Szociális kritika egyenlőtlen társadalmunk gazdasági-politikai realitásairól és a hagyományos szociális munka válaszainak elégtelenségéről.
Gerlóczy Ferenc: Feltétel nélküli alapjövedelem - Egyék mindenki!
- Alapjövedelem film (magyar felirattal)
- Richard Jackson: Miért zavargok?
- Gerlóczy Ferenc: Feltétel nélküli alapjövedelem - Egyék mindenki!
- Ferencz Norbert: Radikális szociális munka
- Farkas Attila Márton: Üvölteni kell - a munkakényszer baloldali anarchista megközelítése
- "Hogyan lettünk szegények" konferencia zárónyilatkozata
- Mészáros György: A "rossz arcúak" szava - a kritikai pedagógia kihívása (84-101)
2014. november 6., csütörtök
A bérfeszültség megoldása
Köztudott, hogy elégséges szolgáltatásról való megállapodás hiányában a sztrájk nem jogszerű, azonban aligha születhet megállapodás arról, hogy milyen mértékben szüntessük be a munkavégzést, ezért a legegyszerűbb és leghatásosabb nyomásgyakorlási forma a vadsztrájk. Amikor is nincs előzetes egyeztetés csak sztrájk, ha 10-ből 8-an akkor annyian, ha 10-ből 10-en akkor 10-en.
Természetesen csak akkor javasoljuk alkalmazását ha az adott munkahely dolgozóinak minimum 50%-a csatlakozik. Minél többen megállnak a munkahelyen annál nagyobb a valószínűsége, hogy senkit nem ér szankció (elbocsátás) mert a többséget nem lehet kirúgni. Javasoljuk továbbá, hogy figyelemfelkeltés céljából első alkalommal 2 órás legyen a vadsztrájk időtartama. További infók és jelentkezés: ujszemlelet@gmail.com
radikális szociális munkások
2014. november 2., vasárnap
Au revoir (2009)
Az írás 2009-ben jelent meg az egykori http://hungary.indymedia.org/
oldalon:
A ma szociális munkását egy tűzoltóból és egy rendőrből gyúrták össze, a tűzoltótól örökölte a víz nélküli verbális tűzoltást, a rendőrtől pedig a gumibot nélküli őrködést a Rend (status quo) felett.
Tisztában vagyok vele, sokaknak nem fogok hiányozni, sokak nem fognak követni vagy éppenséggel senki sem.
„A szociális ellátás szakmai színvonalát is veszélyezteti” többek között
ezt az idézett részt is tartalmazta az a szakszervezeti felhívás, mely a kormány tervezett válságkezelő (megszorító) programjára reagált.
Pontosítva, nem a válság, hanem a kapitalizmus az, mely a szociális ellátás folyamatos színvonalcsökkenését eredményezi. Azonban ma már nem csak az ellátás színvonalcsökkenésével, han em a szociális ellátórendszer juttatásainak csökkenésévelis számolhatunk ill. a megmaradt juttatások feltételekhez való kötését és a korábbi jóléti (állampolgári jog) alapú odaítélést felváltja az „érdemes” juttatásra jogosult. Az évek óta elindult folyamatokra, melyek napjainkban kezdenek a gyakorlatban is körvonalazódni, nem maradt más választásom, minthogy ne adjam a nevem, és kiszálljak a szociális ellátórendszer elnyomó, szabályozó, többségi normákat követő és azt sulykoló oldaláról.
Radikális szociális munkásként az úgynevezett „ellátotti oldalra” állok.
Radikális szociális munkásként, (ha nem akarom eddigi szakmai hitvallásomat megtagadni) ki kell lépnem a legális szociális ellátórendszer keretei közül. A ma létező szociális ellátórendszerben
végzett eddigi szakmai munkám és szerzett tapasztalataim próbára tették szakmapolitikai irányultságomat, olykor olyan egyoldalú kompromisszumokra késztettek, melyet radikális szociális munkásként egyértelműen az elnyomottak (gondozottak, kliensek, érintettek) elleni „merényletnek” éltem meg. Egyfajta árulásként.
A kapitalista termelési mód újabb válsága csak növelni fogja ezen kompromisszumokat, melyeket a tehetetlenség és a valódi eszközök hiánya is tetéz a szociális munkások oldaláról.
A szociális munka tevékenysége hasonlóan a kapitalizmusban végzett többi bérmunkához, elidegeníti a munkát végzőt a munkája tárgyától, ami a szociális munkás esetében az elnyomott. A bérmunkában végzett szociális munka szükségszerűen eredményezi a szociális munkás és az elnyomott (kliens, érintett, gondozott) ellentétes platformra kerülését.
A szociális munka történetének kezdetén még működött a tolerancia, az empátia, a szép szó, a meghallgatás és a megengedés, de a társadalmi különbségek növekedésével ez egyre inkább párosult az „oda nem figyeléssel” és legfőképp a megértés hiányával. Mára azonban eltűnőben van ez a liberális beállítottságú (elfogadó megengedő/rogersi) szociális munkás típus is, helyét egyre inkább átveszi az elváró, a címkéző, a lesajnáló, a dologra/munkára bíró/ösztönző/kényszerítő, az atyáskodó karakterű szociális munkások özöne.
Ha valóban megértenénk az érintettek oldaláról jövő jelzéseket, akkor ellentmondásba keverednénk saját magunkkal, sőt saját életünkkel, mely többnyire többségi normákat követ. A végzett munkánk eredeti céljától való eltávolodásról már nem is beszélve.
A ma létező szociális munkás tevékenységek kivétel nélkül mára feladták az igazságosság és a szabadság növeléséért folytatott társadalmi változásokat generáló funkciójukat.
Ehelyett maguk is, a fennálló viszonyok konzerválására, a status quo megőrzésére és az uralkodó normák, szokások, konvenciók, hitek átadására esküsznek/kényszerülnek, hogy megtartsák társadalmi legitimizációjukat.
A radikális szociális munka tevékenysége nem törekszik legitimitásra, nem akar megfelelni a munkaadónak vagy a többségi társadalom (előítéletes) elvárásainak.
Peter Leonard 1975-ben azt írja az „Elemek a radikális szociális munka paradigmájához” c. cikkében, hogy: „a szociális ellátórendszerben végzett szakmai munka is igényel, az elnyomó és ellenőrző struktúrákban részvételt, de ameddig a kapitalizmus él, a radikális szociális munkásnak nincs sok alternatívája arra, hogy egyszerre a rendszeren belül is és ellene is dolgozzon”.
E sorok megírása óta 35 év telt el. A szociális munka a kezdeti segítő filantrópiáról, a balos szolidaritáson (emancipációs törekvések) át, napjainkban eljutott a konzervatív-ellenőrző reszocializációs, úgynevezett „light police” tevékenykedésig. A szociális munka új céljának kijelölése napjainkban zajlik, amely „új” célokért való tevékenykedésbe már egyre kevésbé fér bele egy magát radikális szociális munkásnak definiáló szakember.
Ebben a közegben és ezen, a szociális munkások felé irányuló új elvárások (pl: nyomor szem előli eltüntetése annak megszüntetése helyett) nyomása alatt, miközben a nélkülözők száma nem hogy csökkenne, mára nem maradt más alternatíva, mint kilépni ebből a többségi társadalom és a fennálló hatalom elvárásait diktáló és a többségi normák betartását ellenőrző és számonkérő struktúrából.
A rendszeren belül és ellene is dolgozó radikális szociális munkás állandósult skizofrén jellegű állapotban kénytelen munkáját végezni, melyet csak úgy oldhat fel, ha elkötelezi magát az egyik vagy másik oldal javára. Ha marad a szociális ellátórendszeren belül, akkor végleg megszűnik radikális szociális munkás lenni. Hiszen a szociális rendszeren belül végzett munka kénytelen-kelletlen de a teljes társadalmi-gazdasági rendszer továbbélését is szolgálja. A radikális szociális munkás nem dolgozhat egyszerre a szociális ellátórendszeren belül és a társadalmi-gazdasági rendszer ellen is.
A kapitalizmus egyik utolsó még álló bár egyre roskadtabb bástyája, a szociális ellátórendszer, mely átalakulóban van.
Ehhez egy radikális szociális munkás nem adhatja személyiségét, mellyel bár hatással van rá; enyhítheti vagy ellenkezőleg növelheti az ellátórendszerben lévő belső struktúrájából és létrejöttének a logikájából adódó a fennálló társadalmi-gazdasági rendszert védő és „light police” funkciókat, de megszüntetni soha nem lesz képes. Végeredményben az ellátórendszer lesz az, mely integrálja a radikális szociális munkás vagy a potenciális radikális szociális munkások személyiségét az ellátórendszer keretei (intézményi, jogszabályi stb.) közé és a kapitalizmus ápolónőivé és ápolóivá teszi őket. A radikális szociális munkás, ha fenntartja magának a „radikális” határozót, szakmai cselekvéseiből adódóan előbb-utóbb kirúgatja magát avagy nem várja meg, hanem tudatosul benne ez az összeegyeztethetetlen kettősség és maga mutat be az ellátórendszernek.
A radikális szociális munkás számára csak a radikális állásfoglalás és a tudatosság növelés (kritikai tudat fejlesztése) marad járható útként, csak most már nem benne, hanem a rendszer ellen dolgozva. Ez a gyakorlatban szükségszerűen kiegészül az elnyomottak oldalán (settlement) folytatott a polgári-kapitalista értékrendek (nacionalizmus, istenhit, patriarchális családmodell, promiszkuitás ellenesség, munka mítosz, magántulajdon szentség, állandósult „kisebbség”-ellenesség: etnikai-, rassz-, szexuális irányultsági-, nemi- alapon és egyre inkább a bérmunkához való viszony alapján) állandó rombolásával.
Ehhez pedig az első lépés, hogy elsétál a területileg illetékes okmányirodába és bejelentkezik közterületre. – ahogyan most én is teszem.
(2009 június)
oldalon:
A ma szociális munkását egy tűzoltóból és egy rendőrből gyúrták össze, a tűzoltótól örökölte a víz nélküli verbális tűzoltást, a rendőrtől pedig a gumibot nélküli őrködést a Rend (status quo) felett.
Tisztában vagyok vele, sokaknak nem fogok hiányozni, sokak nem fognak követni vagy éppenséggel senki sem.
„A szociális ellátás szakmai színvonalát is veszélyezteti” többek között
ezt az idézett részt is tartalmazta az a szakszervezeti felhívás, mely a kormány tervezett válságkezelő (megszorító) programjára reagált.
Pontosítva, nem a válság, hanem a kapitalizmus az, mely a szociális ellátás folyamatos színvonalcsökkenését eredményezi. Azonban ma már nem csak az ellátás színvonalcsökkenésével, han em a szociális ellátórendszer juttatásainak csökkenésévelis számolhatunk ill. a megmaradt juttatások feltételekhez való kötését és a korábbi jóléti (állampolgári jog) alapú odaítélést felváltja az „érdemes” juttatásra jogosult. Az évek óta elindult folyamatokra, melyek napjainkban kezdenek a gyakorlatban is körvonalazódni, nem maradt más választásom, minthogy ne adjam a nevem, és kiszálljak a szociális ellátórendszer elnyomó, szabályozó, többségi normákat követő és azt sulykoló oldaláról.
Radikális szociális munkásként az úgynevezett „ellátotti oldalra” állok.
Radikális szociális munkásként, (ha nem akarom eddigi szakmai hitvallásomat megtagadni) ki kell lépnem a legális szociális ellátórendszer keretei közül. A ma létező szociális ellátórendszerben
végzett eddigi szakmai munkám és szerzett tapasztalataim próbára tették szakmapolitikai irányultságomat, olykor olyan egyoldalú kompromisszumokra késztettek, melyet radikális szociális munkásként egyértelműen az elnyomottak (gondozottak, kliensek, érintettek) elleni „merényletnek” éltem meg. Egyfajta árulásként.
A kapitalista termelési mód újabb válsága csak növelni fogja ezen kompromisszumokat, melyeket a tehetetlenség és a valódi eszközök hiánya is tetéz a szociális munkások oldaláról.
A szociális munka tevékenysége hasonlóan a kapitalizmusban végzett többi bérmunkához, elidegeníti a munkát végzőt a munkája tárgyától, ami a szociális munkás esetében az elnyomott. A bérmunkában végzett szociális munka szükségszerűen eredményezi a szociális munkás és az elnyomott (kliens, érintett, gondozott) ellentétes platformra kerülését.
A szociális munka történetének kezdetén még működött a tolerancia, az empátia, a szép szó, a meghallgatás és a megengedés, de a társadalmi különbségek növekedésével ez egyre inkább párosult az „oda nem figyeléssel” és legfőképp a megértés hiányával. Mára azonban eltűnőben van ez a liberális beállítottságú (elfogadó megengedő/rogersi) szociális munkás típus is, helyét egyre inkább átveszi az elváró, a címkéző, a lesajnáló, a dologra/munkára bíró/ösztönző/kényszerítő, az atyáskodó karakterű szociális munkások özöne.
Ha valóban megértenénk az érintettek oldaláról jövő jelzéseket, akkor ellentmondásba keverednénk saját magunkkal, sőt saját életünkkel, mely többnyire többségi normákat követ. A végzett munkánk eredeti céljától való eltávolodásról már nem is beszélve.
A ma létező szociális munkás tevékenységek kivétel nélkül mára feladták az igazságosság és a szabadság növeléséért folytatott társadalmi változásokat generáló funkciójukat.
Ehelyett maguk is, a fennálló viszonyok konzerválására, a status quo megőrzésére és az uralkodó normák, szokások, konvenciók, hitek átadására esküsznek/kényszerülnek, hogy megtartsák társadalmi legitimizációjukat.
A radikális szociális munka tevékenysége nem törekszik legitimitásra, nem akar megfelelni a munkaadónak vagy a többségi társadalom (előítéletes) elvárásainak.
Peter Leonard 1975-ben azt írja az „Elemek a radikális szociális munka paradigmájához” c. cikkében, hogy: „a szociális ellátórendszerben végzett szakmai munka is igényel, az elnyomó és ellenőrző struktúrákban részvételt, de ameddig a kapitalizmus él, a radikális szociális munkásnak nincs sok alternatívája arra, hogy egyszerre a rendszeren belül is és ellene is dolgozzon”.
E sorok megírása óta 35 év telt el. A szociális munka a kezdeti segítő filantrópiáról, a balos szolidaritáson (emancipációs törekvések) át, napjainkban eljutott a konzervatív-ellenőrző reszocializációs, úgynevezett „light police” tevékenykedésig. A szociális munka új céljának kijelölése napjainkban zajlik, amely „új” célokért való tevékenykedésbe már egyre kevésbé fér bele egy magát radikális szociális munkásnak definiáló szakember.
Ebben a közegben és ezen, a szociális munkások felé irányuló új elvárások (pl: nyomor szem előli eltüntetése annak megszüntetése helyett) nyomása alatt, miközben a nélkülözők száma nem hogy csökkenne, mára nem maradt más alternatíva, mint kilépni ebből a többségi társadalom és a fennálló hatalom elvárásait diktáló és a többségi normák betartását ellenőrző és számonkérő struktúrából.
A rendszeren belül és ellene is dolgozó radikális szociális munkás állandósult skizofrén jellegű állapotban kénytelen munkáját végezni, melyet csak úgy oldhat fel, ha elkötelezi magát az egyik vagy másik oldal javára. Ha marad a szociális ellátórendszeren belül, akkor végleg megszűnik radikális szociális munkás lenni. Hiszen a szociális rendszeren belül végzett munka kénytelen-kelletlen de a teljes társadalmi-gazdasági rendszer továbbélését is szolgálja. A radikális szociális munkás nem dolgozhat egyszerre a szociális ellátórendszeren belül és a társadalmi-gazdasági rendszer ellen is.
A kapitalizmus egyik utolsó még álló bár egyre roskadtabb bástyája, a szociális ellátórendszer, mely átalakulóban van.
Ehhez egy radikális szociális munkás nem adhatja személyiségét, mellyel bár hatással van rá; enyhítheti vagy ellenkezőleg növelheti az ellátórendszerben lévő belső struktúrájából és létrejöttének a logikájából adódó a fennálló társadalmi-gazdasági rendszert védő és „light police” funkciókat, de megszüntetni soha nem lesz képes. Végeredményben az ellátórendszer lesz az, mely integrálja a radikális szociális munkás vagy a potenciális radikális szociális munkások személyiségét az ellátórendszer keretei (intézményi, jogszabályi stb.) közé és a kapitalizmus ápolónőivé és ápolóivá teszi őket. A radikális szociális munkás, ha fenntartja magának a „radikális” határozót, szakmai cselekvéseiből adódóan előbb-utóbb kirúgatja magát avagy nem várja meg, hanem tudatosul benne ez az összeegyeztethetetlen kettősség és maga mutat be az ellátórendszernek.
A radikális szociális munkás számára csak a radikális állásfoglalás és a tudatosság növelés (kritikai tudat fejlesztése) marad járható útként, csak most már nem benne, hanem a rendszer ellen dolgozva. Ez a gyakorlatban szükségszerűen kiegészül az elnyomottak oldalán (settlement) folytatott a polgári-kapitalista értékrendek (nacionalizmus, istenhit, patriarchális családmodell, promiszkuitás ellenesség, munka mítosz, magántulajdon szentség, állandósult „kisebbség”-ellenesség: etnikai-, rassz-, szexuális irányultsági-, nemi- alapon és egyre inkább a bérmunkához való viszony alapján) állandó rombolásával.
Ehhez pedig az első lépés, hogy elsétál a területileg illetékes okmányirodába és bejelentkezik közterületre. – ahogyan most én is teszem.
(2009 június)
2014. október 24., péntek
2014. október 23-i beszédem a Blahán
Üdvözlök
mindenkit! Főiskolai diplomával rendelkező, jelenleg betanított
munkásként dolgozó, 33 éves szakszervezeti tag és ifjúsági
vezető vagyok. Az alaptörvény szerint nem, a gyakorlatban viszont
családban élő, egy 2 éves, házasságon kívül született
gyermek apukája.
Fiatal
érdekvédőként azt kell mondanom: a szakszervezetek rendszerváltás
utáni szerepe finoman szólva is ellentmondásos. Ahogy ’56-ban a
hatalom pártját fogták a munkástanácsokkal, vagyis a néppel
szemben, úgy az elmúlt 25 évben is sokszor szegődtek a dolgozói
érdekekkel ellentétes érdekek szolgálatába. Szakszervezeteinket
a társadalom alapvető civil szervezeteiként definiáljuk.
