"Azért vállaltam el a beszédet is, s írok most neked is: Ismerjenek meg minél többen, tudják meg, hogy itt vagyok, várok azokra, akikkel összeállhatok, akikkel kiegészíthetjük egymást, összerakhatjuk, amink van. "

Prikryl Edinával beszélgettem, aki egy külvárosi gyermekjóléti központ szociális munkása és a május 29-i "becsapva és kisemmizve" szociális ágazati demonstráció egyik szónoka volt.

Hogyan jött a lehetőség, hogy felszólalj a színpadon?

A tüntetés előtt a Szakszervezet meghirdetett egy találkozót, hogy átbeszéljük, mivel lehetne a tüntetést még hatásosabbá tenni. Tibor (Migács Tibor SZMDSZ elnök - szerk.) ott felvetette, hogy kéne egy fiatal szociális munkás, aki beszédet mond. Akkor nem vállaltam el – nem mertem vállalni annak a felelősségét, hogy én képviseljem (főként) a fiatal szociális munkásokat + úgy éreztem, azért kértek fel, mert nincs más. Barátaimnak említettem, hogy felmerült, mondjak beszédet, de elutasítottam. Nagyon helytelenítették, és mondták, hogy rosszul döntöttem, mert ismerve engem (gondolataim, véleményem, meglátásaim, tapasztalataim, a szakmához való állásom, kiállásom) nagyon is alkalmas lennék erre. Reggel azzal a gondolattal keltem fel, hogy pont azt csináltam, amiért a kollegáim csesztetem. Nem hiszem el magamról, hogy képes vagyok hozzájárulni a változás eléréséhez. Átbeszéltem ezt még pár számomra fontos emberrel, s mind megerősítettek abban, hogy mondjak beszédet. Így hát elvállaltam.

Hogy látod, a kortársaid mennyire aktívak a szakma sorsának alakításában?

E téren sajnos csak a munkatársaimról tudok leginkább nyilatkozni. A beszédet magam ösztönzésére is írtam, nekem is meg kell ismerkednem minél több ágazatban dolgozóval (kortárssal is). A szakma alakítása nálunk sajnos kimerül abban, hogy egymással megosztjuk a véleményünk, ötleteink. Megvalósításra, cselekvésre nem kerül sor. Nagy kár, pedig a munkatársaimnak nagyon jó gondolatai, meglátásai vannak, mind okos, értelmes, tapasztalt és kreatív ember. A selfie is tőlünk indult. 2013-ban, a Szociális Elégedetlenség napján mi találtuk ki, hogy magunkra ragasztjuk ezeket az adatokat, s úgy vonultunk.

Mit gondolsz mi lesz a történelmi jelentőségű tüntetés után?

Egyik tüntetés után sem várok sokat, nagy horderejű, átütő sikert. Tüntetni leginkább a közösségi élmény miatt megyek. Úgy gondolom, hogy igazán érdembeli változás elérése csak a köztudat formálásán keresztül mehet, ez pedig hosszú folyamat. Volt, aki visszajelezte (nem ágazati), hogy több tüntetésen volt már, de egyik sem volt ilyen jó hangulatú mint ez. Tüntetésből is többféle van tehát. Ettől a legutóbbitól várom a hasonló hangulatúak elterjedését. Olyanokét, melyekhez szívesen csatlakoznak minél többen, ágazatiak, nem ágazatiak egyaránt.

Bátran, saját példádon keresztül demonstráltad a szociális ágazatban dolgozó szakemberek tevékenységének hasznosságát. Egy szakmán kívüli gondolhatja azt, hogy ez a szféra egy nagy család, ahol egykori érintettek (ellátottak,ügyfelek), lesznek képzett szakemberekké és így a kívülálló maga nem tud és nem is akar azonosulni ennek a családnak a problémájával hiszen retteg attól, hogy kapcsolatba kerüljön a szociális ellátórendszerrel mint rászoruló, mennyire érzed ezt problémának?

Éppen ezt a rettegést és mindenféle ellenérzést lehetne eloszlatni azzal, hogy megmutatjuk magunk, a munkánk, annak hasznosságát. A probléma helyett a pozitívumokat kell hangsúlyozni. A sztrájk, a fenyegetőzés, az agresszív fellépés helyett a békés megoldásokat részesítem előnyben. A sztrájk például szerintem azért sem lenne hatásos, mert senkit sem érdekel, hogy az ügyfeleink nem kapják meg a szolgáltatást. A mi ügyfélkörünk nem szavazótábor. Meg kell nyerni azokat, akik elmennek szavazni. A sztrájk számomra negatív csengésű, nem hiszem, hogy ez szimpatikussá tenne minket. Rászoruló sajnos bárkiből lehet, ezt a félelmet eloszlatni nem lehet, ezt a félelmet nem a szociális ágazatban dolgozók táplálják. Azt viszont a szociális ágazatban dolgozók tudják demonstrálni, hogy akkor sem dől össze a világ, ha valaki segítségre szorul, mert jó szakemberek nyújtanak segítséget.



 
Beszédedben hangsúlyozod, hogy ismerjük meg egymást, mint szakemberek, hogy érzékeled, ilyen fizetések és ennyi leterheltség mellett még marad energiája a szakmabelieknek saját magukat megszervezni valódi szakmai közösségeket alkotni?

Egyelőre sajnos nemleges választ kell adnom. A többséget tekintve. Ugyanakkor bízom benne, hogyha csak páran is, de vagyunk akikben van egy kis plusz energia, vagy a körülményei kicsit könnyebbek, s megtaláljuk egymást, el tudunk kezdeni valamit, ami idővel kinövi magát. S mint a szövegemben is mondtam, jó lenne, ha mindenki megtenne annyit, amennyit megtud. Eddig én sem sok mindent tettem, nem voltam aktív. Ezen kell változtatnom. Azért vállaltam el a beszédet is, s írok most neked is. Ismerjenek meg minél többen, tudják meg, hogy itt vagyok, várok azokra, akikkel összeállhatok, akikkel kiegészíthetjük egymást, összerakhatjuk, amink van.

Ha összeakarnám foglalni a mondanivalódat, akkor az "egység, büszkeség, kiállás" hármas mottóra húznám fel, ez akár az elkövetkező időszak programja is lehetne már ami a szociális dolgozók érdekképviseletének újjászervezését jelenti?

Húúú, de felelősségteljesen hangzik ez… ijesztő… de azt hiszem, fel kell vállalni, hogy igen, mint feljebb is utaltam rá, én kicsit változtatnék a mostani koncepción. Popularizálnám a szociális ágazatot.
Sokkal több közös program – kötött, szakmai és kötetlen, akár nemcsak ágazati résztvevőkkel, egyaránt - kéne, amin megismerhetjük egymást, erőt meríthetünk egymásból, összekovácsolódhatunk, ötletelhetünk. A programokat nagyon kéne nyomatni, népszerűsíteni, hirdetni – fb-on pl. Emellett nem ártana egy jó kis honlap sem – igényes, naprakész. A közösségben való részvételt motiválná, ha konkrét feladatok lennének kiosztva az egyes személyekre.

Mindez a büszkeséget fokozná, hiszen ilyen találkozókon keresztül megerősödhetnénk abban, hogy a kollégáink ugyanolyan jó fejek, értékesek, jó szakemberek mint mi.

A kiállás, önmagunk felvállalása mindenféle fórumon innen pedig egyenes út. Remélem.

Szakszervezeti tag vagy?

Nem vagyok szakszervezeti tag. Nem ebben szocializálódtam, nem érzem magaménak. Valami mást szeretnék, de ennek kitalálásához kevés vagyok, úgy mint a fent tárgyaltak megvalósításához. Várom a társaim!

Tervezed, hogy elhagyod az országot?

Nem tervezem. Szeretek az érzéseimre és a hitemre hagyatkozni. Hívő – református - lány vagyok. Úgy érzem és abban hiszek, nem véletlen születtem ide. Minden nehézség ellenére, a körülményeim szűkösen, de jól alakulnak. Többször bebizonyosodott már, hogy jó helyen vagyok itt, itt van feladatom. Sok dolgot szeretek itt, sok minden ideköt. Szóval sem az anyagiak, sem az ország működésével kapcsolatos ellenérzéseim nem tántorítanak el kis hazánktól. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek Magyarországon jól érezzék maguk.

Edina beszédét 7 perc 12-től tudjátok meghallgatni:
itt

12, 21, 29

Nem, ezek a számok nem az ötöslottó nyerőszámainak kezdő három számjegye, hanem a heti rendszerességgel tüntető humán területen dolgozó szakmák tiltakozó megmozdulásainak 2015 májusának naptári számai.
A sort az ápolók kezdték, folytatják a pedagógusok, majd zárják a szociálisok. Már a sorrendben szimbolizálódik: a humán területek e három ágazata közötti státuszkülönbség.
Ugyanakkor ha ezen szakmák egymást le is körözhetik, a magyarországi össztársadalmi viszonylatban - mindhárom az európai civilizációban megszokottól eltérően - igen hátul helyezkednek el a társadalmi megbecsültség ranglétráján.
Amennyiben ősszel nem sikerül a 3 ágazatot 1 napra, együtt, közös célokért utcára hívni: a "Mindenkiért, Mindenkivel" jelszó alatt, akkor tovább folyik a szalámizás és az emberekért hivatásukat végzők (egészségügyi szakdolgozók, pedagógusok és szociálisok) közötti egymásra mutogatás.

Bármennyire is kifejezi ez a tüntetésfolyam azt, hogy a gazdaságnak kell lennie az emberekért és nem fordítva, amíg az emberekért hivatásukat végző szakmák képviselői kevésbé vannak megbecsülve anyagilag, mint egy összeszerelő üzemben dolgozó autógyári munkás vagy egy kereskedelmi alkalmazott, addig senki ne várja, hogy kevesebbek legyenek a várólisták a kórházakban, vagy társadalmi értelemben a mobilitást segítsék az iskolák és valóban emberséges és kézzelfogható segítséget nyújtsanak a szociális intézmények.

Sajnos a szociális szféra munkavállalóinak többsége még mindig, sőt most talán még jobban mint korábban, ki van szolgáltatva a helyi hatalom képviselőinek vagy ha nem, akkor épp azért, mert valamilyen rokoni szálak fűzik a helyi kiskirályokhoz vagy holdudvarukhoz. A szociális szféra nem elég, hogy  pedagógusok és egészségügyi ápolók ezreinek nyújtott korábban munkahelyeket az egészségügy és oktatási szféra átszervezése és leépítése után, hanem még mindig nyitva áll, most már többé-kevésbé mindenféle főiskolai végzettségű humán vagy bölcsész számára, így kiszolgáltatva a szférát foglalkoztatáspolitikai céloknak ezzel végleg aláásva a szociális szakmai identitást és szakmafejlődést, ellentétben a már említett másik két terület hasonló fejlődésével szemben, mely nem mellesleg a bérek különbözőségében is tetten érhető. Hiszen nem szabad elfeledni, hogy a másik két területen már történt valamiféle és nem elhanyagolható bérrendezés ugyanakkor a szociális bérpótlék inkább arculcsapása a segítő szakmák képviselőinek, mintsem a megbecsülés felé vezető út első lépcsőfoka.

Arról is szólni kell, hogy a szakszervezetek végtelen türelme, mely belülről nézve inkább a szférára jellemző bátortalanság volt, mely a végeken dolgozóktól teljesen érthető, hiszen ők megfélemlítettek, de elfogadhatatlan módon átragadt magukra az érdekvédelmi vezetők sajnos többségére, így a sztrájkpártiak átmenetileg alulmaradtak.

Az Értetek, Értünk, Veletek tüntetés után az egyik érintett úgy nyilatkozott, hogy az egészségügyben szerencse kérdése a megfelelő ellátáshoz való hozzáférés, amennyiben az egészségügyben a szerencse kérdése a megfelelő ellátáshoz való jutás úgy sajnos azt kell mondjuk, hogy a szociális szférában ugyanez a véletlenek kérdése....

De nem csak az érdekvédelmi vezetők bátortalansága, hanem a szociális szféra prominenseinek hatalomban elfoglalt helye és befolyása is elmarad mind az oktatási, mind az egészségügyi terület politikai kapcsolatokért felelős prominenseinek (államtitkárok, minisztériumok háttérintézményeinek- , civil- és szakmai szervezetek-, képzőintézmények vezetői) a befolyásolási és érdekérvényesítési képességétől.

Tulajdonképpen a szociális szféra eddig megbukott.

Korábban a rendszerváltó értelmiség több jelentős alakja volt szociális indíttatású csak hogy egyet említsünk: Solt Ottilia.
És bár most is vannak a parlamentben szociális végzettségű honatyák, azonban a legutóbbi országgyűlésben azzal vétették észre magukat, hogy egy kivételével valamennyiük megszavazta a hajléktalanokat üldözhetővé tevő azóta alkotmányellenessé nyilvánított rendeletet valamint az új sztrájktörvény beterjesztése is ugyancsak egy szociális munkás "kollégához" kötődik.

A szféra doenjének Ferge Zsuzsának is inkább csak a formális tisztelet maradt, és a protest megnyilatkozások, mint valódi befolyásolása a hazai szociálpolitika alakulásának. Sőt a nevével is fémjelzett szocpol iskola egyre inkább válik kormányzati káderképzővé (Jeneiné Rubovszky Csilla).

