Intézményesített elnyomás

"milyen dolog ez? vakot kitiltani a vakok intézetéből?" - a vakok intézetéből kitiltott férj, akinek a felesége rehabilitációs szerződéssel addig bent lakott

"az igazgatónő bízta meg ezzel" - a bántalmazó

"följelentettél köcsög"- a bántalmazó

"elmész tanúskodni, meg ne merjél az utcán se jelenni mert kitaposom a beled" - ugyancsak a bántalmazó

"jegyzőkönyvet készíttettünk, amit természetesen nem bocsátottak rendelkezésünkre, mondván azzal, hogy házon belül lesz kivizsgálva az ügy" - az egyik bántalmazott


"hát tulajdonképpen itt nem volt semmi csak egy nyakleves és egy fenékbebillentés" - egy nővér a bántalmazásról

"indítottak vizsgálatot maguk ellen aztán megsimogatták saját magukat hogy nagyon ügyesek, nagyon szépek vagyunk"  - egy bentlakó

"a megvert emberrel bocsánatot kérettek attól aki megverte és még alá is íratták vele ezt a papírt" - egy bentlakó

"ijedtükben, meg zavarukban magyarán kimondva a seggnyalás miatt azt se tudták, hogy ezt a helyzetet hogy mentsék meg és ebbe a kínjukba ötlötték ki ez a hülyeséget, hogy a megvert emberrel aláírattak egy papírt, hogy ő bocsánatot kért a megverőjétől" - egy bentlakó

(az idézett részek a filmben hangzanak el, az, hogy kinek tulajdoníthatóak ezek a szavak a filmből lettek kikövetkeztetve)

Egy kritika kritikája

avagy amit egy liberális szociálpolitikus nem tud vagy nem akar észrevenni

Jelen cikkemben Szikra Dorottya szociálpolitikus Produktív szociálpolitika c. cikkére reagálok a radikális szociális munka szellemiségében.