Szakszervezetként éppen ezért ma arra lenne szükség, hogy ne
csak civilként hivatkozzunk magunkra, hanem kezdjünk el végre úgy
is működni: legyen bennünk kurázsi, legyünk pártfüggetlenek,
legyünk szolidárisak és szolgáljuk a dolgozók érdekeit a profit
érdekeivel szemben. Szakszervezeti vezetőként vallom: csak így
lehetünk újra hitelesek a nép szemében!
A
szakszervezeti munka évszázados, kitartó küzdelemben érte el a
ma oly természetesnek tűnő fizetett szabadságot, az ötnapos
munkahetet, a táppénzt, a méltányos végkielégítést,
vagy a munkanélküli segélyt. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy
ezek a vívmányok milyen kemény és életveszélyes harcok árán
születtek meg! A rendszerváltás óta ezek a kiharcolt jogok
folyamatosan épültek le. De 2010 után, az Orbán-rezsim által
bevezetett új Munka Törvénykönyve nyíltan hadat üzent nemcsak a
szakszervezeteknek, hanem a munkavállalóknak is. Reálbéreink
tartósan csökkennek, az adó felzabálja a végkielégítést.
Egyre kevesebb a táppénz összege és egyre rövidebb ideig jár az
álláskeresési támogatás. Az elmúlt fél évtizedben a
társadalom túlnyomó többségét alkotó bérből és fizetésből,
a napi munkából élő állampolgárok életszínvonala és
létbiztonsága tartósan és jelentősen romlott!
Fel
kell ismernünk - itt egy nemzet menetel a bérminimum, az általános
közmunka és az általános bérrabszolgaság felé!
Hogy
beszélhetnénk a munkavállalók védelméről, ha látjuk, hogy ma
a gyógyulás esélyeit a beteg fizetőképessége határozza meg?
Ha
látjuk, nem lesz tisztességes betegbiztosítási-, és működőképes
nyugdíjrendszerünk?
Ha
látjuk, hogy a gyermekeink a közoktatás szándékolt kudarcai
miatt tudatlanok maradnak?
2007-ben
szociális munkásként az elesettek oldalán állva, velük karöltve
harcoltam az életlehetőségeik javításáért, a tehetetlenség
leküzdéséért és a nélkülözés megszüntetéséért. Utcán és
erdőben hajléktalanságban élő-, illetve börtönben fogva
tartott emberekkel. Mára azonban a szociális ágazatban dolgozókért
küzdök, akiknek átlagbérei nem érik el a létminimum szintjét.
Ma
a hivatásos segítők javarésze dolgozói szegénységben él!
Mára
nem kizárólag a szegények lettek üldözöttek, hanem maguk a
szegények szövetségesei, segítői is, legyenek civil, egyházi
vagy állami segítők.
Össztársadalmi
érdek, hogy a köz alkalmazásában dolgozók: a bölcsödei
dolgozók, a szociális szakemberek, a közgyűjtemények dolgozói,
az egészségügy, a kultúra, vagy az oktatás területén dolgozók
a valós társadalmi súlyuknak megfelelő bért kapjanak.
A
közszférában foglalkoztatottak többsége szellemi munkát végez,
de jövedelmük közel 50 százalékkal kevesebb, mint a
versenyszféra azonos képzettségű munkavállalóié. A fizikai
munkakörökben dolgozóknál nincs ilyen szakadás, ott a bérek
mindkét szektorban kiugróan alacsonyak. 40 ezer közszolga
minimálbérért dolgozik. Ez havonta nettó 66.500 forintot jelent.
De nincs sokkal jobb helyzetben az a 150 ezer fő sem, akik
szakmunkás bérminimumot, vagyis 77.300 forintot visznek haza.
Hogyan
tehetnénk hát szabaddá magunkat, ha ilyen riasztó a dolgozói
szegénység mértéke?
Én
jelenleg betanított szakmunkásként többet keresek, mint a
felsőfokú végzettségemmel, diplomás szociális munkásként.
Azért vállalok szerepet a szakszervezetben, mert meggyőződésem,
hogy csak úgy válhatok szabaddá, ha munkavállalóként
Magyarországon nem kényszeríthetnek lehetetlen körülmények
közé. Ha majd a napi 8 órás munkavégzés végén nem az lesz
kérdésem: egyen a család, vagy fizessem be a számlákat?
Éppen
ezért a feladatunk adott: nem csak belépni kell a szakszervezetekbe
mindannyiunknak, hanem meg is kell változtatnunk azt. Az
élethelyzetünk javulása csak a szakmánk érdekképviseletén
keresztül valósulhat meg.
Éljen a Köztársaság!
(A beszédemnél felhasználtam a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöki tisztségére jelölt Boros Péterné MKKSZ főtitkár középtávú szakszervezeti programjának bizonyos részeit.)
2014. október 4., szombat
"Zsolt van válságban" (Beszámoló tanszéki esték 8. - Szocmunka helyzete)
Győri Péter egészen eddig jutott a csütörtökön megrendezett szociális munkás tanszéki estén megrendezett "közös töprengésen" - ahogyan Nyilas Mihály fölkonferálta moderátorként az eseményt.
Szerencsére többeknek kinyílt a bicska a zsebében és ennek hangot is adtak, és voltak "nagyjaink", akik látható módon teljesen elvesztették a valósággal való viszonyukat. Olyannyira, hogy burkolt cenzúraként még az is le lett tiltva, hogy Bugarszki Zsolt hiányában reagáljunk és értelmezgessük magát a vitaindító gondolatokat.
Véleményem szerint (melyben ez az este megerősített) megérkezett és már régóta itt van az "új generáció és az új szemlélet", melynek nincs más feladata mint a tiltakozást-ellenállást szervező, a petíciót aláírató, az emberek (ebben az esetben szociális munkások) részvételiségét célzó módszertant alkalmazni, és a létező elnyomást tudatosító szociális munkásoknak átvenni a szakmai színtereken zajló diskurzusok, szervezetek, képzések stb. irányítását.
És akkor a beszámoló:
Résztvevők:
Nyilas Mihály moderátor
Szoboszlai Katalin szociális munkás, főiskolai docens
Szabó Lajos klinikai szakpszichológus, ny. főiskolai tanár
Uray Gergely szociális munkás (gyermekvédelem)
Nyilas a következő 5 bevezető kérdést tette fel, melyre szeretett volna kitérni, megtárgyalni:
1. Mi az, hogy szakma?
2. "Helyzet van!?"
3. Képzés helye - funkciói-diszfunkciói
4. Praxis
5. Mérleg 25 évről racionálisan
6. Szakma jövőképe
Első kérdésre:
Szoboszlai Katalin igen "erősen" bekezdett, hiszen határozottan állást foglalt, hogy "szociális munka az, amit szociális munkások végeznek"
- mint kiderült ez lehet a formálódó új generáció és régi-új szemléletű szociális munkások koalíciójának alapvető minimuma. A szociális munkás pedig az, akinek van szakirányú felsőfokú végzettsége erről.
Szabó Lajos
idézve vkit, "szeretnie és gondoskodnia kell, aki ezt a hivatást végzi"
"a segítő szakmát végző, olyan specialista, aki a források és támogató háttér specialistája".
"hídakat építünk a családok felé"
Uray Gergely
nem merné azt mondani, hogy csak a diplomások szociális munkások, már csak azért sem, mert próbál úgy tekinteni korábbi munkájára, amikor még nem volt szociális munkás, hogy az is szociális munka volt
"mikor én is diploma nélkül dolgoztam, azt is merem szociális munkának nevezni"
Szoboszlai
a kérdés természetesen bonyolultabb és összetettebb ennél, a szociális munkát nem diplomás szociális munkások kezdték, bizonyos dolgokat ki kell mondani...
Szabó
a szociális gondozó is részese a szociális munkának
2. kérdés
"Helyzet van, Bugarszki szerint válság van" - Nyilas
Uray
Nem osztom ezt a pozitivista megközelítést, hiszen feltételezi, hogy korábban jobban mentek a dolgok, de az is igaz, hogy rossz felé megyünk és szűkülő térben
Nyilas: Bugarszki "morális válságról is ír" a kontroll és a szolgáltató funkció ellentmondásáról
Szoboszlai
nem sikerült válaszokat adni, a válság tünet a történetek után megyünk
Szabó
ha a szociális munka megbukott, akkor a magyar társadalom is megbukott
ez egy etikailag érzékeny szakma, "felelősségünk a klienseink sorsa"
A szociális munkásnak vastag bőrének kell lenni, a kulcskérdés, hogy milyen érték, milyen norma az mely szerint működik a szociális munkás, ugyanakkor a klienseknek is tudni kell alkalmazkodni a világhoz.
Meg kell teremteni a kontrollok és kliensek autonómiájának egyensúlyát.
Uray
sokféle képzés van sokféle értékrenddel
Nyilas
szociális munka követte a társadalmi-szociálpolitikai változásokat?
Szoboszlai
a képzés a hazai gyakorlatból és külföldi tapasztalatokból áll össze
ugyanakkor az eszközök és módszerek elmaradása tapasztalható
Szabó
volt diákjaival való találkozása során megkérdi "mit vittek magukkal?" szemléletet és értékeket vittek magukkal az ismereteket meg megtanulta megfigyelhető, hogy nem túl felülértékelése az elméleteknek a gyakorlati szakemberek oldaláról
a szociális munka sebezhető, felépítettük az iskoláját, de a műhelyét nem.
az oktató nem tud úgy oktatni ha nincs eleven kapcsolata a gyakorlati szakemberekkel
Szoboszlai
A szociális munkát a szociális munkás tanulja a praxisban is, a terepmunka nagyon fontos, a praxis legyen megrendelő a képzés felé
Nyilas
az angolszász társadalomkritikai attitűd köpenyéből bújtunk ki
Szabó
nem túl erős a laterális gondolkodó képesség
("egy ötletgeneráló és problémamegoldó technika, amelyben úgy hozunk létre ötleteket, hogy újszerűen tekintünk a meglévő dolgokra" - forrás)
Nyilas
van olyan terület, amellyel elégedettek lehetünk?
Uray
túlzott eufóriát nem éltem meg
Szoboszlai
nem tudok ilyen területet mondani, talán a hajléktalan ellátás, a küzdelmek itt-ott beérnek
Szabó
hiszem, hogy képes a szakma belső fejlődésen végigmenni
Hozzászólások kérdések
Kondor Zsuzsa
adott társadalom értékeit kell átadni vagy a szociális munka idelizált értékeit?
Rábai Joyi
Műhelyek vannak
Fülepi Henrietta
Mit üzentek a pályakezdőknek?
Szoboszlai
Tedd a dolgod!
Zilai
nézőpontok átalakultak, szükségletek nem változtak, egyfajta egység megtalálása a feladat, a tettek épülnek be a szociálpolitikába
Kerezsi Klára
érvek kellenek a politika felé, hogy ezzel is felvértezzük a szakma képviselőit a minisztériumban, hogy amikor az ágazatok közötti elosztás folyik, akkor legyenek megfelelő érvei
Kis Diána
a szakmai megbecsültség a bérek függvénye is
Győri Péter
a címben szereplő idézet volt tőle ezen a napon a legjellemzőbb gondolat
Szarka Szandra
"ideges vagyok"
kerülgetünk vmit, ami nincs kimondva, a szakma milyen helyzetbe van belekényszerítve?
Hegedűs Zsuzsa
nem dolgozunk együtt
Hegyesi Gábor
nincs levédve a szakma
szociális munkás a diplomás, a szociális munka túlnőtt mintegy felette áll a szociálpolitikán
ugyanakkor a más végzettségűek szociális szakemberek de nem szociális munkások
más szociális munkát kell csinálnunk mint 20 éve
Gosztonyi Géza
divergál a szakma, forrásokért folytatott harc egymás ellen zajlik
Alacsony Zsóka
a vége felé felállt egy elsőéves hallgató, aki mintegy kimondta, hogy ez az egész egy "rendszerellenes"
azt már csak én teszem hozzá, hogy:
SZAKMA
Szerencsére többeknek kinyílt a bicska a zsebében és ennek hangot is adtak, és voltak "nagyjaink", akik látható módon teljesen elvesztették a valósággal való viszonyukat. Olyannyira, hogy burkolt cenzúraként még az is le lett tiltva, hogy Bugarszki Zsolt hiányában reagáljunk és értelmezgessük magát a vitaindító gondolatokat.
Véleményem szerint (melyben ez az este megerősített) megérkezett és már régóta itt van az "új generáció és az új szemlélet", melynek nincs más feladata mint a tiltakozást-ellenállást szervező, a petíciót aláírató, az emberek (ebben az esetben szociális munkások) részvételiségét célzó módszertant alkalmazni, és a létező elnyomást tudatosító szociális munkásoknak átvenni a szakmai színtereken zajló diskurzusok, szervezetek, képzések stb. irányítását.
És akkor a beszámoló:
Résztvevők:
Nyilas Mihály moderátor
Szoboszlai Katalin szociális munkás, főiskolai docens
Szabó Lajos klinikai szakpszichológus, ny. főiskolai tanár
Uray Gergely szociális munkás (gyermekvédelem)
Nyilas a következő 5 bevezető kérdést tette fel, melyre szeretett volna kitérni, megtárgyalni:
1. Mi az, hogy szakma?
2. "Helyzet van!?"
3. Képzés helye - funkciói-diszfunkciói
4. Praxis
5. Mérleg 25 évről racionálisan
6. Szakma jövőképe
Első kérdésre:
Szoboszlai Katalin igen "erősen" bekezdett, hiszen határozottan állást foglalt, hogy "szociális munka az, amit szociális munkások végeznek"
- mint kiderült ez lehet a formálódó új generáció és régi-új szemléletű szociális munkások koalíciójának alapvető minimuma. A szociális munkás pedig az, akinek van szakirányú felsőfokú végzettsége erről.
Szabó Lajos
idézve vkit, "szeretnie és gondoskodnia kell, aki ezt a hivatást végzi"
"a segítő szakmát végző, olyan specialista, aki a források és támogató háttér specialistája".