Törvényszerű, hogy a társadalmi szolidaritást felrúgó a romákat szegregáló, a hajléktalanokat üldöző majd a menekülteket bűnbakként kezelő társadalompolitikát folytató kormányzat végeredményben ellehetetlenítette a leszakadt és nélkülöző osztályokkal még kapcsolatban lévő szakemberek hétköznapjait, megfosztva őket ezzel saját középosztálybeli kulturális szokásaiktól és így társadalmi és politikai kapcsolataiktól.
Nem is olyan régen úgy működött a szociális államtitkárság, hogy nem volt szociális végzettségű államtitkár (és osztályvezetőt is nagyítóval kellett keresni) a kormányban, bár most van, de csak arra jó, hogy miután lejárjon megbízatásuk, soha többé ne térjenek vissza nyugodt szívvel a szakmájukba, azokkal ellentétben, mint akik elmondhatják, hogy megtették, amit megkövetelt tőlük ha nem is a haza, de a hazai szociálisok közössége.

Ugyanakkor a szakmai elitek által is végigasszisztált a szociális ellátások különböző szektorai (állami, civil, egyházi) közötti diszkriminatív finanszírozás a mai napig megosztja a hagyományos szociális munka táborait. A szektor állami finanszírozása nem egységesen, hanem az egyházi fenntartású intézmények és szolgáltatások javára billentve a mérleget bizonyos esetekben azt eredményezi, hogy az ezekben a szolgáltatásokban és fenntartóknál hivatásukat végzőket jobb helyzetbe hozza, mely abban ölt testet, hogy némely helyeken, az egyházi normatívából plusz pótlékokat csepegtetnek az ott dolgozóknak. Cserébe a hallgatásért vagy a templomokba és imákba űzött fohászkodásba fojtva ezen szakemberek ellenállását.

Száz szónak is egy a vége: aki tud legyen ott, május 29-én, 17 órakor a Kodály köröndön!
Remélhetőleg minél kevesebb szónok lesz, azok közül, akik valamilyen módon de az elmúlt 25 évben hozzájárultak ahhoz, hogy szakmánk a szakmák sorában az utolsó helyről (a nemzetgazdasági ágazatok közül a legalulfizetettebb) kezdje a felzárkózást a társadalmi megbecsültség és -befolyásért való küzdelemben.
facebook esemény

Azonban senki ne higgye, hogy egy pár ezres demonstrációval győzhetünk, a valódi harc akkor kezdődik, ha azok, akik 10-en és 20-on éve ott ülnek (vagy ülnének) a különböző szakmai és érdekegyeztető tárgyalásokon valamint tetszelegnek igazgatói és intézményvezetői állásokban őket szépen de egyre gyorsabban leváltjuk, ennek pedig első lépése egy sztrájk megszervezése lehet.
Mindenkiért és mindenki részvételével!

A Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság követelései:

• az egészségügyi dolgozói illetmény-, illetve bértábla kiterjesztése a szociális ágazatban foglalkoztatottakra (mind a szakdolgozókra, mind a kisegítő dolgozókra), jogállástól függetlenül.
• A szociális ágazatot érintően rendszeres érdekegyeztető tárgyalások megkezdése és folytatása a kormányzat és az ágazatban érintett érdekképviseleti szervezetek közt.
• A Kjt. 59. & (1) bek. b.) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a szociális ágazat egészére kiterjedően jogszabály írja elő, hogy a munkaközi szünet a munkaidő része.

Szociálisok feketébe!!!

Nem csak a szolidaritás, hanem az érintettség okán: szociális gondozók és szociális munkások is; csatlakozzunk a fekete hétvégék mozgalomhoz!
Olvassátok, terjesszétek! A változtatást Ti magatok tudjátok elkezdeni, ne várjatok másra! Sándor Mária elkezdte, tiszteletet, támogatást érdemel! Érte és magunkért!

Itt az idő, hogy a kormányzat által a megosztottságra játszó különböző életpályamodellek ellensúlyozásaként, egészségügyben és a szociális területen dolgozók összefogjanak, mert mindannyian az EMBERÉRT választottuk hivatásunkat és ezért vállaljuk nap, mint nap a társadalmi kitaszítottságot, a lenézést és a megvetést, ami munkakörülményeinkben és fizetéseinkben egyaránt testet ölt.
MERT
" Itt vagyunk, mert a hivatásunkra élethosszig tart esküt tettünk.
  Itt vagyunk, mert itt vannak a gondozottaink, a  betegeink.
  Itt vagyunk. mert itt kell lennünk."

Riport Sándor Máriával:

Folytatás április 25-26-án. Szintén feketében teljesítsünk szolgálatot és szombaton(25-én), aki nincs szolgálatban az jöjjön el egy közös sétára a Normafa és környékére! Ott vár bennünket Sándor Marika, Kohut Ildi és Kis Era, "a péterfys lányok"!

Ápoló/Nőkért - Betegekért- Egészségügyért- Egészségügyi séta a Normafánál-Feketében 2015.04.25. 11:00 - FB esemény: https://www.facebook.com/events/427425830768466/

Tiszteletet, Megbecsülést és Európai Béreket mind az Egészségügyben, mind a Szociális szférában!!!

Nőnap ürügyén - még mindig aktuális a nőkérdés

A Koppenhágai II. Nemzetközi Szocialista Nőkonferenciához benyújtott javaslatból

1910. augusztus 27.

"A világ szocialista asszonyai, saját országuk proletariátusának osztályöntudatos politikai és szakmai szervezeteivel egyetértésben, évente egy nőnapot rendeznek, amely elsősorban a nők választójogáért folytatott agitációt szolgálja. Ezt a követelést az egész nőkérdéssel összefüggésében, a szocialista felfogásnak megfelelően kell megvilágítani. A nőnapot nemzetközi jellegűvé kell tenni és gondosan elő kell készíteni."

Clara Zetkin, Kathe Duncker és más elvtársnők

A javaslatot a konferencia, mint határozatot elfogadta.

Ha Zetkin és Duncker valamint a többi elvtársnő élne, akkor valószínűleg arról hoznának határozatot, hogy a nőnap ma, a nőket megillető (férfiak béreivel) egyenlő bérekért folytatott agitációt kellene hogy szolgálja. 
Nemcsak az szembetűnő, hogy ugyanazért a munkáért a nők kevesebb bért kapnak, mint férfitársaik, hanem az elnőiesedett szociális szakmában ahol az empátia-szolidaritás-segítés szentháromsága kellene, hogy domináljon még a szféra átlagbérei sem érik el a létminimum szintjét.
Ergo, a nők többségi jelenléte bizonyos szakmákban összefüggésben a társadalmunk patriarchális elnyomásban lévő állapotával egyenes következménye a társadalmi státusz és megbecsültség átlag alatti fokának.
Ezért március 8. a szociális területen dolgozók fontos dátuma is, hiszen ennek a napnak újra és újra emlékeztetnie kell a szociális ágazat dolgozóit, hogy bérköveteléseik nem választható el attól a hímsovin társadalomtól, mely a mai napig nem teremtette meg nő és férfi között az egyenlő bért és létet.

Brecht: Ballada az asszonyról és a katonáról

A puska ropog s a szablya forog,
Gázlóvíz mélye riasszon!
Jéggel fut az ár, hagyd küzdeni kár!
Szólt a katonához az asszony.

De a harcos a tölténnyel sietett,
S hallván, hogy a dob szól, fölnevetett:
Marsolni ugyan sose káros.
Majd dél fele, majd észak fele föl,
Míg tartja magasra a tőrt az ököl.
Így szóltak a katonák most.

Megbánja a vad, ki a bölcsre nem ad,
S nem tűri: a vén szava hasson.
Ó, hűtsd le heved, rossz vége lehet!
Szólt a katonához az asszony.

De a tőrrel övében rákacagott,
S gázolta a harcos a gyors patakot,
Hogy lenne a víz neki káros?
Ha a hold hó-fénye a zsindelyen ég,
- Kérd Istent! Visszajövünk ide még. -
Így szóltak a katonák most.

Mint a füst s a meleg - tűnik nevetek,
És nincs, ami ránk sugarazzon.
Füst légbe suhan - óvd őt is, Uram!
Így szólott róla az asszony.

De a tőrrel, járva a gyors patakot, 
S lándzsával a harcos az árba bukott.
Vízmély rántotta magához.
Hó-fénye a holdnak a zsindelyen ég,
Ám a katonát sodorta a jég.
S mit szóltak a katonák most?

Füst és melege - tűnt ködbe neve,
S hűs volt, hogy fényt sugarazzon.
Megbánja a vad, ki a bölcsre nem ad.
Szólt a katonához az asszony.

kapcsolódó cikk: 
Metropol