviselő


moderátor: Komássy Ákos (MSZP) kerületi képviselő


A kerekasztal (mely végül nem kerek volt) témája a szeptember 25-én megrendezésre kerülő népszavazás, mely során 3 kérdésben (mely közül kettő esetleges támogató helybenhagyása a lakosság részéről; alkotmányos aggályokat vetne fel, az ombudsman szerint) kérik ki a kerületi lakosok véleményét. 
A három kérdés: 
"1. Támogatja-e, hogy hatályban maradjon a józsefvárosi képviselő-testület kukázást tiltó rendelete?
2. Támogatja-e, hogy a képviselő-testület rendeletben tiltsa meg a közterületen történő életvitelszerű lakhatást?
3. Támogatja-e, hogy Józsefváros polgármestere még az idén tárgyalásokat folytasson a Fővárosi Önkormányzat vezetésével a hajléktalanellátás színvonalának emelése és a kerület – hajléktalanokkal kapcsolatos – tehermentesítése érdekében?"


Kocsis Máté polgármester a bevezetőjében elmondta, hogy már maga a közös beszélgetés is eredmény, amivel persze nem lehet megelégedni. Azonban az ő meggyőződése szerint, itt olyan kérdésekről van szó, melyekben 75-25%-os véleménykülönbségek vannak. Ezután egy önkormányzati ülés jegyzőkönyvéből szociális szakemberektől (pl: Aknai és Kártyás - Menhely, Varga - Vöröskereszt, Farkas - Oltalom,) idézett, mely idézetek Kocsis elmondása szerint azt támasztják alá, hogy az ellátók elismerik, hogy az ellátás köztéri problémát jelent.
Bene Géza megvédte az idézett szakembereket, hogy mondandójuk a szövegkörnyezetből önkényesen kiragadott és így a teljes állításuknak nem biztos, hogy megfelel.
Iványi Gábor a szegénység magyarázatával kezdte, melyhez egészen Mózesig nyúlt vissza és elmondta, hogy a Biblia (is) adottnak tekinti a szegénységet. Melyet ennek rendje és módja szerint a bibliai kor is törvényekkel próbált szabályozni, de soha nem adminisztratív (rendészeti) jellegűekkel. 
“Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét” - idézte Iványi a Bibliát. Majd arról beszélt, hogy a kerület erkölcsi döntés előtt áll és mivel nincs elegendő férőhely így - a hajléktalanok többsége kényszerből van kint az utcán nem pedig önszántából, - ezért nem lehet őket büntetni.
Molnár György ezzel egybehangzóan azt mondta: "olyan szabályt hozni, amit nem lehet betartani az roncsolja a jogállamot". Továbbá amellett érvelt, hogy a népszavazás nem egy jó megoldás és felvetette egy voucher rendszer kialakításának ötletét, miszerint költségmegosztás gyanánt a hajléktalan embereket kibocsátó önkormányzatokra, visszaterhelnék az érintett hajléktalan emberekre kifizetett költségek egy részét. 
Bene Géza arról beszélt, hogy az elnyomni-szabályozni kívánt deviáns viselkedéseket (közterületi alkoholfogyasztás és - vizelés, erőszakos koldulás, szemetelés, hangoskodás) már egyéb jogszabályok így is büntetik, így felesleges ezek további jogszabályi tiltása. Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy hiányzik egy átfogó lakáspolitikai koncepció.
Kocsis Máté 2. hozzászólásában feltette a ("no comment") kérdést: "a józsefvárosiakat ki védi meg a hajléktalanoktól?", elmondta, hogy nincs működő hajléktalanellátás és a normatíva sem megfelelően van elosztva véleménye szerint. Láthatóan tanácsadókkal beszélhetett, hiszen elejtett egy ilyet: "az 1 éven belüli visszailleszkedésre kell törekedni, mert hozzászoknak a hajléktalan léthez". És eloszlatta a nyomban feléje felmerülő kételyeket: "nem nekem, hanem a kerületnek van elege".
Iványi erre mondhatni törvényszerűen (vagy ahogy általában a karitatív-jótékonykodó szervezetek ideológiája is kívánja) besétált a csapdába és azt mondta: "nem a hajléktalanellátóknak kell megoldani a problémát hiszen ők fürdetik, altatják, megetetik a rászorulókat, a szükségben segítenek, az életben tartásban játszanak szerepet" és még a mentősökkel is párhuzamot vont. Itt a szakmapolitikailag érzékenyebb résztvevők fültanúi lehettek mi is az az éles törésvonal, mely a mai napig megosztja-elválasztja pl. a hajléktalan ellátás egyes mammutjait és szereplőit (vagy éppen a hagyományos szociális munkást egy rendszerszemléletű, társadalomkritikus radikálistól). Ugyanakkor ő volt az első és utolsó, aki ha csak félmondat erejéig és azt se lezárva de célzást tett a népszavazás kapcsán gazdagok és szegények közötti ellentétre
Kocsis "miért Józsefváros a probléma dandárjának kezelője?" kérdést bedobva már, már átvette a moderátori szerepet Komássytól, de válasz nem igen érkezett ill. az idő szűkösségére hivatkozva többen kitértek ez alól. És csak röviden céloztak, várostörténeti és közlekedéshálózati szempontokra, melyet hallhatólag vagy nem hallott Kocsis vagy nem akart tudomásul venni, hiszen a későbbiekben újra és újra visszatért erre az ominózus kérdésre. Molnár ez időtájt sütötte el szellemes hasonlatát, melyben maga is elismerve, hogy sarkos a példa, de a józsefvárosi kukanépszavazást a halálbüntetés visszaállításáról szóló népszavazáshoz hasonlította, amit sajnos nagyon sokan támogatnának annak ellenére, hogy nem éppen európer szankció. Így ez nem megfelelő érv Kocsis javára. Szerinte az igazi kérdés, hogy lehet kimenetet teremteni (mármint a hajléktalanságból) és hogyan lehet költségeket megosztani.
Bene hangsúlyozta, hogy ők a kirekesztő politika ellen vannak és elmesélte, hogy korábban ő is a Fűtött utcán lakott (Oltalom KE által fenntartott menedékhely) de nem érezte itt jól magát és kiköltözött a Margitszigetre, ahonnét elűzték a "köztéri életvitelszerű tartózkodás tiltása" eredményeképp és ma már egy foglalt házban (évek óta üresen álló) lakik párjával, ahol próbál a tulajdonossal egyezségre jutni lakhatásának feltételeit illetően.  
Molnár is elkezdte magát ismételni: "erről a kérdésről ilyen módon nem lehet népszavazást tartani" hozzátette ráadásul 2 kérdés várható kimenetele alkotmánysértő lenne, ami ront a közállapotokon.
És félig Kocsisra (az egy éven belüli visszaintegráló javaslatára és a kerületi lakosokra "mutogató" érvelésére) reagálva: "ha büntetjük, garantáljuk, hogy hajléktalan marad...emberekről van szó, akik nem laknak".
Iványi ehhez kapcsolódóan utolsó csörteként elmondta: az utcán való életvitelszerű tartózkodás nem bűn, természetesen ha van jobb megoldás, akkor azt kell választani, de tagadta Kocsis korábbi felvetését, hogy a hajléktalanellátó rendszer teszi az embereket hajléktalanná. Majd biblikus retorikával zárta mondandóját: "a mi bűnünk, ha az utcán maradnak, a róluk való foglalkozás/gondoskodás örökös, a VIII. kerület kiváltsága, hogy ebben részt vehet.  A szemlélet, a dologhoz való hozzáállás a döntő kérdés."
Kocsis Máté kezdte és fejezte be: ő annak örült volna ha a Köztársaság tér (amúgy a rendezvényen többször emlegette így a II. János Pál pápa teret) vmelyik társasházának udvarán tartották volna ezt a beszélgetést  (Benének célozva, aki egy korábbi hozzászólásában kifejtette, hogy annak örülne ha az érintettek között a Fűtött utcán tartanák ezt a megbeszélést), mert neki nagyon tetszik a Bene által képviselt civil szervezet neve és egyetért, hogy a város mindenkié így az ott lakóké is, sőt. És természetesen "az arra méltó embereknek akik szeretnének visszailleszkedni, meg kell adni a lehetőséget". De ő kíváncsi arra, hogy mit szólna az a társasház, ahová beköltöztetnének egy hajléktalan párt és az a pár, hogyan tartaná fenn a lakását. Erre persze nyomban válaszolt is: "ha lakást adunk, munkát is adunk, amiből a lakásfenntartási költségeket mindjárt inkasszózni is lehet. Lépéskényszer kell, mert a közterületeket az itt élő emberek nem tudják igénybe venni."




index.hu beszámoló
KB-tag beszámoló 
8ker.blog.hu beszámoló 

2011. augusztus 10., szerda

"Kilakoltatás" az erdőből?

Közel 300 hajléktalan embert szólított fel a XV. kerület polgármestere (László Tamás), hogy hagyják el az újpalotai kiserdőt. A munka piszkos részét, rábízta a kerületi családsegítő szolgálatra. A családsegítős kollégák a hajléktalan ellátásba irányítják az ott élőket, hiszen más eszközökkel nem rendelkeznek a probléma kezelésére. Felmerül a kérdés, hány önkormányzati bérlakást ajánlott fel, a képviselő testület és polgármester az erdőben élők elhelyezésére? Mi lesz azokkal, akik a meghatározott időpontig nem hagyják el az erdőt? Ledózerolják a területet? Kiküldik az önkormányzati verőlegényeket? (közteresek, polgárőrök, vagy ki tudja milyen egyenruhások). Különös dolog együttműködésre kérni a hajléktalan embereket, annak tükrében, hogy a kerület (még az előző ciklus idején, ahol László Tamás, még csak képviselő volt), mindent megtett, hogy megakadályozza  - a Kőrakás parkban - egy hajléktalan szálló létesítését.
Lásd. a lenti linkek, ill egyéb cikkek az interneten.
Lakossági Fórum
Akadályozzák meg a Szobabérlők Házának hajléktalanok számára történő hasznosítását - László Tamás
Szóval működjenek közre a saját elüldözésükben, és lehetőleg minél messzebb költözzenek a kerületből.
Sajnos a kiserdőben élő hajléktalan emberekre és a családsegítős kollégákra senki nem figyel, ők a történet mellékszereplői. 

Radikális szociális munkásként megígérjük, hogy figyelemmel kísérjük a fejleményeket, kiállunk a XV.-kerületi kollégák és a kiserdőben élő hajléktalan emberek mellett. Elutasítjuk a hajléktalan emberek üldözését, a közjóra(jelen esetben pihenésre, sportolásra kialakított park kialakítása) való hivatkozással. A történtekért, a további következményekért László Tamás polgármestert tartjuk felelősnek. Azt meg végképp nem értjük, hogy egy erdészetvezető dr.Boda Zoltán , mit keres a történetben (bár a dokumentumról hiányzik az aláírása, csak a neve szerepel ott.) Szociális kérdés ez, vagy erdészeti probléma?
És ne feledjétek! 

SZOLIDARITÁS A HAJLÉKTALAN EMBEREKKEL, SZOLIDARITÁS AZ ELLÁTÓRENDSZERBEN DOLGOZÓKKAL!




A szerző egy radikális szociális munkás - Nem fontos a nevem - (csak az ügy, amit képviselek)

2010. december 17., péntek

Hajlék- és munkanélküliek karácsonya!




Az idei Határ úti karácsony kiemelkedően fontos számunkra, hiszen a hatalom az elmúlt néhány hónapban meghozott intézkedései kriminalizálják és ellehetetlenítik a fedél nélkül élő és a munkanélküli embereket. Az ország vezetői az egyének hibájaként próbálják megjeleníteni az alapvető lakhatás szükségletének kielégítetlenségét és a technikai fejlettségnek köszönhető munkanélküliséget, miközben az állampolgárokat állítják be bűnbaknak. Pedig jól tudjuk, hogy a probléma gazdasági-politikai szinten gyökerezik. A hatalom a közelmúltban meghozott rendeleteivel kísérletet tesz eltüntetni a szemünk elől egy egyre elviselhetetlenebbül szemet szúró kapitalista bajt, ami a számukra is egyre kínosabb. Az eddigi passzív, liberális és némileg megengedő struccpolitika után, most rendészeti módszerekkel próbálják leplezni az egyre kevésbé leplezhetetlent: 
VÁLSÁG van.
December 24-i jelenlétünk az aluljáróban már magában kihívás a hatalom számára, hiszen jelzi a probléma megoldatlanságát. A még dolgozók és lakhatással rendelkezők számára pedig intő jel és egyben tájékoztatás, hogy – önhibájukon kívül – őket is bármikor utolérheti a nyomor.