"hídakat építünk a családok felé"
Uray Gergely
nem merné azt mondani, hogy csak a diplomások szociális munkások, már csak azért sem, mert próbál úgy tekinteni korábbi munkájára, amikor még nem volt szociális munkás, hogy az is szociális munka volt
"mikor én is diploma nélkül dolgoztam, azt is merem szociális munkának nevezni"
Szoboszlai
a kérdés természetesen bonyolultabb és összetettebb ennél, a szociális munkát nem diplomás szociális munkások kezdték, bizonyos dolgokat ki kell mondani...
Szabó
a szociális gondozó is részese a szociális munkának
2. kérdés
"Helyzet van, Bugarszki szerint válság van" - Nyilas
Uray
Nem osztom ezt a pozitivista megközelítést, hiszen feltételezi, hogy korábban jobban mentek a dolgok, de az is igaz, hogy rossz felé megyünk és szűkülő térben
Nyilas: Bugarszki "morális válságról is ír" a kontroll és a szolgáltató funkció ellentmondásáról
Szoboszlai
nem sikerült válaszokat adni, a válság tünet a történetek után megyünk
Szabó
ha a szociális munka megbukott, akkor a magyar társadalom is megbukott
ez egy etikailag érzékeny szakma, "felelősségünk a klienseink sorsa"
A szociális munkásnak vastag bőrének kell lenni, a kulcskérdés, hogy milyen érték, milyen norma az mely szerint működik a szociális munkás, ugyanakkor a klienseknek is tudni kell alkalmazkodni a világhoz.
Meg kell teremteni a kontrollok és kliensek autonómiájának egyensúlyát.
Uray
sokféle képzés van sokféle értékrenddel
Nyilas
szociális munka követte a társadalmi-szociálpolitikai változásokat?
Szoboszlai
a képzés a hazai gyakorlatból és külföldi tapasztalatokból áll össze
ugyanakkor az eszközök és módszerek elmaradása tapasztalható
Szabó
volt diákjaival való találkozása során megkérdi "mit vittek magukkal?" szemléletet és értékeket vittek magukkal az ismereteket meg megtanulta megfigyelhető, hogy nem túl felülértékelése az elméleteknek a gyakorlati szakemberek oldaláról
a szociális munka sebezhető, felépítettük az iskoláját, de a műhelyét nem.
az oktató nem tud úgy oktatni ha nincs eleven kapcsolata a gyakorlati szakemberekkel
Szoboszlai
A szociális munkát a szociális munkás tanulja a praxisban is, a terepmunka nagyon fontos, a praxis legyen megrendelő a képzés felé
Nyilas
az angolszász társadalomkritikai attitűd köpenyéből bújtunk ki
Szabó
nem túl erős a laterális gondolkodó képesség
("egy ötletgeneráló és problémamegoldó technika, amelyben úgy hozunk létre ötleteket, hogy újszerűen tekintünk a meglévő dolgokra" - forrás)
Nyilas
van olyan terület, amellyel elégedettek lehetünk?
Uray
túlzott eufóriát nem éltem meg
Szoboszlai
nem tudok ilyen területet mondani, talán a hajléktalan ellátás, a küzdelmek itt-ott beérnek
Szabó
hiszem, hogy képes a szakma belső fejlődésen végigmenni
Hozzászólások kérdések
Kondor Zsuzsa
adott társadalom értékeit kell átadni vagy a szociális munka idelizált értékeit?
Rábai Joyi
Műhelyek vannak
Fülepi Henrietta
Mit üzentek a pályakezdőknek?
Szoboszlai
Tedd a dolgod!
Zilai
nézőpontok átalakultak, szükségletek nem változtak, egyfajta egység megtalálása a feladat, a tettek épülnek be a szociálpolitikába
Kerezsi Klára
érvek kellenek a politika felé, hogy ezzel is felvértezzük a szakma képviselőit a minisztériumban, hogy amikor az ágazatok közötti elosztás folyik, akkor legyenek megfelelő érvei
Kis Diána
a szakmai megbecsültség a bérek függvénye is
Győri Péter
a címben szereplő idézet volt tőle ezen a napon a legjellemzőbb gondolat
Szarka Szandra
"ideges vagyok"
kerülgetünk vmit, ami nincs kimondva, a szakma milyen helyzetbe van belekényszerítve?
Hegedűs Zsuzsa
nem dolgozunk együtt
Hegyesi Gábor
nincs levédve a szakma
szociális munkás a diplomás, a szociális munka túlnőtt mintegy felette áll a szociálpolitikán
ugyanakkor a más végzettségűek szociális szakemberek de nem szociális munkások
más szociális munkát kell csinálnunk mint 20 éve
Gosztonyi Géza
divergál a szakma, forrásokért folytatott harc egymás ellen zajlik
Alacsony Zsóka
a vége felé felállt egy elsőéves hallgató, aki mintegy kimondta, hogy ez az egész egy "rendszerellenes"
azt már csak én teszem hozzá, hogy:
SZAKMA
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
