De még csak nem is pasztorális tanácsadók, hit- vagy hittantanárok és nem teológusok.
Amikor ezen sorokat írom a hivatalos közlemények alapján 32 regisztrált fertőzött van Magyarországon.
1. A segítő, mint vírushordozó
Mind a hazai, mind a nemzetközi egészségügyi szervezetek tájékoztatói alapján a most legszükségesebb teendője: a vírus izolációja.
Vagyis mondhatnánk minden olyan tevékenység felértékelődik, ami nem a szociális munka.
Hisz a szociális munka embereket összeköt, bevon, integrál, emberekkel találkozik, kapcsolatot tart és ezen tevékenységeit önkéntesen, bizalmi vagy épp partneri viszonyban illetve bizonyos esetekben kötelezettség következtében fejti ki.
Számunkra ez utóbbi lesz még érdekesebb, hiszen, hogyan akar kötelezni bárkit is, amikor a legalapvetőbb általános és a veszélyhelyzet óta érvényben lévő egészségügyi óvintézkedéseknek nem feltétlen tud eleget tenni.
Sok helyütt merül fel, a legszegényebbek ill. a szociális ellátórendszerrel kapcsolatba kerülők koronavírussal kapcsolatos nagyfokú sebezhetősége, hisz az idős-ellátásért hazánkban a szociális ágazat felel.
Éppen ezért nem mindegy, hogy a szociális szakdolgozók milyen preventív óvintézkedésben részesülnek, hogy a munkájuk részeként megvalósuló segítés, ápolás és gondozás következményeként netán maguk is vírushordozóként megfertőzik saját ellátottjaikat.
Mert ezen esetekben amellett, hogy tragikus következményekkel jár a segítés, ápolás-gondozás, eközben a megfertőzött érintettek (vagy hozzátartozóik) később kártérítésre is számíthatnak.
Éppen úgy, ahogyan azon szociális ágazatban dolgozók is, akik bármiféle óvintézkedés nélkül - melyeket számukra a munkáltatójuknak kellene biztosítaniuk, - ugyan úgy folytatják munkájukat, mint a vészhelyzet kihirdetése előtt. A Munka törvénykönyvének vonatkozó részei alább:
51. § (1)
A munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a
munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni, továbbá - a
felek eltérő megállapodása hiányában - a munkavégzéshez szükséges
feltételeket biztosítani.
(2)
A munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni,
amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel.
(3) *
A munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely testi
alkatára, fejlettségére, egészségi állapotára tekintettel rá hátrányos
következményekkel nem járhat. A munkáltató a munkavállaló egészségi
állapotának változására tekintettel köteles a munkafeltételeket, a
munkaidő-beosztást - a 6. §-ban foglaltak figyelembevételével -
megfelelően módosítani.
(4)
A munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos
munkavégzés követelményeit. A munkába lépést megelőzően és a
munkaviszony fennállása alatt rendszeres időközönként köteles ingyenesen
biztosítani a munkavállaló munkaköri alkalmassági vizsgálatát.
Amennyiben valaki úgy tapasztalja ennek tudatában, hogy anélkül akarják a megszokott tevékenységekre rábírni a munkahelyén, hogy a megváltozott feltételekhez nem teremtették meg az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit, úgy megtagadhatja a munkavégzést, melyről mindenképp jegyzőkönyvet kell készíteni.
2. A segítő, mint áldozat
A bejegyzés első felkiáltó mondatának -A felsőfokú szociális szakképzettséggel* dolgozók nem egészségügyi dolgozók! - jelentősége alább nyer tanúbizonyságot:
"kérik a kórházigazgatókat, hogy hívják fel a dolgozóik figyelmét, hogy egészségük megőrzése nemzetbiztonsági érdek, hiszen a betegbiztonság és az egészségügyi ellátás biztosításához kiemelten fontos az egészségügyi ellátó személyzet egészségének és munkaképességének megőrzése"
A mai napig nem tudok róla és a szakállamtitkárság sem adott ki arról rendelkezést, iránymutatást, hogy ilyen nemzetbiztonsági érdek fennállna a szociális ágazatban.
Ezért szükséges, hogy a személyes találkozók megszüntetésével óvjuk magunkat, családunkat és legfőképp az ügyfeleket, érintetteket, akikkel munkánk során amúgy közvetlen kapcsolatban lennénk.
Sőt a felelőtlenség és veszélyeztetés esetén a vírus elterjedése bentlakásos intézmények szociális szakemberei között az egész ellátórendszer működését döntheti romba.
Ezért az ő esetükben külön indokolt lenne az előzetes szűrés és aztán önkéntes vagy nem önkéntes karantén. Éppen az ellátottak védelme érdekében.
A családgondozás és gyermekjólét területén természetesen létezhetnek a gyermekveszélyeztetés minősített esetei, melyek mielőbbi beavatkozást igényelnek, de ismerve a hazai ellátórendszer leterheltségét, szakemberhiányát és ezen helyzeteket megszüntető, felszámoló eljárások időtartamát - úgy kijelenthető, nem az egészségügyi járványhelyzet kellős közepén - főleg hangsúlyozottan megfelelő óvintézkedések hiányában - aligha most lenne ezen eljárások lefolytatásának az ideje.
A bentlakásos szociális intézményekben dolgozók esetében már szó volt arról, mennyire tragikus lenne, ha vírushordozóként megfertőznék az intézményben élőket, ezért az ő esetükben még inkább szükséges lenne központi iránymutatásra, igazgatásra, mert addig, akár a saját, akár az ellátotti érdeket figyelembevéve - megfelelő óvintézkedések hiányában - nem célszerű semmilyen kontaktálás. Természetesen most sokak számára nyilvánvalóvá válhat, hogy a szociális ellátórendszerben az egészségügyi ellátórendszerből átpateroltak ezrei vannak a hétköznapi nyelvhasználatban elterjedt elfekvő (ápolási) "osztályokon". Így aligha lenne meglepő, ha a korábbi egészségügyben foganatosított intézkedéseket és rendelkezéseket ne követnék a szociális ágazat - alapvetően egészségügyi jellegű - ápolást-gondozást nyújtó intézményeiben.
A mostani időszak még inkább megvilágíthatja mind a döntéshozók, mind pedig a társadalom számára, hogy bár léteznek alrendszerek, melyekben őket szolgálják ellátni, segíteni, támogatni, azonban az ezekben uralkodó 2 legfőbb hiány (humánerőforrás, eszköz), mely az alulfinanszírozottságból eredeztethető miatt jó esetben sokszor csak látszat -, még több esetben pedig inkább adminisztratív tevékenység zajlik. Békeidőben eldöcög, de veszélyhelyzet esetén koránt sincs felkészülve a fokozott és felelősségteljes igénybevételnek, mely ránehezül.
Amikor miniszteri rendeletek nincsenek betartva hétköznapi helyzetekben például a munkaidő fele részben kötetlen a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál dolgozó kollégák esetében, így megfosztva a szociális szakembereket a tényleges kontaktálásoktól, akkor némi iróniával kijelenthetjük aligha kell aggódni azon, hogy most a családsegítők vagy épp esetmenedzserek fertőznének - bár utóbbiak esetében már beszélhetünk kötelezettségekről is - az érintetteket is sújtó kötelező kapcsolattartásról. De azt is vehetjük alapként, hogy minisztériumi rendelet írja elő, hogy "minden 25 ellátott családra 1 fő, de minimum egy fő" családsegítő jusson. Ehhez képest pedig a valóságban nem ritkák a 40-es családszámok egy családsegítő esetében. A munkaszervezés pedig általánosságban ott tart főként a fővárosban, hogy heti 1 terepnapja van a családsegítő és gyermekjóléti szociális munkásának.
Szóval ezen veszélyhelyzetek arra is alkalmasak, hogy szembenézzünk saját korlátainkkal és mielőtt megváltót játszanánk vagy hétköznapi hősökként lépnénk fel, - ezt szerintem meghagyhatjuk laikus segítőknek és egyéb nem hivatásos szakembereknek, természetesen tájékoztatva őket az esetleges veszélyekről - először győződjünk meg arról, az ideális az lenne ha a bennünket foglalkoztató intézmények, szervezetek győződnének meg erről, hogy mi magunk nem vagyunk fertőzöttek és utána jöhet minden más embermentő és segítő tevékenység, természetesen biztonságos és egészséget nem veszélyeztető (munka)körülmény között.
* (szociális munkás, szociálpedagógus, szociálpolitikus, szociális szervező)
** Az Eütv. 3. § d) pontja szerint egészségügyi dolgozó: az orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, továbbá az egészségügyi tevékenységben közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személy
további kapcsolódó anyagok:
15/1998. (IV. 30.) NM rendelet
a munka törvénykönyvéről
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése