A szociális munka értékrendszerének Világnapja

Mihály Bulcsú szerzőnk írása:

„nem mondhatom el senkinek elmondom hát mindenkinek”

(Karinthy Frigyes: Előszó)

A szociális munka motivációit és értékeit tekintve az egyik legszebb hivatás.
De vajon hányan végzik valóban terepen, hányan tanítják, és hányan küzdenek érte? Lehet-e, illetve kell-e etikusan szociális munkásként dolgozni?

Nyilván a kérdés provokatív. Az SZMME, a 3SZ és más szakmai fórumokon – ha nem is „hot topik” –, de lényeges téma az etikai kódex megújítása, illetve maga az etika kérdése. Talán azért is, mert ez az, ami maradt: amikor a szociális munkáról, mint hivatásról beszélünk, nehéz más konkrétumot megfogalmazni vagy más érvet hozni. Az etika, a normák és értékek helyes alkalmazása – nem véletlenül származik a szó a görög „szokás” kifejezésből.
Vagyis annyit jelent: a munkám során a szociális munka normái és elvei szerint járok el, a jó–rossz, helyes–helytelen tengelyen a jót és helyeset választom, a szociális munka esküjének szellemében.

Ez a legitimáció alapja is:

“Szakmai tudásomat az emberi nélkülözés és szenvedés megelőzésére, enyhítésére, valamint a kiszolgáltatottak képviseletére fordítom. Arra törekszem, hogy a hatalmon lévők és az egész társadalom figyelmét felhívjam a társadalmi igazságtalanságokra. Munkám során a szociális munka etikai kódexében foglaltakhoz tartom magam.”

Szerintem ez, első körben, akár elég is lehetne etikai kódexként.

Sokadszorra is elolvasva az etikai kódexet, tulajdonképpen minden segítő – sőt, akár minden humán szakmára – igaz lehetne, ha kivesszük belőle az identitásnövelő részeket (amelyek persze a legfontosabbak). A helyes viselkedés és a tisztességes munka azonban nemcsak a szociális szakma, hanem az egész társadalom alapja kellene, hogy legyen.

Nem adok kamu számlát, nem adok kamu árajánlatot trénerként vagy vállalkozóként. Nem fekszem le felnőtt tanítvánnyal oktatóként, segítőként klienssel,  nem hazudok, nem vállalok összeférhetetlenként döntési pozíciót, helyesen töltöm ki a jelenléti ívet, bejárok dolgozni, családterapeutaként nem csalom a feleségemet titokban stb. Egyik esetet sem bünteti közvetlenül a törvény, mégis azt mondjuk: nem etikus. De nemcsak szociális munkásként – emberként sem.

A szociális munkás hivatás talán annyiban visz előrébb, hogy – radikális szociális munkásként meggyőződésem – ez a szakma baloldali értékrendhez kötődik, szervesen abból ered.

A magyar társadalom anómiás állapotban van: nem világosak az értékek és célok, sem az, hogy milyen eszközökkel érhetők el. A szociális munka etikai kódexének üzenete számomra az, hogy te egy szakmai közösség tagja vagy, aki valamiféle motivációból ezt a hivatást választotta, s ezzel értékeket vállal. A kódex üzenete az is lehetne, hogy ha etikusan, tehát helyesen viselkedsz, a szakmai közösség megvéd – de tapasztalatom szerint ez ritkán történik meg.

Jelenleg az etika “őrzői” gyakran nincsenek a terepen, nem dolgoznak ténylegesen a szakmában. Az Etikai Kollégium például nem teszi közzé határozatait nyilvánosan, így – költői képpel élve – „benned a létra”: Weöres   az etika valójában te magad vagy.

Személyes megjegyzés: bár sokat beszélgettünk etikáról az egyetemen, több tanítványom is volt gyakorlaton a hírhedt Szőlő utcában. Én magam is ellátogattam oda, és az intézmény nevében tereptanárként tárgyaltam K. B. Károly igazgatóhelyettessel. Utólag azt hallottam, hogy sokaknak tudomásuk, vagy sejtésük volt J. P. Pál viselt dolgairól – mégsem szólt senki.
Idővel oda jutottam, hogy szinte lebeszéltem a hallgatókat a gyerekotthonos gyakorlatokról – de egyáltalán: hová engedhettem volna őket?

Ha pedig az emberi szenvedés enyhítése és a kiszolgáltatottak képviselete a cél, akkor milyen fizető szociális munkás állások jöhetnek szóba? Írom „fizető”, mert a szociális munka identitását nem sok – bár annál tiszteletre méltóbb – civil szervezet érzi magáénak. A civil munkák gyakran extra elköteleződést és anyagi biztonságot feltételeznek; és a célok, lehetőségek képviselete sem sokkal tágabb, mint az állami szférában. Gyakran a pályázatról pályázatra dolgozás, a modelltevékenységek, a bizonytalanság mind a terep- és kliensmunka értelmének, rovására mennek.

Időről időre számos tudományos tanulmány megállapítja, hogy az intézményes segítő tevékenység egyre inkább kontrollt jelent – a magatartási szabályok betartatásáról szól, nem pedig az empowermentről, azaz a hatalommal való felruházásról, képessé tételről, ami eredetileg a cél volt.

Hol van ma a szociális munka és annak etikája?

A szociális munka valójában aktivizmus – de nem minden aktivizmus szociális munka. A választások kapcsán nem az az etikus kérdés, hogy hogyan ne befolyásoljunk, hanem az, hogy hogyan jelenjenek meg a társadalmi igazságosság kérdései a választópolgárok döntéseiben. Hogyan hívom fel a figyelmet arra, hogy a segítség mást jelent – mást nekem, mást a hatalomnak, és megint mást a kirekesztettnek. Ez pedig csak a segítők megbecsülésével és szabadságuk visszaadásával lehetséges.

A szociális munka tehát nemcsak aktivizmus, hanem kreatív szakma is – amennyiben engedjük, amennyiben a motiváció nem pusztán a munkavállaló túlélése. Addig azonban ez kis körök sajátja marad – részben, egészben, minden értelemben.

Boldog Szociális Munka Napot!

Kísértet járja be a hagyományos szociális munkát

a tehetetlenség kísértete.

A szociális munka opciója a szegények mellett megmutatja a szolidaritás politikai dimenzióját. Mivel a szociális munka a valóságosan és nem csak fiktíven létező szegények mellett áll ki, mivel a ténylegesen kizsákmányoltakért és elnyomottakért száll síkra, ezért politikai térben mozog, és ott válik igazán szociális munkává. - O. Romero alapján (eredeti a cikk végén)


Mind közösségi oldalakon, mind pedig szakmai diskurzusokban, baráti beszélgetésekben, cikkekben hagyományos - és kritikai szociális munkások egymásnak és a nyilvánosság felé is őszintén kinyilvánítják tehetetlenségüket, az október 15-én hatályba lépő közterületen életvitelszerűen tartózkodó fedél nélküliek elzárását vagy - a jogalkotó eredeti szándéka szerint - közérdekű munkára kötelezését célzó szabályozás kapcsán. Most már az utcán visszatérően és rendszeresen történő alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás 'elkövetővé' "avanzsálja" a hajlék nélkülit. Méghozzá az "életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértését" elkövetővé. XXII. cikk (3) "Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás"- ahogyan az Alaptörvény fogalmaz.
Ha a rendpárti/konzervatív - vagy itthon érthetőbb "jobboldali" szociálpolitikának nevezett irányzat értékválasztását vesszük, akkor aligha kételkedhetünk abban, hogy ilyen munkaerő éhséges időszakban, akit lehet, a dologtalan szegényeken túl a dologtalan nyomorgókat is be akarja fogni közérdekű munkára ha máshogy nem, akkor kényszerrel. Természetesen, akinek fizikai vagy pszichés állapota nem engedi annak marad az elzárás.
Kiskaput maximum a kórházi fekvőbeteg-szakellátás illetve vmilyen fogyatékosság igazolása (pl: pszichoszociális fogyatékosság) jelentene.
Most már szabályozási szinten egyszóval rendszerszinten is bekövetkezett, amiért én még 2009-ben otthagytam az utcai szociális munkát. Akkor "csak" helyi gyakorlat, - hagyomány volt itt-ott basztatni a fedél nélkülit, éjszaka járőrökkel vegzálni, üres épületekből határozat nélkül kijjebb rúgdalni stb. Ha pedig konkrét esetekben a szociális munkás a közvéleményhez fordult, vagy az érintett fedél nélkülinek ártott még inkább vagy magának, hiszen a helyi képviselő-testület élén polgár- és alpolgármesterrel netán kiegészülve jegyzővel az adott esetben mindjárt meg is lehetett zsarolni az önkormányzati feladatot ellátó civilt, hogy ha kellemetlenkedik akkor a szerződés lejártával aligha vele fognak hosszabbítani. Ezért is ritka az ellátásban normatívát kapó szervezetek nyílt konfrontációja. Ahogyan nincs is radikális szociális munkás a gyakorlatban és kritikai is egyre kevesebb. 
Sőt, most már a látszatsemlegesség is oda, hiszen az új eljárásrend gondoskodott arról, hogy bár ne az utcai szociális munkás közvetlenül jelentse a rendőrségre az éjjeli menedékre nem kívánkozó utcán élőt, hanem közbeiktatva az ugyancsak szociális munkások által működtetett diszpécserszolgálatot utasítja erre. 

178/2018 kormány rendelet
2.§
(3) Ha az elkövető (utcán élő - Pum.), az intézkedő rendőrnek tett, hajléktalan ellátások igénybevételére vonatkozó együttműködési nyilatkozatát nem tartja fenn, és a munkatárs (utcai szociális munkás - Pum.) (2) bekezdés szerinti segítségét nem fogadja el, erről a diszpécserközpont - a munkatárs tájékoztatása alapján - a rendőrséget értesíti.

Mindenkire rábízom hogyan értelmezi ennek a rendeletnek az itt idézett részét és hívja vagy sem a diszpécserközpontot.
Ahogyan a diszpécserközpont saját döntése: értesíti vagy sem a rendőrséget, bár a rendőrség bármikor visszatelefonálhat, hogy végül mi történt az elkövetővel.
Az eddig leginkább rendszeren kívüli (mármint a jobboldali szociálpolitikai rendszeren) utcai szociális munkások, ellátottjaik - törvényhozók általi - elkövetőkké nyilvánításával egyszerre a jobboldali szociálpolitika közvetlen és legerősebb végrehajtóivá, sőt az elnyomó struktúrák működtetőivé váltak.

51. A szociális munkás kötelessége, hogy felhívja a munkáltatók, döntéshozók, politikusok és a közvélemény figyelmét azokra a helyzetekre, ahol az erőforrások nem elegendőek, vagy ha a források elosztásának gyakorlata politikai célokat szolgáló, a gyakorlat elnyomó, igazságtalan, káros vagy illegális.
                                    Szociális Munka Etikai Kódexe

Ahogyan minap fogalmazott egy szociálpolitikus: "súlyos etikai terheket ró az új szabályozásnak való megfelelés kötelme" - (a kollégákra - Pum.). Persze, mint fentebb írtam vannak az ellátórendszerben olyan szakemberek, akik tapasztalatuknál és kreativitásuknál fogva kísérletet fognak tenni, hogy emberségesek maradjanak az embertelenségben való gázolás közepette. De már a hátuk mögött minden lépésüket figyelemmel kísérik és hibára várva dörzsölik tenyerüket azok az ellátók, akiknek értékrendjét cseppet sem zavarja az ilyen jellegű intézkedő/együttműködő/bejelentő szociális munka.
Ezzel el is érkeztünk ahhoz a vízválasztóhoz, amely szükségszerűen fogja az utcai szociális munkásokat is válaszútra kényszeríteni.
Kár a győzködés és magyarázkodás, hisz ismerjük a konzervatív szociálpolitika értékválasztását, melyben fontosabb az alaptörvény által említett 4 érték az ember - még ha fedél nélküli is - értékénél.
Így aligha marad más választás, mint a szembenállás, ahogyan 7 évvel ezelőtt egy helyi rendelettel szemben úgy most az alaptörvénnyel szemben. Akkor kollégáinkkal törvény és hatósági rendelkezés ellen "izgattunk" most az alaptörvény XXII. cikke ellen kell uszítanunk, mert előrébb helyez olyan értékeket az embernél, melyek éppen az embernek köszönhetik bárminemű értéküket.
A hazai helyzet profanitását jelzi: egy nappal azután lép hatályba a közterületen életvitelszerűen tartózkodók szabálysértési elzárását is lehetővé tevő szabályozás, amikor a Vatikán szentté avatta azt a felszabadítási teológus Oscar Romero érseket, aki épp azért halt mártírhalált, mert az oligarchákkal szemben az elnyomottakkal és nyomorgókkal vállalt szolidaritást:

"Az egyház opciója a szegények mellett megmutatja a hit politikai dimenzióját. Mivel az egyház a valóságosan és nem csak fiktíven létező szegények mellett áll ki, mivel a ténylegesen kizsákmányoltakért és elnyomottakért száll síkra, ezért politikai térben mozog, és ott válik igazán egyházzá."

Az utcai szociális munka továbbra is politikai térben mozog, azonban a fősodra már nem tud legálisan a szegények mellett kiállni, sőt bizonyos irányzatai, a szegények ellenére tevékenykednek és ott vállnak a konzervatív szociálpolitikával igazán eggyé.

Szakmaetikai rendezetlenség

A legismertebb közösségi oldalon megjelent nagy vihart kavaró bejegyzés (miszerint egy otthonában gondozott érintettnek feltehetőleg az idősgondozója egy cetlin iránymutatásként leírta, melyik egyéni képviselőjelöltre és pártlistára kellene majd szavaznia mintegy 1,5 hét múlva) újra ráirányította a figyelmet arra a hiányosságra és szabályozatlanságra, mely immár 30 éve várat magára a szociális szakmában.

Bár van egy Szociális Munka Etikai Kódexe, melyet a Szociális Szakmai Szövetség közreműködésével 1995-ben írt alá több szervezet - és bizonyos időközönként felülvizsgálnak, - azóta mindösszesen 10 civil szerveződés csatlakozott a Kódexhez, így kötelező érvényűnek tekintve tagjai számára.

Ennek a 29. pontja erre az esetre is iránymutató:

"A szociális munkát folytató szervezetek nem használhatják fel a segítő folyamatot pártpolitikai célokra, vagy vallási meggyőződés befolyásolására."

De mi van azokkal, főként egyházi fenntartású intézményekkel ill. az állami és önkormányzati szektorban tevékenykedő munkáltatókkal, akik ezidáig nem csatlakoztak a Kódexhez és nem is hoztak létre egy alternatív szakmai etikai normákat tartalmazó gyűjteményt? Így nemhogy a szociális gondozóikra, hanem egyetemi, főiskolai, alap- vagy mesterképzésben szerzett oklevéllel rendelkező munkatársaikra sem vonatkozik ez a Kódex.

Sőt!

A szociális ágazat képzési, továbbképzési programjának megújulására mintegy 12 milliárd forintot költ el a szakállamtitkárság. Gondolhatnánk ennek részeként ideje lehetne egy valódi, - a szociális ágazat egésze által magára kötelező érvényűnek elismerő - Etikai Kódex megalkotására és elfogadására.
Az államtitkárság szakszervezeti (MKKSZ Szociálisok) javaslatra bár felkérte az általa 2015-ben létrehozott szociális szakmai kollégiumokat (összesen 7), de ezek úgy nyilatkoztak, hogy nem szükséges a Szociális Munka Etikai Kódexének felülvizsgálata és esetleges szélesebb elterjesztése a szociális szakmában.
(Érdekesség, hogy a szociális szakmai kollégiumok némely tagja megegyezik a 3SZ Etikai Kollégiumának tagjával).

Maga a Kódex egyébként is a saját definíciója alapján kizárólag a felsőfokú szakirányú végzettségű munkatársakra vonatkozik, akik netán annak a 10 civil szerveződés közül valamelyiknek tagjai és szociális munkát végeznek. Utóbbi kitétel igen fontos, hiszen így történhetett, hogy pár évvel ezelőtt az országgyűlésben törvényhozó szociális munkás vagy szociálpedagógus végzettségű képviselők, akik megszavazták a közterületen életvitelszerűen tartózkodó (fedél nélküliek) szabálysértő jogállását, a 3SZ Etikai Kollégiumának állásfoglalása alapján, mivel ők nem szociális munkát végeznek, így nem ítélhetőek el ez ügyben. Lásd itt.  

Vagyis még ha netán fenn is áll, hogy valamely egyesület tagja a szociális szakember, azonban nem szociális munkát végez, akkor nem vonható felelősségre. Legalábbis ha országgyűlési képviselő az illető, akkor biztosan nem.
Természetesen a munkáltatók az elmúlt években ennek ellentmondó gyakorlattal is éltek: egy szociális munkást, aki munkaidőn kívül "megzavarta" ill. ellentüntetőként részt vett a Budapest Pride-on később elbocsátották állásából.

Így marad a jelenlegi állapot, mely úgy tűnik egyaránt megfelelő mind a szakállamtitkárságnak, mind a szociális szakmai kollégiumoknak és magának a 3SZ-nek is, aki így a jelenlegi "nincs és van is" állapot fenntartásával egyedüliként őrködhet és tetszeleghet az önkéntes semmit nem érő Etikai Kódexe felett.

Kapcsolódó:

Szociális Munka Etikai Kódex 

Szociális szakmai kollégiumok

3 "szociális" legény maradt a(z erkölcstelen) gáton...(Csizi, Kara, Tasó)

Majdnem egy hete szavazott a parlament újra - a korábban 1 szociálpolitikus és további 8 szociális munkás és szociálpedagógus által is megszavazott - életvitelszerű közterületen tartózkodás büntetéséről. Az országgyűlés 38 igen és 110 nem szavazat, valamint 25 tartózkodás mellett elutasította a Város Mindenkié (AVM) és Szél Bernadett (LMP) törvénymódosító javaslatát, amelynek az volt a célja, hogy a szabályértési törvényből kerüljön ki az életvitelszerű közterületi tartózkodás büntetése.
A mostani parlamentben, már nincs 9 szociális végzettségű honatya, hanem csak 5.
Közülük, korábban, mind az öten meg is szavazták ezt a büntetési tételt is tartalmazó szabálysértési törvényt.
Azonban kettő szociális végzettségű szakemberen határozott fejlődést vagy inkább árnyalt jobbító szándékot lehet felfedezni, hiszen tartózkodásuk felér, egy kiszavazással, főleg a kormánypárti sorokban ülő Bencsik János (szociális munkás Bárczi Gusztáv Tanárképző Főiskola) szavazata. A Jobbikos Vágó Sebestyén (szociálpedagógus Nyugat-Magyarországi Egyetem) tartózkodása ugyanakkor nem tűnik ennyire árnyaltan bátor tettnek, hiszen összes párttársa tartózkodott, szóval aligha a Szociális Munka Etikai Kódexének iránymutatásai alapján cselekedett, hiszen ha így tett volna, akkor IGEN-t nyom a törvénymódosító javaslatra.

Ugyanakkor három etikátlan fickó így is maradt, - akik lassan kiérdemlik, hogy saját házuk előtt saját családjuk szeme láttára legyenek szembesítve, azzal, hogy bár - végzettségüket tekintve felsőfokú szociális alapvégzettségük van, azonban ezen szakmájuk alapvető etikai elvárásainak nem tudnak vagy még inkább, tudatosan nem is akarnak megfelelni.

Csizi Péter (szociálpolitikus Pécsi Tudományegyetem)
Kara Ákos  (általános szociális munkás Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola)
Tasó László (általános szociális munkás és szociálpolitikus Kossuth Lajos Tudományegyetem)

Sajnos e fenti véleménnyel, radikális szociális munkásokként egyedül maradtunk, hiszen mint korábban ígértem, az Etikai Kollégiumhoz fordultam, de minek...

"A bűnük csak az, hogy nincs hol lakniuk"
Fekete-Nagy Miklós (hajléktalan aktivitsa, AVM)

Reméljük egy elkövetkező szavazásnál ez a gondolat is tudatosul Csizi, Kara és Tasó képviselők fejében, bár a legjobb az volna, ha kikerülve a parlamentből nem is szavazhatnának.

kapcsolódó cikk:
Szégyen lista
 

Üzenet

"A hajléktalanellátás megújulási lehetőségei" címmel országos szakmai konferencia volt Balatonföldváron. 
Itt a hagyományos szociális munka apologétái és szószólói újra bevetettek mindent, hogy a szakmát és művelőit megpróbálják reformpolitikákra (a hajléktalanság kezelése, de nem megszüntetése) és megalkuvásokra (hatalommal és hatóságokkal való együttműködés ösztönzése) rávenni. Nekik a következőket idézzük szakmájuk Etikai Kódexéből:


Szociális Munka Etikai Kódexe 
Alapelvek
10. A szociális munkás felelőssége, az Etikai Kódexet aláíró és csatlakozó szakmai szervezetek joga és kötelessége, hogy felhívják a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét mindarra, amiben a nélkülözés és a szenvedés kialakulásáért a döntéshozók, a társadalom vagy egyes intézmények felelősek, illetve amivel akadályozzák ezek enyhítését.


46. A szociális munkás munkavégzése során tudatosítja környezetében a társadalmi felelősség-vállalás és -részvétel, valamint a szolidaritás fontosságát.

Szociális munka célja: elősegíteni a társadalmi változásokat, a
problémamegoldásokat az emberi jólét, a szabadság és a társadalmi igazságosság növelésében.