Régóta "mostohagyermeke" az EMMI-nek (Emberi Erőforrások Minisztériuma) a szociális ágazat.
Az egészségügy és a közoktatás is elhanyagolt, de a szociális ágazat és a benne dolgozó szakemberek kilátásai, megbecsültsége és társadalmi megítélése jóval elmarad a két másik társadalompolitikailag jobb sorsra érdemes területhez és ezen területen dolgozók hasonló mutatóihoz képest.
Persze lehetne itt versenyt futni "ki a kiszolgáltatottabb/kizsákmányoltabb" szakmája iránt elhivatott dolgozó - de nem ez a cél.
A tegnapi naptól ezt a statisztikai és tapasztalati tényt egy tragikus eset is igazolja:
Munkavégzés közben, egy érintett meggyilkolt egy szociális munkás kollégát.
A lakáshitelét tovább kezelni nem tudó "kliens" vélhetően kilátástalan és tehetetlen állapotában, egyfajta módosult tudatállapotában olyat tett, mely cseppet sem szokványos, ugyanakkor nem meglepő.
A szociális ellátórendszerben dolgozók előtt nem újdonság a verbális vagy tettleges fenyegetőzés és fenyegetés, azonban ez az eset, mégis új időszámítást kell hogy jelentsen a szakmában és itt most nem a "minden szociális munkás mellé, egy rendőrt" vagy a "beléptető kapuk" világát elhozó jövőre gondolunk, hanem arra, hogy az állam a közszolgáltatásokat ellátó szakembereit, valódi becsben tartsa, nem pedig feláldozható pufferekként, akik az ütközőzónában "tűzet oltva" "hazárdíroznak" mások és legfőképp saját életükkel.
Ne gondolja senki, hogy a legprogresszívabb konfliktuskezelő tréningek kivédhetővé teszik ezeket az eseteket - hiszen kétség nem férhet hozzá, hogy a meggyilkolt kollégának sem ez volt az első ilyen esete.
Valószínűleg több száz esetben diplomás szakemberként a korábbi 4 éves képzés során a kiképzők által felvértezett elméleti tudással és a gyakorlatban is alkalmazható konfliktuskezelő praktikákkal került ki a "harctérre", melyet sikeresen is alkalmazott 99 alkalommal.
Azonban a 99 alkalom nem hír!
Az 1, viszont midig az, most is!
Szakemberekként, Mi tisztában vagyunk azzal és csak azt ismételhetjük az 1, nem egyedi, hanem hétköznapi, a Mi praxisunkban mindennapos rendszerességgel előfordul a kilátástalanság-, a meg nem értés -, a düh - , az elkeseredettség -, és az előítélet szülte erőszak.
Ebben dolgozunk, ebben dolgoznak a kollégák, akik legyenek utcai szociális munkások, tűcsere programban résztvevő szerhasználók ártalomcsökkentését segítő szociális munkások vagy épp családsegítőben tevékenykedő szociális munkások.
Egy mindannyiunkban közös, ez pedig a szociális szakma iránti elköteleződés, melyet szívvel-lélekkel, ugyanakkor megfelelő tudással felvértezve hivatásszerűen végzünk.
Egy szociális munkás halt meg - mert jól végezte a munkáját, - hiszen a szociális munkája sokszor éppen az, hogy a elégedetlenkedőt jobb belátásra bírja, a dühöngőt lecsitítsa, netán ha módja (kiskapuk) és eszköze (jogszabályi felhatalmazás pl: adósságkezelő szolgálat, eseti segély) van rá akkor érezhetően segítse.
Ebben az esetben elterelve a valódi felelősökről és döntéshozókról a figyelmet. A bankárokról (gazdasági technokratákról) és politikusokról, akik lobbistákként és döntéshozókként felelősek a deviza- és egyéb hitelekért és a kilakoltatásokért éppúgy, mint a társadalmi intézmények arculatáért és azon funkciókért, melyet ezek az intézmények és a benne dolgozók betöltenek.
A szociális munkásokat magára hagyta az állam, azokkal a feladatokkal, amit ez az állam korábban maga vállalt a saját állampolgárainak jobb létéért.
Az alacsony státusz, mely minden téren jellemzi a szociális ágazatban dolgozókat és így magát az ágazatot is azt eredményezte, hogy óriási a szakemberhiány, korábban azt hittük ez magával vonja a szakmai szolgáltatások színvonalának csökkenését, azonban a kolléga tragikus halála ráébresztett bennünket, sokkal inkább a szociális szakemberek személyisége, - és most már látjuk, - élete kerül veszélybe!
Nekünk, akik még "a harctéren" vagyunk a felelősségünk, - hogy Andrea halála még ha most fájó és megrendítő és valójában egy szakma halt meg, ne legyen hiába.
Hiszen minden halált követ születés és ne egy ábránd legyen - a szociális munka magyarországi felemelkedése és újjászervezése.
Ezért kell dolgoznunk, ahogyan Andrea is dolgozott ezért minden nap!
kapcsolódó cikkek:
Népszava
Mérce
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése