A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyományos szociális munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hagyományos szociális munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 8., vasárnap

Lojalitás mindenek felett avagy a hatósági rendelkezés elleni izgatástól a közokirat hamisításon át, a hűtlen kezelésig


Cikkünk azelőtt készült, mielőtt a legújabb a szociális szakmát borzoló esetet – a XIII. kerületi Hivatal Gyámügyi Osztályának két hivatásos gondnokát bilincsben vitték el a TEK-esek – a sajtó lehozta volna.

A szociális munka alkalmazott társadalomtudomány, kölcsönhatásokkal foglalkozik, melyek az egyén és a környezete között jönnek létre. Feladata, hogy képessé tegye a társadalom tagjait lehetőségeik feltárására, és azok minél teljesebb kiaknázására, javítsa az életszínvonalukat és megelőzze és kezelje a hibás társadalmi működésmódokat, nem az, hogy felerősítse azokat. – legalábbis hagyományos értelemben mindenképp.

Az utóbbi időben a bűnelkövető szociális munkás fogalma átértékelődőtt illetve a bűncselekmények típusai megváltoztak, legalábbis a nagyobb sajtónyilvánosságot kapott (már amelyik kapott ilyet) ügyek vizsgálata ezt látszik alátámasztani.

Először a Budafok-Tétény Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjéről derült ki, hogy finoman szólva is nem tartotta be az adománykezelési szabályzatot, sőt hamisított tudományos fokozatáról szóló oklevelével közokirat hamisítás bűntettét is elkövette.

Mígnem a napokban a XIII. kerület Kormányhivatalának Gyámhivatalába 2 hivatásos gondnokért – akik közül az egyik egyben egy Pest megyei város önkormányzata által fenntartott hajléktalanszállójának vezetője is – kivonultak a TEK-esek, és bilincsben vitték el őket. A vád itt: hűtlen kezelés. (Természetesen a vád beigazolódásáig a gondnokokat megilleti, - a szállóvezetőnek információink szerint nincs még meg a felsőfokú szociális képesítése – az ártatlanság vélelme).

Hát, hogy is mondjam.

A 2010-es évek elején egy bűnelkövető szociális munkás törvény és hatósági rendelkezés elleni izgatás vádjával került a nagyobb nyilvánosság elé, mint „hajléktalanvédő szociális munkás”. A VIII. kerületi kukarendelet elleni kukázást bejelentő szociális munkás, az elsőfokú bíróság szerint uszított és elkövette a bűncselekményt. Kukázó társainak egy részét szabálysértés elkövetésével marasztalták el. Szabálysértések egész sorát valósították meg ez időben szociális munkások tucatjai, akik közterületi tartózkodásukkal, karfák leszerelésével, spontán tüntetéseken való részvétellel, vagy épp kilakoltatások megakadályozásával kerültek hírportálok címlapjaira. 


A kép illusztráció.

A szakmánk régóta válságban van, de nem csak azért, mert más típusú bűnelkövető szociális munkások jelentek meg, hanem azért, mert az elfogadás és munkaerőhiány jegyében előzetes szűrés és szociális szakvégzettség nélküli emberek százai látnak el olyan feladatokat, melyekre csak ezen téglák kidőlésével irányul némi megdöbbenést kiváltó figyelem de ekkor már az egész szociális szakmát sújtva.

Ezen új „szakemberek” legfőbb jellemzője pedig a lojalitás.

Minden ilyen eset rávilágít, a lakhatási szegénység által érintett vagy egy ember cselekvőképességét részleges vagy teljes gondnokoltság esetén teljesen ki van szolgáltatva ezen szakembereknek, akiket nem ritkán a politika bíz meg és nevez ki. Sokszor nem ők ügyfeleznek, de ők irányítják, osztják be, dirigálnak az ügyfelező szociális munkásoknak és szociális gondozóknak.

A munkahelyi légkört ők teremtik, ahogyan sok esetben a fluktuációt is!


Egyre több a korpa, így egyre kevesebb a tisztesség is!


Nem szakmai érvek, hanem lojalitás kérdése, hogy valaki egy intézményt vezet, ezt láthattuk korábban és manapság is. Sőt, bizonyos állások elnyerése is azon múlik, hogy jó káder (volt korábban) az illető vagy sem. Sajnos a szakma kialakulása megelőzte a benne dolgozók önvédelmi reflexeit, így lemaradtunk és nem tudtuk még megfelelően kiépíteni ezen önvédelmi mechanizmusokat arról nem beszélve, hogy még kevés ütközetet is vállaltunk ahhoz, hogy megedződjünk. Szakmai egyesületeink, szervezeteink gyengék, nem állnak saját lábon, némi mindenkori kormányzat általi alamizsnáért hajlanak erre, hol arra. Nagyon keveseknek sikerül a hitelesség megőrzése.

A hagyományos (intézményesült, helyi) szociális munka több éves vergődése és paradigmaváltásának eredményeként a szakma új értéke: a lojalitás lett! 


Szakmai autonómia nuku.


A kevesek számára, akik még maradtak vagy követik a szakmánk sorsát, netán benne ellenállva szabotálnak nem maradt más, mint a csontvázak kidöntése, immár több fronton, hiszen nem csak a törvényhozói hatalom részéről megnyilvánuló szociálpolitikátlanság ellen kell küzdeni, hanem a sorainkba férkőzött szakmaiatlanság, szervilizmus és közöny ellen is.

kapcsolódó: áldoktor

uszított a hajléktalanvédő 

2018. január 2., kedd

DEMOS koncepció (új radikalizmus a szociális munkában)

Az új paradigma az 5 pillérről kapta a nevét:
Demokrácia, Együttérzés, Harciasság, Elnyomásellenesség, Strukturális gyakorlat

A (régi)-új radikalizmus a szociális munkában a megszorítások utáni évek eredményeképpen alakult ki.

Demokrácia (Democracy)

A valódi választás lehetősége és folyamatos kiterjesztése.

Ez a pillér éppen úgy magában foglalja a választás szabályainak - a közvélemény vagyis a nép általi - megalkotását éppúgy, mint a választás lehetőségének kiterjesztését a mindennapi életünkre befolyással bíró dolgokra, rendeletekre. Például a költségvetés megalkotása legyen az helyi vagy országos, netán kontinentális.

Tehát nem pusztán egy képviseleti demokráciát állít középpontba, ahol pusztán arról dönthetünk, hogy kik képviselnek bennünket, de arról már nem, hogy adott kérdésben hogyan. Hanem ennek ellenpontjaként a részvételi, aktív állampolgáriság és az ehhez kapcsolódó demokrácia koncepcióját foglalja magába.

Együttérzés (Empathy)

Ahogyan Alinsky fogalmazott: "nem tudtam nem beleélni magamat mások helyzetébe"

A radikális szociális munkás feladata ma sem más, mint hogy mindig és minden körülmények között beleélje magát az érintettek helyzetébe főként annak társadalmi viszonyait (társas kapcsolatok, jövedelmi viszony stb.) illetően.

Harciasság (Militancy)

A hagyományos szociális munka sekélyesnek bizonyuló elfogadás jelszava helyett - melyet egyszerre terjeszt ki a hatalom által elnyomottakra és a hatalom birtoklóira így megteremtve a feloldhatatlan ellentétet a szociális munka elmélete és gyakorlata között - a radikális szociális munka nem törekszik elfogadásra vagy megértésre a hatalom birtoklóival szemben vagy az elnyomók hétköznapi tetteivel kapcsolatban. Ezen tulajdonságait kizárólag az elnyomottak és hatalomnélküliek irányába tartja fenn.
Így teremtve meg azt a küzdelmi/konfliktusos állapotot, mely állandósuló "csörtét" eredményez. 
A csörte pedig, ahogyan a vívásban is, a találatig tart. A radikális szociális munkások által kezdeményezett vagy fogadott csörte az ellenérdekelt fél célpontba állításán át (sajtófigyelem kiprovokálása) egészen a találatáig (az ügy ismertetése a szélesebb közvélemény előtt és ezek következményei) zajlik.
A fentiekből következően a radikális szociális munkások is elszenvedhetnek találatokat így különösen ki vannak téve a pszichés terhelésnek az összecsapás miatt pedig az állandó pszichés igénybevételnek.
Ez a folyamat eredményezi a harcias jelleget, mely megkívánja a radikális szociális munkástól a harciasságot.

Elnyomásellenesség (anti-Oppressiveness)

Talán ez szorul a legkevésbé magyarázatra, ezért álljon itt Iris Young által megkülönböztetett elnyomásfajták: 
kizsákmányolás, erőszak, kirekesztettség, hatalomnélküliség és kulturális elnyomás. 
bővebben: itt

Strukturális gyakorlat (Structural practice)

A medikalizáló megközelítés újra tért hódít a szociális munkán belül is, elég csak a "szociális diagnózis" Mary Richmond-i megközelítésének újrafelelevenítésére gondolnunk. A bajok és gondok forrásának újra az egyén, esetleg a család, netán a szomszédsági közösség jelöltetik meg. Elleplezve és mintegy elterelve a figyelmet a szélesebb társadalmi-gazdasági összefüggésekről pl: kevesebbet költ az állam a közszolgáltatásokra így folyamatosan romlik az egészségügyi ellátás és az ahhoz való hozzáférés, csökken a közoktatás és a szociális ellátások színvonala...
Az 5. pillér nem más, mint a szociális munka társadalompolitikai vetületének hangsúlyozása, mely elköteleződés a társadalmi-gazdasági tényezők irányába az egyéni megközelítésekkel szemben.
Ez az ötödik pillér jellemzi a ma is tartó küzdelmet a pszichológiai, az orvostudományi és mentálhigiénés kontra szociális munka, szociológiai, szociálpolitikai megközelítések szembenállását illetően.
Természetesen az egyes tudományterületeken belül számtalan irányzat foglal helyet, melyek közül vannak olyan kritikai/alternatív/radikális irányzatok is, melyek kritikus alapállásból viszonyulnak a tudományterületük fősodrához. 
A szociális munka elhelyezése is szubjektív, hiszen történetét tekintve inkább sorolható az egyéni megközelítéseket preferáló tudományterületek közé, mint a társadalomtudományok csoportjába.



2014. március 15., szombat

Szakmai és Érdekvédelmi Fórum (beszámoló)

Március 10-én került megrendezésre a "szociális életpályán innen és pótlékon túl" elnevezésű rendezvény, melyen szakmánk néhány illusztris tagja is részt vett, ki előadóként, ki pedig hozzászóló résztvevőként.

Szűcs Viktória (Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke) kezdte összefoglaló előadását az eddig történtekről (2013 nyara és 2014 február közötti időszak eseményeiről).

Ahogyan ő fogalmazott a "vészcsengő külön-külön nyomogatása után eljutottunk a közös vészcsengő nyomásig", hiszen 2014-re kiderült a "szociális dolgozók nettó átlagbére létminimum alatti".

Ezután Krémer Balázs (Szociális Szakmai Szövetség elnöke) helyzetértékelése következett:

Czibere Károly (aki ugyancsak meghívott volt) kakukktojás voltával kezdett, majd beszélt a "tahó és bárdolatlan módokról", érdemi dialógus és érdemi egyeztetés hiányáról, a szakma megosztottságáról, de önkritikusan a "szegénység lordjairól" is és a "beszarisági faktorról", miszerint - "kell a változtatás, csak ne mi kezdjük el" - mely véleménye szerint meghatározza szakmánkat.
És miközben a "kormány mindenben próbál palira venni bennünket", addig mégis az elmúlt időszak sikertörténet, amelyben kiderült: erősebbek vagyunk, annál, mint amire számítottunk, ebben a helyzetben pedig egyszerre kell erőt mutatni és megállapodni. Majd Szűcs Viktória érdekvédő méltatásával zárta mondandóját.

Krémer után a már emlegetett Czibere Károly (Magyar Református Szeretetszolgálati Iroda vezetője) következett, akivel talán egyedüliként bár nem nagy mértékben de a jelenlévők a legkevésbé szimpatizáltak. 
Talán ezt megérezve vagy inkább valóságos meggyőződés által folytatta, ahol Krémer abbahagyta: dicsérte az érdekvédők "arcát" Szűcs Viktóriát.
Ezután elhangzott izgalmas és többek érzelmét felkorbácsoló elemzése:

Véleménye szerint a szakmapolitikai tőke megtartásának utolsó pillanatában vagyunk, és kifejtette: "kinek mekkora befolyása volt a döntésekre úgy kell elszámolnia magával, felelősségével." Ugyanakkor a béremelés mellett az ellátás minőségét is javítani kell álláspontja szerint, hiszen "sok olyan ember dolgozik (a szakmában - én) akire a bicikliket nem bíznák rá, nemhogy az édesanyákat".
Talán nem kritikának, hanem a reálpolitikust megjátszó érdekvédő kollégáknak, mintegy ismeretterjesztő tájékoztatásként elmondta, hogy nem szeptemberre, hanem májusra(!) be kell kerülnie a számoknak a költségvetésbe, és ki kell deríteni van e komoly kormányzati fogadása a követeléseknek, különben nem lesz semmi. Ahogyan egész pontosan ő fogalmazott: "rövidtávon kell gyorsan, itt és most".
2 kulcsszava a "hosszútávú garanciák" és az "interszektorális átjárhatóság" voltak.

Mondandója előtt Takács Imre (Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke) is dicsért, ő engem emelt ki, mint aki sokat tett a szakmai összefogásért.
Majd a biztonságot emlegette és a kiszámítható értéktudat hiányát okolta a fejetlenségre és a szolidaritás hiányára, mely jellemzi, nem csak szakmánkat, hanem az egész magyar társadalmat. 
Ugyanakkor érzékletes példával erősítette, hogy eszköztelenek a szociális munkás kollégák, hiszen az elmúlt évekből akkor is kapott fegyelmit és megrovást a kolléga, "ha kivette a gyermeket a családból és akkor is ha nem".
Beszédében ostorozta az "alkalmatlan szociális munkás képzéseket" - melyek gyakorlatidegenek és a 17 éve megszületett gyermekvédelmi törvényt, mely "köszönő viszonyban sincs a mai magyar társadalommal".

Takácsot követően jött a legsikeresebb (taps hangerejét tekintve) hozzászólás, melyet paradox módon az a Kiss László (Független Egészségügyi Szakszervezet) követett el, akinek legkevésbé van köze a szociális területhez.
De ettől még a bérrendezést firtató és elsőként rendezendő kormányfeladatként megjelölő hozzászólása vitathatatlan.

Az est házigazdája amúgy Migács Tibor (Szociális Munkások Demokratikus szakszervezetének elnöke) volt, aki inkább a felkért hozzászólók diskurzusát segítette és magához hűen; szürke eminenciásként de igen profi módon terelgette a beszélgetést. 

Kiss után még egy kör következett a szociális életpálya modell-lel kapcsolatban.

Ebben először Krémer adott hangot annak, hogy szerinte az életpálya
modell, nagy átverés de ha más nem is: időhúzás. Ugyanakkor óva intett egy gyorsan kierőszakolt megállapodástól, mely visszásan sülhet el. 
"A pofára osztogató kegyenceket és kegyelteket teremtő életpályát (mint a tanároké is) pedig hagyjuk a francba." 

Czibere az alapvető elvekben való megállapodást hangsúlyozta, mely alapelvek nála a következők:
- minőség
- minősítési rendszer
- pályaalkalmasság

Takács az eszközök biztosításának szükségességét vette fel újra: 


Ebben pedig majdnem végeláthatatlan felsorolásba kezdett melyekből nekem a szakmai létszámok újraírását, szupervízió fontosságát, a segítő módszertan megteremtését, a hatósági munka rendezését, a képzés teljes átalakítását és a szociális szakvizsga átszabását sikerült lejegyzetelnem.
Ahogyan találóan ő fogalmazott: "a tartalmat a tanárok képesítése és az iskola felfogása határozza meg nem a szociális munka kihívása".

Migács végre kiesve moderátori szerepéből (ugyanakkor hagyományos szociális munkásként törvényszerűen) hangsúlyozta, hogy tűzoltásra/elsősegélyre van szükség. Természetesen nem a szakma szerepvállalását illetően jegyezte ezt meg, hanem a bérrendezés kapcsán.

Ezután főként az érdeklődők kaptak szót, melyek közül most csak egyet emelnék ki, mely aztán a felkért előadók közül is többeket újabb hozzászólásra sarkallt.

Győri Péter (BMSZKI) 

Egybehangzóan Krémerrel kifejtette, hogy az életpálya modell átverés!
"életveszélyes csapda", "a bérezés egészen arcpirító". Majd kissé hazabeszélve hangsúlyozta, hogy a szolgáltatásokra is fordítani kell vagyis nem elég a bért emelni, hanem a munkakörülményeket is javítani szükséges.
De óvatos hozzászólása, mely a bértábla megkérdőjelezését és főként annak eredményeként az idősebb kollégák drágább voltát hangsúlyozó gondolata felhorkanást váltott ki.

Kiss László érezhetően, de nem hangsúlyosan erre reflektálva még elmondta:

A szakma vagy marad ott ahol van vagy nyer! 
A szociális életpályamodell lehetőség, komoly nagy lehetőség és felelősség is egyben. A pedagógusokat pedig nem mint negatív példát hozta, hanem mint akiktől tanulhatunk.


Radikális szocmunkás kommentár:

Páran a szakma prominensei közül politikust megszégyenítő dumákat löktek egy olyan rendezvényen, ahol akár csak 5 éve is elképzelhetetlen lett volna jelenlétük - de szerencsére tényleg van változás még 50 felett is - és próbálnak hatást, befolyást gyakorolni olyanokra, akik most helyettük ülnek ott, ahol. Akik pedig megfogadhatják ezen tanácsokat vagy elengedik maguk mellett azok az elmúlt 8 hónapban elég sok jelét adták annak, hogy - az a köpeny, amiből kibújtak vagyis a hazai érdekvédő mozgalom és ennek szocializációs hatásaként öröklött teketória, asztalok mögötti kompromisszum, érdekvédő taktika meg a többi baromság és a beszarisági faktoruk, aminek köszönhetően elhalasztódott egy távoli jövőbe a szociális szakma valódi összefogása - aligha lesznek képesek elkerülni az "életveszélyes csapdát".
 

2013. szeptember 3., kedd

Vecsei idézetek Balatonföldvárról (Idézet beszámoló)

Az elmúlt héten zajlott le a Hajléktalanellátó Szervezetek Országos Konferenciája, melyre hagyományosan a Balaton melletti városban került sor.

A nyitó előadást a házigazdának elnevezett Vecsei Miklós (Máltai Szeretetszolgálat) egykori hajléktalanügyi miniszteri biztos tartotta meg.

A következő a cikkíró által önkényesen kiragadott idézetcsokor ebből az előadásból származik, mely mindenki számára találóan leírja a hajléktalanellátásban dolgozók állapotát, dilemmáit, mindennapjait, kettősségét és az előttünk lévő gondterhelt időszakkal szembeni elvárásokat - legalábbis Vecsei Miklósét.

" ne fokozzuk a balhét"

"a lelkünk nincs még eladva"

"az utcán élés méltatlan"

"meg lehet oldani rendelet nélkül is"

"mi lenne ha együtt mennénk oda?"

"lehetőleg egyformát mondjunk"

"nagyon-nagyon súlyos ponton vagyunk"

Előadása végén Vecsei Miklós a tőle nem várt módon fokozta az elmondottakat és ezzel az amúgy nagyszerű verssel némelyeknél kicsapva a biztosítékot vagy épp reményt adva szélmalom és vélhetően "szociáliskodó rendőri" -munkájukhoz zárta mondandóját.



2013. január 25., péntek

A Menhely Alapítvány árulása

"A Menhely Alapítvány gyakorlatilag elismerte, hogy a hajléktalanok miatt vannak kint a kordonok. Kiderült, hogy a civil szervezet segítségével ürítették ki az aluljárókat, azt mondják, mindenkinek van hely hajléktalanszállókon.Az alapítvány munkatársai szerint is tarthatatlan volt a helyzet, az aluljárókban sok volt a szabálysértés és majd mind következmények nélkül."
forrás: RTL/Blikk

Egy idea végéhez értünk. A Menhely és munkatársai szakmánkban az utolsók között (sokak mellett) állták a sarat, ha kellett elmentek a legvégsőkig, természetesen a józan ész és politikai relativizmus által megkívánt végsőkig. 
Most ennek vége.
A Menhely Alapítvány, a Máltai -  és a Baptista Szeretetszolgálat* (milyen érdekes mindkettő a szeretet szolgálatában áll) által kitaposott útra lépve, a fennálló hatalom cinkosává, sőt most már ennek a szociális problémákat rendészeti úton megközelítő úgynevezett "kriminalizáló", jobboldali-konzervatív szociálpolitikának a kiszolgálójává vált, feladva 24 évvel ezelőtti alapértékét és célját.

"Az Alapítvány alapértéke, hogy minden embernek alapvető joga van ahhoz, hogy mind jogilag, mind fizikailag, mind társas kapcsolataiban - biztonságban érezhesse magát egy helyen: egy lakásban, egy településen, egy hazában. Az Alapítvány alapcélja, hogy ez a lehetőség valóban mindenki számára elérhetővé váljon, ettől a lehetőségtől senki ne legyen megfosztva."

Egy alapítvány, mely talán megéli a 25 évet, de az ideát és a célt amiért létrejött sutba vágta egy évvel születésének 25. évfordulója előtt.
Szakmánk erkölcsi és egzisztenciális megbecsültsége még a béka segge alatt sincs, hiszen az is feljebb van, annál, mint ahogy most állunk, így inkább azt mondhatni: egy papucsállatka maximális 300 mikrométeréhez mérhető. A kezdő szociális munkás főiskolai diplomás bér nettó 79.910 forint.

És bizony a Menhely, mely eddig sok más kisebb szociális ellátó között de legnagyobbként harcolt a fedél nélküli emberek méltóságáért, 2013 januárjában feladta ezt a harcot és jelképesen éppen a Szolidaritás Éjszakáján a Közterület Felügyelet füttyentésére szociális talpnyalóként használta fel és alázta meg kollégáit és saját alapvetéseit. Arról nem beszélve, hogy azokat, a fedél nélkülieket, akik nem mentek be a szállóra az árkádok alá űzte akarva-akaratlanul. 

                                                        fotó: Budapester Zeitung

Bizonyára sok menhelyes és egyéb kolléga felháborodik majd e cikk kapcsán, és még többen le se szarják, örülnek, hogy megélnek, nem hogy vmi fennköltebb értékek mentén végezzék értékorientált hivatásuk, mely szakmai értékek manapság még csak nem is "kifizetődőek". Azonban soha ne feledjük: ezen szervezetek nem önmagukban működnek, mi magunk vagyunk működtetői, még akkor is ha azt vesszük: nem szabad választásunk, hanem a munkanapokká darabolt életünk kényszerének nyomása alatt cselekszünk, amikor nem értve egyet kirekesztő döntésekkel vagy ami még rosszabb egyetértve azzal, de végrehajtjuk és ezzel megszűnünk szociális munkások lenni. Innét jön egy egészen más műfaj egy egészen más feladatkör, egy egészen más "szakma", mely nem a segítés és főként nem az empowerment és emancipáció égisze alatt zajlik, hanem a behódolás, a meghátrálás és a kényszer befolyása alatt a többségi társadalomban sajnos uralkodó ma egyre inkább elnyomó "értékek" érdekében. 

kapcsolódó cikk:
Hír 24
 
*előbbi például az Ócsai szociális telepre kerülő érdemes és érdemtelen szegény címkézésével , míg utóbbi  a Kocsis "hajléktalanokat kiszorító" Máté Lélek Programjában való "szakmai" részvételével vívta ki a kormányzat elismerését és anyagilag is jövedelmező támogatását ill. a támogatások elosztásában való közreműködést