2013. október 19., szombat

Radikális- és kritikai szociális munka; 1

Egy szakmai beszélgetésen Háberman Zoltán (ELTE tanársegéd) vetette fel; miszerint: mi, valójában kritikai szociális munkások vagyunk, mert a radikális valami "extrémebb", dolgot takar.

Akkor és ott nem szálltam vitába vele, hiszen nem ez volt a beszélgetés témája, de azóta is gondolkodtam felvetésén és arra jutottam, hogy a különbség a két irányzat között semmiképp nem a tettek elszántságának mélységéből vagy épp az eszközök megválasztásából adódnak, hanem a szociális munkások helyzetéből.

Vagyis a kritikai szociális munkások az ellátórendszerben de egyben közvetlenül ellene is dolgoznak, ezen szociális munkásoknak köszönhető, hogy még mindig van a szociális ellátórendszerben bürokratizmus és címkézés mellett emberség, együttérzés, szolidaritás az elnyomó mechanizmusok letörésére irányuló szakmai munka.
Ezen kollégák még mindig kitartanak a szociális ellátórendszerben való tevékenység mellett annak ellenére, hogy a struktúrák, a jogszabályi környezet és maguk a szociális munkások vagyis közvetlen kollégáik sem kedveznek már, a történelmileg kialakult szociális munka céljainak és alapelveinek megvalósítására.

Ezzel szemben a radikális szociális munkások "feladták" ("nem hisznek benne", "nem tartják hitelesnek" - több eltérő álláspont is megtalálható az okok mögött) 
az ellátórendszerben való munkálkodást, mert egyszerűen azt tapasztalták, hogy túlságosan elbillent a mérleg a szegényeket megregulázó és őket a saját bajaik okaként tekintő megközelítések felé, mely megközelítések mindig is részei voltak a szociális munka mindenkori történetének, bár korszakonként változó befolyással. A radikális szociális munkások nem tartják lehetségesnek "a benne is és ellene is dolgozó" szociális munkásról szóló elgondolást (lásd P. Leonard munkái) ehelyett kívülről, függetlenül senkinek és semminek alárendelve tudják kifejteni kritikai álláspontjukat ill. megszervezni akcióikat.

Mindkét irányzat bár potenciálisan szövetségesek de érthető módon bizonyos speciális esetekben egymással szemben is állhatnak.
Míg a radikálisok megkaphatják a "megfutamodottak" jelzőt, hiszen feladták, hogy a rendszeren belül egyes egyéneknek segítve ellensúlyozzák az egész struktúra elnyomó, szabályozó jelenségeit.
Addig a radikálisok részéről a kritikai szociális munkások irányába a "rendszerszolga" vád hallatszik leginkább, hiszen éppen ez a kényes egyensúly, mely a legsérülékenyebb, hogy a struktúrákban hivatásukat gyakorlók végeredményben az elnyomó rendszer és - struktúra működtetői.

A kritikai szociális munkásoknak tudatosság valamint önismeret szükséges, hogy ne váljanak a status quo fenntartásáért dolgozó hagyományos szociális munka megvalósítóivá.
Ugyanakkor arra is kell ügyelniük, hogy ne túlságosan direktbe építsenek ellen-rendszereket, vagy leleplezzék az ellátórendszerben és a társadalmi környezetünkben lévő elnyomásokat. Hiszen ebben az esetben az ellátórendszer veti ki magából őket és nem is tart igényt rájuk.
A radikális szociális munkásokat próbára tevő kihívás épp a helyzetükből adódik, hiszen az ellátórendszeren kívül, akarva-akaratlanul eltávolodva szakmai közösségeiktől, nehezebben tudják tartani azon kritikai szociális munkásokkal a lépést, akik a mindennapi tevékenységük során észlelik, hogy hány sebből vérzik valójában a mainstream szociális munka elmélete és gyakorlata. 
A másik, radikálisokat relevánsan érintő kockázat, hogy ha egyszer fellépnek a radikális szociális munkás "útra", akkor onnét aligha vezet vissza út a hagyományos szociális munka világába.  

A két irányzat, bár inkább 1, hiszen szövetség létrejöttekor egymás kiegészítői és nem egymás kritikusai, a fentiek értelmében megadja a lehetőséget a kritikai szociális munkásoknak, hogy ne közvetlenül ők konfrontálódjanak és a radikálisoknak pedig az információt, ahhoz, hogy kritikájuk pontos, éles és naprakész legyen.


