2019. november 9., szombat

Szociális Munka Napja Konferencia eddigi díjazottak (frissítve!)

Felmerült az igény, hogy áttekinthető legyen, eddig kik kaptak díjat a Szociális Munka Napja Konferencián, mely konferenciát anno 2013-ban még az SZTDSZ (Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete) kezdeményezett, majd az MKKSZ (Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) és a SZÁD (Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete) közös finanszírozású országos eseményévé nőtte ki magát. Jelenleg 4 (3SZ, SZMME, SZÁD, ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék) szervezet közös eseményeként valósul meg a szakmai nap. 

A fenti szervezetek mellett a korábbi rendezvények szervezői között fontos kiemelni a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesületet és a Szociális Innováció Alapítványt is.


Év Szociális Szakembere díj:

2013 Bende Anna (AVM)

2014 Csató Zsuzsa (Kézenfogva Alapítvány)

2015 Kalmár Szilárd (Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport)

2016 L. Ritók Nóra (Igazgyöngy Alapítvány)

2017 Németh László (Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége)

2018 Lasztócziné Szomoru Mónika (Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény)

2019 Urbanovszky Zsuzsanna (Kontúr Közhasznú Egyesület)     


2020 Meleg Sándor (Lajosmizsei Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény

2021 Benkő Fruzsina (InDaHouse Hungary Egyesület

2022 Vajda Zsolt (szociális munkás, szupervizor

2023 Rendesné Molnár Henrietta (óvodai és iskolai szociális segítők koordinátora, XX. Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye)

2024 Váradi Éva (Sztehlo Gábor Gyermekotthon egykori vezetője, Nőszirom Klub közösségi szociális munkása)

2025 Kölesné Bukovics Zsuzsanna (Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület) 


Szociális Szakma Érdekvédelméért díj:

2013 Csikósné Divják Mária (SZTDSZ)
2014 Tóth László (SZTDSZ)
2015 Gálfi Brigitta (SZÁD)
2016 Bárócz Tímea (MKKSZ)
2017 Talyigás Katalin (SZÁD)
2018 Bóbisné Kodra Enikő (SZÁD)

2019-től a díj átnevezésre került és 

Szociális Szakma Érdekképviseletéért lett az elnevezése:

2019 Csordás Anett (Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület)

2020 Setét Jenő (Ide Tartozunk Egyesület)

2021 László Johanna (Esély Labor Egyesület

2022 Legendi Mónika (SZÁD

2023 VII. kerület SZÁD szakszervezeti alapszervezet közössége

2024 Bárnai Árpád (Élményakadémia)

2025 Gosztonyi Géza (SZMME)


2019-ben az Év Innovatív Szociális Szolgáltatója díj is kiosztásra került



2019-ben XIII. Kerületi Önkormányzat és Intézményei Felelős Iskola Díj (avagy hogy lesz egy felhívásból lélekmelegítő kapcsolat) elnevezésű esélyegyenlőségi programja nyert


2025-ben alapított Hegyesi Gábor díj első kitüntetettje Bányai Emőke (KRE- PK, ME-BTK ATTI) volt.


2019. június 17., hétfő

Civil családsegítés


A (radikális) szociális munka új tevékenysége jelent meg hazánkban.


A „szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés javításának érdekében, a sikeresebb jelzőrendszeri működés kialakítása végett, a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások kiterjesztésének valamint bővítésének a helyszínen (szegregátumban) történő szükségszerű nyomatékosításával, továbbá az önkormányzati feladatellátáson túli szociális és gyermekjóléti szolgáltatások megvalósításával; intenzív szociális munkán alapuló komplex támogató tevékenységgel, egyfajta alternatív utcai mentorálás” formájában valósul meg a civil családsegítés.

Így írható körbe az új típusú tevékenység, mely reményeink szerint kívül marad a hivatalos ellátórendszeren. Sőt, ahogyan az előzetes szándék is kifejeződik, ezt kiváltva ezen túlmutatóan, ezen alapellátási tevékenységekre reflektív módon, kritikailag reagálva alkotja meg saját munkafázisait és metódusait.


Az első mondatban felvetett kijelentést, miszerint a radikális szociális munka új tevékenységi formája lesz a civil családsegítés vagy a hagyományos szociális munka, idővel magáévá teszi az alternatív-kritikai jellegű civil családsegítést az még a jövő kérdése. Addig is reménysugárként lebeghet a hazai gyermekjóléti rendszerben dolgozók számára – hogy a jelenleg több sebből vérző és többek által, így a benne dolgozók elmondásai szerint is a szociális munka klasszikus, a nemzetközi szociális munka etikai kódexében megfogalmazott szellemiségétől is egyre idegenebb, eszköztelen és kiüresített hivatalos (hagyományos) családsegítői tevékenység átmeneti vagy hosszú távú alternatívája lehet – a kísérleti jellegű civil családsegítés.


Néhányan emlékezhetnek: a 2000-es évek közepén jelent meg a fogvatartottak problémáira reagáló a velük tevékenykedő civil pártfogás, mely ugyancsak a „civil” fogalommal kívánta magát megkülönböztetni a hivatalos, bürokratizálódott, de még inkább elnyomó és adminisztratív jellegűvé degradálódott a mindenkori börtönvezetésnek kiszolgáltatott „sima” pártfogástól. Mára azonban eljutottunk oda, hogy ezek jelentős részét egyházi fenntartók vették át, akik pedig megmaradtak a világi szférában, azokat már egyáltalán nem vagy csak ritkán engedik a börtön falain belülre.

Talán ez várhat a civil családsegítésre is, hiszen a tevékenységében meghatározó „jelenlét típusú” szociális munka alapfilozófiájának újrafelfedezését (gondoljunk a korábban megvalósuló szociális munkától cseppet sem idegen settlement jellegű tevékenységekre) az egyik legnagyobb hazai egyházi jellegű (egyházi normatívával működtetett) szolgáltató (Magyar Máltai Szeretetszolgálat) alkotja és definiálja újra, saját maga által kreált új fogalmakkal.


A működési formát egy európai uniós projekt biztosítja, aminek köszönhetően a civil családsegítés vélt egyenrangú pozícióban találta magát, mind a projekt főpályázójával, – mely egy budapesti önkormányzat – mind pedig a projekt konzorcium többi tagjával így a hivatalos szociális és gyermekjóléti intézménnyel és a benne dolgozó kollégákkal. 
A családsegítés ezen kritikai formáját felsőfokú szociális végzettséggel rendelkező kollégák látják el!
Természetesen eddig még semmi különös nem történhetett volna, hiszen több vidéki és budapesti hasonló projektben kerül(t) sor, ilyen tereporientált/settlement jellegű („máltai” szóhasználatban: „jelenlét típusú”) szociális munkára. Azonban az említett főpályázó egyedülálló ötlete, mely szerint erre a tevékenységre egy civil szervezetet vonjon be, teremtette meg a kísérleti jellegű civil családsegítés infrastrukturális lehetőségét. A többi esetben ez a lehetőség, egyéni szinten a szakemberek számára biztosít némi alternatívát, mely inkább mégis kereset kiegészítés lehetőségeként realizálódik a gyakorlatban, mint a cseppet sem konfliktusmentes gyakorlatbani alternatívák megvalósulását.


Akárhogy is a következő években mindenképpen érdemes figyelemmel követni ezt az egyedülállónak (a cikk írójának ismeretei alapján) mondható kísérleti kezdeményezést, mely új tartalma mellett, legfőképpen a jelenleg működő hagyományos családsegítés gyakorlatára és az esetmenedzseri tevékenységekre mutat kritikai reflexiót.

2018. november 6., kedd

A szegények oldalán

ez a 2018-as Szociális Munka Napja Konferencia mottója. - nem véletlenül.

2016-ban ezen a címen jelent meg Gustavo Gutiérrez és Gerhard Ludwig Müller felszabadítási teológusok könyve az Új Ember kiadónál.

A könyv az itthon kevéssé ismert radikálisnak titulált katolikus teológiai irányzatot mutatja be és annak a hétköznapokra vonatkozó hitvallásával ismerteti meg az olvasóközönséget.

Azonban napjainkban még aktuálisabb a kinyilatkoztatás, mely alól a szociális munka sem térhet ki, még ha a hagyományos (hazai tekintetben a rendszerváltás utáni uralkodó irányzat) szociális munka értékei megkérdőjeleződnek, kritika alá esnek ill. régi-új szociálpolitikai iskolák bejelentkeznek uralkodó irányzatnak.

Sőt, tulajdonképpen ebben a kiélezett szituációban
kötelessége a reakcióellenes szociális munka irányzatoknak az állásfoglalás.
Mely ha nincs a szegénység ellen, akkor nem lehet a szegények mellett, ami magában foglalja az igazságtalanság és az elnyomás elutasítását.

Akkor, amikor a kontrolláló és felügyelő amúgy elnyomó jellegű technikákat, eljárásokat a rendészeti "szegényeltüntető" még elnyomóbb technikák váltják és puszta létezése az utcán élő fedél nélkülieknek szabálysértés, akkor az ideológiák kereszttüzében álló szociális munkának újra egyértelmű és határozott kinyilatkoztatásra és értékválasztásra kell magát sarkallnia különben elveszik és a történelem margóján találja magát. 

Az idei év szociális munka napi rendezvényén, az itthoni elfogultság és sziszifuszi hétköznapi munkavégzés béklyója alól megpróbálva felszabadítani a szociális munkás társadalmat, a konferencia szervezői külföldön tevékenykedő magyar szakembereket hívtak meg, hogy a külföldi gyakorlatokat bemutatva illetve szűkebben a norvég, német, ausztriai és angol szociálpolitikai szemléletet ismertetve és ezekre a leginkább befolyást gyakorló, uralkodó és meghatározó ideológiákkal ismertesse a hazai szakembereket.

Számos speciális de a szociális munka világában szervesen jelenlévő téma: így a szenvedélybetegek, főként a fiatal és fiatal felnőttek lehetőségei az ellátórendszerben, a fogyatékosok hétköznapjait egy bentlakásos intézményben éppúgy taglalni fogja szekció, mint a folyamatos kihívásoknak megfelelni igyekvő szociális felsőoktatási képzés rendszerét vagy épp a szociális munkás, mint munkavállaló karakterét és érdekérvényesítő lehetőségeit.

A plenáris kerekasztal beszélgetésen pedig az elmúlt év hazai eseményeire reflektálnak meghívott vendégeink ismertetve azon országok sajátosságait és hasonló esetekre adott válaszait, ahonnét érkeznek.

Idén először esik hétköznapra november 12. vagyis a Szociális Munka Napja, ami 2017 óta szakszervezeti küzdelmeknek köszönhetően munkaszüneti nap!


A Konferencia ünnepi eseménye a Szociális Munka Napi díjak átadása.Facebook esemény: ITT

Részletes: program


A SZMN Konferencia eddigi díjazottjai:

Év Szociális Szakembere díj:

2013 Bende Anna
2014 Csató Zsuzsa
2015 Kalmár Szilárd
2016 L. Ritók Nóra
2017 Németh László

Érdekvédelmi munkáért díj:

2013 Csikósné Dívják Mária
2014 Tóth László
2015 Gálfi Brigitta
2016 Bárócz Tímea
2017 Talyigás Katalin

Nem szabad elfeledkeznünk, hogy az idei ünnepségre szomorú és egyben tragikus esemény veti rá árnyékát, mégpedig az inárcsi családsegítő Vas-Turcsányi Andrea meggyilkolása. Ugyanakkor a gyászoló család megsegítésére szervezett szolidaritási akció megmutatta, hog vannak még tartalékok az ágazatban és ha szükséges és nagy a baj, akkor össze tud fogni a szakma és a benne dolgozók.
Reméljük nem későn!