Egyre több kollégától hallom azt, hogy: "igazából a szociálisokkal van a legnagyobb baj".
Már nem az első beszélgetésem volt, amikor az ellátórendszer ostorozása mellett felmerült az a szempont, hogy ma már 23 felsőoktatási intézmény kara, ontja magából a szociális munkás és szociálpedagógus diplomával rendelkező pályakezdőket, törvényszerűen felhígítva ezzel a szakmát.
A létszámnövekedést szükségszerűen követi a minőségi romlás. A tanóraszám csökken, a gyakorlatok jelképesek (teher a diáknak és tereptanárnak egyaránt), a jóval 60 főnél nagyobb évfolyamok nem, hogy ellensúlyoznák a társadalomban és az emberek egymás közötti viszonyaiban meglévő felszínes, kiüresedett, érzéketlenséget; mára már a segítő szakmát oktató - tényleg nem csak divatból emlegetett egykor a valódi emberi kapcsolatokat képviselő, családias hangulatú - intézmények is atomizálnak, megfelejtkeznek az emberről, így pedig elég nehéz emberközpontúságot közvetíteni.
Volt olyan kolléga, aki arra a felvetésemre, hogy szakszervezettel erősítsük meg a munkahelyi kollektívát és a szociális munkások gazdasági érdekeit, azzal utasított el, hogy "ő azért és ezért a kollégáért nem fog harcolni, mert ha rajta múlna már rég nem dolgozhatna szociális területen".
Egyre inkább ténnyé válik a gondolat; hogy nem egyedül van ezzel.
Egyes külföldi oktatási intézményekben bizonyos életkor betöltéséhez kötik a szociális területre jelentkezők jelentkezési feltételét. Ha nem is ez, de a felvételi alkalmassági újbóli visszavezetése kezdő lépésként elengedhetetlen.
Persze nem csak a "maiak" felelősségéről van itt szó.
Hiszen a régiek közül is többen mára kiégtek és ezzel gátolják kollégáik és leendő kollégáik munkáját.
Sőt általában a "régiek" az intézmények, ellátások és különböző szolgáltatások "vízfejei" is. Sokszor ők követelik meg, kényszerítik bele kollégáikat azokba az elvárásokba, melyekkel javarészt maguk sem értenek egyet vagy korábban nem értettek, de mivel működésük (és így egzisztenciájuk) ezek maradéktalan teljesítésétől függ, így behódolnak a "papíron stimmeljen" felfogásnak és az érintett pedig.... Elvégre nagyobb gond egy közig. hivatali ellenőrzés vagy figyelmeztetés, mint egy elégedetlenkedő ellátott "kurvaanyázása" hiszen az leszerelhető egy polgárőrrel, na és persze egy ellátotti panasz is "ledokumentálható".
Azonban sokszor figyelhető meg, hogy a frissen kikerült pályakezdő elhelyezkedve, túlzottan is próbál alkalmazkodni és haptákban állva lesi főnöke szavát és elvárásait, hogy minél előbb, kérdőjelek nélkül teljesíthesse azokat, ami viszont a nála tapasztaltabb és kritikusabb kollégáinál kiveri a biztosítékot.
És szociális munkásokról lévén szó, tudjuk, aligha van annál súlyosabb és megbocsáthatatlanabb hiba szakmánkban, ha valaki kérdőjelek nélkül, kritikátlanul csak parancsot teljesít.
Na az ilyen "szakemberekre" légyen az "régi" vagy "mai" nincs szüksége a szakmánknak.