Összefoglalva; a kritikai és radikális szociális munkások közötti egyetlen különbség abban áll, hogy előbbi a rendszeren belül dolgozik ellen, míg utóbbi a rendszeren kívülről.

2013. október 2., szerda

Prominensek támogatása - avagy Vallj színt! Támogatsz bennünket?

Az SZTDSZ IFI (35 év alatti szakszervezeti tagok) és radikális szociális munkások közös felhívása:

Mint tudjátok, szakmánk érdekvédői, sőt még szakmai szervezetek is követelik a szociális területen dolgozóknak az egészségügyben megvalósult bérfejlesztést.
Ennek kapcsán kezdeményezzük, hogy szakmánk ismertebb képviselőit kérdezzük meg, így nyilvánosan, hogy ők támogatnák-e aláírásukkal a szakszervezetek és szakmai szervezetek bérfejlesztést követelő petícióját.
Arra kérjük az alább felsorolt kollégákat, mint a szakmánkra nagyobb befolyást gyakorlókat, hogy egy igennel vagy nemmel foglaljanak állást a kérdésben.
A kezdeményezés ihletőinek  Gróf Andrásnak (Twist Olivér Alapítvány), Gurály Zoltánnak (Menhely Alapítvány) és Virág Tamásnak (Léthatáron Alapítvány) pedig külön köszönjük, és persze őket is kérdezzük.

dr. B. Erdős Márta (Pécsi Tudományegyetem Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék vezető)
Beszterczey András (Schweitzer Albert Református Szeretetotthon Módszertani intézményvezető)
dr. Csizmadia Zoltán (Széchenyi István Egyetem Szociális munkás Tanszék vezető)
dr. Csoba Judit (Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék vezető)
Czibere Károly (Magyar Református Szeretetszolgálat irodavezető)
dr. Darvas Ágnes (ELTE szociális munka szak szakigazgató)
Ferge Zsuzsa (szociológus)

Győri Péter (Menhely Alapítvány elnöke)
Hegedüs Zsuzsa (Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány elnöke)
Hervainé dr. Szabó Gyöngyvér (Kodolányi János Főiskola Szociális Tanulmányok Tanszék vezető)
Igazné dr. Prónai Borbála (Szegedi Tudományegyetem Szociális munka és Szociálpolitika Tanszék vezető
Iványi Gábor (Wesley János Lelkészképző Főiskola rektor)
Kocsis József (Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének /SZIME/ elnöke)
Lőrincz Norbert (Hajléktalanokért Közalapítvány elnöke)
Majláthné Lippai Éva (Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke)
Nyitrai Imre (Baptista Szeretetszolgálat Szociális Intézményfenntartó Központ vezetője)

Pintér Judit (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató) 
Pelle József (BMSZKI igazgató) 
dr. Pósfai Gábor  (Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató)
dr. Sárkány Péter (Apor Vilmos Katolikus Főiskola Társadalomtudományi és Romológiai Tanszék vezető)
Sidlovics Ferenc (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztály vezető)

Skultéti József (SZIME választmányi elnöke)
dr. Tausz Katalin (ELTE Társadalomtudományi Kar dékán)
Topolánszky Ákos (Magyar ENSZ Társaság kábítószer-ellenes munkacsoport vezető)
dr. Tóth Tibor (Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet főigazgató)
Udvari Kerstin (Károli Gáspár Református Egyetem Szociális munka és Diakónia Intézet vezető)
Vecsei Miklós (Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke)




A válaszokat itt is közöljük:


Támogatja: Udvari Kerstin, Ferge Zsuzsa, Győri Péter, dr. Csoba Judit,  

Nem támogatja: Gurály Zoltán

Nem adott (egyértelmű) választ*: Nyitrai Imre

Nem válaszolt: november 12 után

A lista tetszés szerint bővíthető a megkérdezettek válaszait pedig a radicalsocialworker kukac gmailpontcom-ra küldjétek. Amennyiben november 12-ig nem sikerül válaszaikat megküldeni az érintett szakmabelieknek úgy hallgatásukat úgy vesszük, nem támogatják a szociális szférában dolgozók bérkövetelését.  

* akik nem adtak vagy nem akartak az eldöntendő kérdésre igen-nemmel válaszolni (hiszen szakmai elitünk nem fekete-fehér, igen-nem világban gondolkodik ugye) ő miattuk létrehoztunk egy harmadik kategóriát