2014. május 31., szombat

A "semleges" Vöröskereszt és a kamara


2006 és 2010 között Szeghalom városának FIDESZ-es önkormányzati képviselője, 2011-ben pályázik a Magyar Vöröskereszt Békés megyei igazgatói posztjára, elnyeri.
2012-től pedig, már a Magyar Vöröskereszt igazgató helyettese. (na persze egy bölcsész-katona mellé egy szaki is szükséges).
Ez a sikeres szakmai előmenetel egy bizonyos Nagy Gábor nevéhez fűződik, ezzel persze még önmagában nem vívta volna ki, hogy cikk jelenjen meg róla, azonban a legutóbbi szakmai tanácskozáson elhangzott: „ a kamara alapítása és ezzel együtt a kötelező kamarai tagság is benne van a szociális életpályamodell bizottsági diskurzusban”. Na ezért viszont utánajártunk honnét e vissza-visszatérő „nagyszerű” kezdeményezés és mint kiderült a kamara létrehozásának egyik legnagyobb lobbistája, maga Nagy Gábor.
Aki, amúgy Debrecenben végzett szociálpolitikát. 
Veg31.JPG 
(Nagy Gábor középen)

És egy olyan civil szervezet igazgató helyettese, aminek nevében, delegáltjaként az életpályamodell bizottságokban lobbizik a kamaráért.
"Annak érdekében, hogy továbbra is élvezze mindenki bizalmát, ellenségeskedések során a mozgalom nem állhat egyik oldalra sem, és sohasem folytathat politikai, faji, vallási illetve ideológiai természetű vitákat." - áll ugyanennek a szervezetnek az alapszabályában.

Még jó, hogy érdeket egyeztethet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése