2012. december 29., szombat

Ünnepi beszéd a diplomaosztón

Hamza András írása:

Kedves szociális munkás hallgatók!

Nagy nap ez a mai. A három és fél éves képzésetek véget ért. Most leteszitek az esküt, átveszitek a diplomát és szociális munkássá váltok.

Nagy öröm számomra, hogy vannak köztetek olyanok, akiknek annak ellenére sikerült eljutniuk idáig, hogy nem rendelkeznek önálló gondolatokkal, véleményekkel a saját szakmájuk legalapvetőbb kérdéseiről. Olyan emberek, akik sohasem kérdőjelezték meg az oktatók által mondottakat. Miért is tették volna, hiszen a mi szakmánk egzakt tudomány, aminek jól körülhatárolható keretei vannak, sohasem változik, ezáltal nincs is szükség új szakmai gondolatokra, elegendő csupán a régi bejáratott dolgokat bemagolni, mert hát ezeknek a kiváló elméleteknek köszönhető, hogy ma már nincsen szegénység, munkanélküliség és hajléktalanság.

Ahogy most végignézek rajtatok, bátor arcokat is látok köztetek. Ők azok, akik bátran állnak be a sorba és soha nem mennek szembe a hatalommal. Bár több helyen is felütötte a fejét a radikális szociális munka, sőt vannak országok, ahol már állami szinten is gyakorolják, de azért jó tudni, hogy nálunk nem ez a helyzet, mert itt még vannak, akik inkább a hatalmat szolgálják ki. A hatalom játékszabályai szerint játszanak fenntartva így azokat az állapotokat, amik a társadalom minden tagja számára biztonságot, és megélhetést biztosítanak, hiszen mind tudjuk, hogy nálunk nincs szükség a társadalmi változások elősegítésére, mert a mi társadalmunk jól működik.
Büszke vagyok erre az évfolyamra, hisz olyan emberek is állnak most itt előttem, akik szerint a hajléktalanság kriminalizálása jó megoldás egy többszörösen összetett problémára.
Olyan emberek, akik szerint a drogos nem beteg, hanem bűnöző.
Olyan emberek, akik szerint a cigányságnak nem problémái vannak, hanem ők maguk a probléma.
Olyan emberek, akik szerint a homoszexuálisok korcs tagjai a társadalomnak.
Ne hagyjuk ezeket az egyesek szerint kirekesztő gondolatokat kiveszni a szociális szakmából, mert tudjuk, hogy akik így gondolkodnak, azok nem kirekesztők csupán reálisan látják az őket körülvevő világot.

Végezetül örülök neki, hogy ma ilyen sokan vagytok itt, hogy egyikőtöket se vetett ki magából a jól működő képzési rendszerünk, és így mindannyian átvehetitek a diplomát.

Kívánok nektek statisztikai adatokkal jól alátámasztható, eredményesnek tűnő munkát!