Nemcsak központosítás és jogfosztás zajlik, az Új Munka Terv végrehajtásával, hanem ezzel párhuzamosan egyfajta erőszakosan felülről irányított "egységesített életmód-osítási" folyamat. Vidéki és földdel rendelkező esetében ez egyfajta kispolgárosítási, a városi munkanélküli népesség esetében pedig "bérrabszolgásodási" folyamat.
Az, hogy ezeknek a Munkaprogramoknak a szellemi elődei a Horthy-korszak nemzeti-keresztény, amúgy soviniszta és antiszemita politikai filozófiái között találhatóak cseppet sem újdonság. Talán ennek mostani tudatosulása, ráébredése sokkolja a liberális szociálpolitikusainkat is. ("A már létező elnyomás tudatosítása súlyosabbá teszi ennek létét" Freire). A (köz)munkaprogram hasonlóan liberális vagy szocdem jellegű elődeihez továbbra is a rendszer keretei között próbál találni megoldást. Cseppet sem tudomást véve arról a jelenségről, melyet több szerző pl.:U. Beck, V. Forrester, R. Castel, Szalai E. már leírt, és a termelékenység új törvényének neveznek miszerint: "egyre kevesebb jól képzett, globálisan kicserélhető ember, egyre nagyobb teljesítményt és szolgáltatást tud nyújtani, következésképp a gazdasági növekedés most már nem csökkenti a munkanélküliséget, hanem fordítva a munkahelyet csökkenti"
Ezzel megteremtve a dologtalanok (v. feleslegesek) társadalmi osztályát.
Nemcsak a közmunkaprogram, ahogy Szikra Dorottya állítja, hanem úgy általában a (bér)munka is "az egyén önrendelkezését, méltóságát, választási lehetőségét veszi el...". Hiszen a munkáért zajló egymás ellen folyó ádáz harc nem engedi a leendő alkalmazottat válogatni vagy épp méltóságát vagy önrendelkezését bármilyen mértékben tiszteletben tartani. Az állandó munkakényszer nyomása közben, melynek a többség ki van téve, csak egy liberális gondolkodásában jelenthet meg "a választás", "a méltóság"  fennkölt fogalma, miközben maguk a dolgozók tudják; régen nincs és nem is volt ez választás vagy végképp önrendelkezés kérdése. Mivel egyetlen legális jövedelemszerző forrásuk a bérmunka. A Magyar Munka Tervvel épp ez a legnagyobb probléma, hogy mostantól már esélyt és lehetőséget sem hagy alternatív életformákra, életmódokra, hanem egységesen, totális módon mindenkit a munka (legyen az köz vagy bér) igájába hajt. Vallási fundamentalizmusként agyba-főbe ismételgeti, "aki tud dolgozzon" zsoltárt, tudomást sem véve arról a törvényszerű helyzetről, hogy nincs annyi munka, amennyi munkakereső.
Hiú ábrándot hajt de ez azáltal válik veszélyessé és embertelenné, hogy ezt állami szintre emelve rendészeti jellegű irányítás és ellenőrzés mellett teszi és ráadásul még (várhatóan) szankcionálja is. Egyszóval tudatosítja az általunk már régóta hangoztatott Sorel-i mondást, miszerint: "a kormány szégyelli bevallani, hogy a zavargások veszélye miatt folytat szociálpolitikát" azzal a különbséggel, hogy ma már a szociálpolitika végrehajtói nem a szociális munkások, hanem rendőrök és egyéb körzeti megbízottak. Elejét véve az esetleges zavargásoknak, hiszen mi másért bízná karhatalmi szervekre a kormány ennek a struktúrának a működtetését? Még maga is tisztában van vele (feltételezi), hogy sokan még a kényszerítő eszközök hatására sem fognak legálisan dolgozni. Amíg az illegális, fekete munkavégzéssel, többet lehet keresni, mint a bejelentett vagy egyéb közmunkát végző tevékenységekkel, addig senki ne csodálkozzon miért választják ezt az emberek. A fekete munkák létrehozója és haszonélvezője épp az a kispolgári osztály, aki a KKV-k (kis és középvállalatok) tulajdonosaként csak így tud profitálni tőkéjéből és versenyezni a nagyobb tőkével rendelkező hazai és külföldi tőkésekkel szemben. Azonban a kárvallott megint csak, az egészségügyi és nyugdíjbiztosítását ezáltal elvesztő dolgozói osztály. Vagyis először a fekete foglalkoztatókra kellene lesújtania a hatalommal rendelkezőknek és aztán elgondolkoznia azon, hogy mit kezd azokkal, akik ha akarnának se tudnának dolgozni, akik mára nem túlzás, de önálló társadalmi réteget képviselnek a dolgozói osztályon belül. Mivel azonban a feketén foglalkoztatóknak és családjaiknak nagyobb a politikai befolyásuk vagyis tudatosabban élnek állampolgári jogaikkal és vesznek részt a közügyekben, így aligha hozna a politikai döntéshozó elit őket sújtó intézkedéseket. 
Radikális szociális munkásként javaslatom: az egykulcsos adórendszer felváltása progresszív adózással, a legálisan megszerezhető bérek emelése, valamint a "feleslegessé" (szakirodalomban: dologtalanok, haszontalanok) vált tízezrek megszervezése (közösségszervezés) és mindennapos megélhetési gondjaiknak csökkentése végett állampolgári bér bevezetése. Mely utóbbi bevezetése kihatással lenne és lehetőséget adna a liberálisok által emlegetett szabad választásnak, önbecsülésnek és önrendelkezésnek is. Addig is marad a munkakényszer legyen az legális -, köz- vagy fekete munka.      

Radikális szociális munka /II. rész/

November óta vagyok adós a folytatással (akkor jelent meg az első rész ) hát tessék:


A radikális szociális munka (rszm.) kialakulása a 60-as és 70-es évek diáklázadásihoz köthető, amikor is a szociális munkás képzésekben is erősödtek a kritikai elgondolások és ennek eredményeként vitákat generálva megkérdőjelezték a szociális munka hagyományos értékeit és társadalomhoz fűzödő addigi viszonyát, mely egyre inkább az alkalmazkodást és a társadalmi béke megőrzését szolgálta, mintsem a meglévő ellentétek hangsúlyozását, vagy az elnyomás arcainak (hatalomnélküliség, kulturális elnyomás, kirekesztettség, kizsákmányolás, erőszak) tudatosítását. 
Elmélet filozófiai alapjai a konfliktuselméletek között keresendő. Az elnevezés Marx tételére vezethető vissza, miszerint a konfliktus az emberi társadalmak lényegéhez tartozik, sőt maga a konfliktus a társadalmak fejlődésének egyik mozgatóereje. A konfliktus a meglévő társadalmi osztályok érdekellentétéből fakad. Vagyis egy állandó osztályharc résztvevői vagyunk. Amelyben a társadalom felsőbb osztálya a hatalom, a kultúra, a média stb. birtoklásával befolyásolja az alsóbb társadalmi osztályokat. Akik így társadalmilag meghatározott kényszerek (pl: nem általuk hozott törvények, hamis tudat) és elnyomás alatt kell, hogy éljenek.
A szociálpolitika és az ezt végrehajtó hagyományos szociális munka az elnyomó és korlátozó struktúrák leplezését és valamelyest hatásának (növekvő egyenlőtlenségek) enyhítését hivatott szolgálni. De ennek végleges megszüntetésében nem érdekelt. A rszm. szemlélete alapjaiban kérdőjelezi meg azt a védekező a meglévő társadalmi-gazdasági rendszer érdekében kifejtett gyakorlatot, mely a hagyományos szociális munka tevékenységét és elméleti gyökereit jellemzi. A rszm. megszületése a marxi mondás újra felelevenítése és szociális munkába való átültetése: vagyis nem a világ különböző értelmezése, hanem a megváltoztatása a feladat. Radikális szociális munkásnak lenni, annak a gyakorlatnak a tudatosítása, mely tevékenységének középpontjába a változtatást állítja.

Alinsky: az emberi méltóságról

Újra elővettem Alinsky könyvét; A civil szervezkedés ábécéjét és bizony egy eddig agyon csépelt, a szociális munkában igen sokat hangoztatott bár konkrét jelentéssel alig felruházott kifejezés valódi, számunkra is elfogadható értelmezésére és a szervezési munkával és demokráciával összefüggő kapcsolatára bukkantam:


"Megtanulni tisztelni mások emberi méltóságát azt jelenti, hogy nem fosztjuk meg őket attól az elemi joguktól, hogy érdemben részt vegyenek saját problémáik megoldásában.
 
Ha tiszteljük társaink emberi méltóságát, akkor az a fontos, amit ők akarnak, és nem az, amit mi; az ő módszerükkel kell küzdeni, nem a mienkkel; ...az ő programjukkal kell foglalkozni, nem pedig a mienkkel - kivéve, ha ez a program sérti a szabad és nyitott társadalom magasrendű értékeit. Nyilvánvaló, hogy minden olyan program, amely azért támad egyéneket, csoportokat, mert más a színük, más a vallásuk, más a meggyőződésük, más a gazdasági-politikai státuszuk, ellentétben van az egyéni méltóság tiszteletével.
A szervezőmunka hihetetlen értékű nevelési folyamat mind a szervező, mind pedig az együttműködők számára. Mindkettőjüknek meg kell tanulnia tisztelni az egyén méltóságát, mindkettőjüknek meg kell értenie, hogy az egyéni méltóság tisztelete minden szervezési munka, minden szervezet végső célja, hiszen az egyén részvétele a mozgalomban a demokratikus életforma lelke. Ha az egyén megvonja közreműködését a közügyektől, többé nem beszélhetünk demokráciáról."